Mint bizonyára mindannyian hallottátok, tegnap  89 éves korában elhunyt Juan Antonio Samaranch, a NOB korábbi elnöke, az olimpiai mozgalom egyik legmeghatározóbb alakja. A spanyol sportdiplomatát nagyon sokan szerették, különösen hazájában Spanyolországban, és szűkebb hazájában, Katalóniában.
A legtöbb spanyol sportoló példaképnek tekintette, így a spanyol teniszezők is mély megrendüléssel értesültek a hírről.
Rafa Nadal facebookon is üzent, kifejezve részvétét, a honlapján megjelenő közleményben  pedig azt is tudatta, hogy ma visszautazik Barcelonába leróni tiszteletét Samaranch ravatala előtt.
Tenisz
Edzőként tér vissza a korábbi Roland Garros-bajnok
14 ÓRA
Nicolas Almagro tegnap az Eurosportnak mondta:  Most nem tehetünk mást, mint folytatjuk az általa kijelölt utat. Ő a sportért, a tiszta sportért, a fair-playért harcolt. Azon fogok igyekezni, hogy úgy teniszezzem és úgy dolgozzam a sportért ezentúl is, ahogy ő szerette volna.
A barcelonai tornán tegnap délután egyperces néma felállással emlékeztek Samaranchra a nézők és a játékosok, hiszen a versenynek helyszínt adó teniszklubnak a tiszteletbeli NOB elnök maga is tagja volt. A szervezők szerint Samaranch néhány nappal korábban jelezte, hogy élőben megnézné a vasárnapi döntőt a helyszínen.
Szomorú, de megható momentum, hogy gyermekei elmondása szerint Juan Antonio Samaranch életének utolsó tudatos cselekedete az volt, hogy megnézte a monte carlói döntőt, és örült Rafa sikerének. Lánya szerint a döntő alatt még jól érezte magát, hiszen nagyon szerette a teniszt, és boldog volt, hogy spanyol győzelem született. A meccs után lett rosszul, ekkor szállították kórházba, ahol elveszítette az eszméletét, és már nem ébredt fel többet.

OLYMPICS-TENNIS/

Fotó: Eurosport

davis cup jas

Fotó: Eurosport

ATP Monte Carlo
ATP Monte Carlo: Rublev - Ruud összefoglaló
18 ÓRA
ATP Monte Carlo
Rublev életében előszőr jutott döntőbe 1000-es tornán
18 ÓRA