A torna legutóbbi, 2019-es kiírását megnyerő román játékos a minap Twitter-oldalán jelentette be, hogy Wimbledon előtt még egy versenyt beiktat a programjába.

Bő egy hónapja láthattuk Simona Halepet legutóbb teniszpályán, abban a római szereplésben azonban nem volt sok köszönet. Azok után ugyanis, hogy a világranglista harmadik helyezett román játékos címvédőként érkezett az Örök Városba, az első forduló erőnyerését követően igen rövidre sikerült számára a torna második fordulója. Angelique Kerber ellen ugyanis simán, 6-1-re veszítette el az első szettet, ebben pedig szemmel láthatóan közrejátszott valami fizikális probléma. A helyzet a második játszmára olyannyira tovább romlott, hogy 3-3-nál Halep könnyek között, a padon ülve volt kénytelen feladni a találkozót, amelyet követően ellenfele nagyon sportszerűen letámogatta őt a pályáról. Az esetet követően vizsgálatok sora, majd otthoni rehabilitáció következett, a sérülés következtében pedig Halepnek természetesen dobnia kellett a napokban a végjátékához közeledő Roland Garrost is, ahol pedig alapvetően esélyesként léphetett volna pályára.
A bajnoknő minapi Twitter-bejelentkezése alapján azonban a sérülésből való lábadozás nagyon sikeres volt, Halep ugyanis már a visszatéréséről beszélt. A rövidke videóban a román teniszező első körben azt jelentette be, hogy már a füvespályás szezonban is ott lesz a mezőnyben, sőt, az időszak csúcseseményére való felkészülését még egy felvezető verseny is szolgálja. Június 20-26. között Bad Homburgban rendeznek egy WTA 250-es besorolású füvespályás versenyt, Halep pedig ezen a versenyen, várhatóan első kiemeltként tér vissza a római sérülését követően.
Roland-Garros
Nadal és Djokovic a két pimaszul fiatal és tehetséges olasz ellen
06/06/2021 19:18
A németországi verseny teljesen új szereplője a WTA versenynaptárának, eredetileg 2020-ban debültált volna, de a vírushelyzet, sok más eseménnyel egyetemben, ezt megakadályozta. A város maga, valamint a tornának otthont adó teniszkomplexum egyébként gazdag teniszhagyományokkal rendelkezik, 1876-ban ugyanis itt épült meg Európa első teniszpályája, a sportág tehát bizonyos értelemben hazatér. A német versennyel így teljessé vált a rövid, ám annál eseménydúsabbnak ígérkező füvespályás szezon, amelyben a WTA Touron kizárólag angol (Nottingham, Birmingham, Eastbourne, London) és német helyszínek (Berlin, Bad Homburg) rendeznek versenyeket. Hasonló egyébként a helyzet az ATP Touron is, ott a német-angol dominanciát azonban megtöri egy mallorcai 250-es torna.
A Bad Homburgi ellenfelekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy Angelique Kerber és Andrea Petkovic biztosan képviseli a német színeket, nívós játékosokból azonban biztosan nem lesz hiány, hiszen a németországi versenyen kívül csak Eastbourne-ben zajlik majd torna még azon a héten. Ráadásul, a Roland Garros idén még rövidebbre szabta a füvespályás szezont, így a Wimbledonra való felkészülés jegyében minden játékos igyekszik majd megragadni azt a kevés felkészülési lehetőséget, ami versenyek formájában adódik számukra.

Simona Halep, Wimbledon 2019

Fotó: Getty Images

Halep választása egyébként Wimbledont a célkeresztbe téve egy különleges körülmény miatt is jónak tűnik, a bad homburgi teniszcentrum három edző-, valamint további három, mérkőzések lebonyolítására is alkalmas pályájának füves borítása ugyanis közvetlenül Wimbledonból való. A pályák 2020-as átadásán az All England Lawn Tennis Club is képviseltette magát. A körülmények tehát mindenképpen megidézik a 2020-ban elmaradó „The Championship”-et, Simona Halep tehát minden szempontból ideális környezetben hangolódhat a június 28-án kezdődő Wimbledoni tenisztornára. Ahol egyelőre még kérdéses, hogy harmadik, vagy esetleg második kiemeltként vághat neki a tornának, Naomi Osaka szereplése ugyanis egyelőre bizonytalan. A négyszeres GS-győztes japán teniszező ismert módon lépett vissza a Roland Garros küzdelmeitől az első fordulót követően, azóta pedig azt is bejelentette, hogy nem lesz ott a berlini füvespályás WTA-tornán sem. Hogy a szünet, amit a japán kiválóság a programjába iktatott, meddig tart, egyelőre bizonytalan.

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Roland-Garros
A korábbi bajnok nem lesz ott a Roland Garroson
21/05/2021 10:17
Tenisz
Fucsovics legyőzője Shapovalovot is búcsúztatta, Halep nem jutott negyeddöntőbe
04/05/2021 16:47