Monfils sem mindig hitte, hogy lehet visszaút a számára, de sikerült rácáfolnia a kétkedő hangokra
Publikálva 21/05/2024 - 21:14 GMT+2
Gaël Monfils egy évvel ezelőtt a 394. helyen állt a ranglistán, és szinte képtelen volt meccseket nyerni. Akkoriban kevesen hitték – ő is csak alig –, hogy képes visszakapaszkodni a legjobb teniszezők közé, ám tavaly még tornát is nyert. A francia teniszező bízik benne, hogy lesz még néhány emlékezetes meccs a karrierjében, és egy dolgot megígért: mindent kiad magából a hazai versenyein.
Gael Monfil úgy érzi, sikerült rácáfolnia a kritikusokra - fotó: Ciro De Luca
Fotó: AFP
Gaël Monfils akart még adni egy utolsó esélyt a karrierjének, és nagyon jól tette, hogy így gondolkodott.
Durván egy évvel ezelőtt Monfils a pályafutása egyik legmélyebb pontján járt. Bármit is csinált, újra jött egy sérülés, ami hetekre, hónapokra visszavetette, így pedig teljesen esélytelen volt, hogy önbizalmat gyűjtsön, formába lendüljön. Az álom, hogy a hazai olimpián szerepeljen, nagyon távon került tőle, a világranglistán a 394. helyen jegyezték, ahonnan 30 fölött, már a 40-hez közelebb, nagyon ritkán van visszaút. Monfilsnak azonban volt.
„Nem fogok hazudni, volt olyan, hogy én is kételkedtem benne. Most már azért öregszem. Fájdalmat okozok magamnak. Ezt a munkát nem lehet elspórolni, nem lehet egykönnyen visszatérni erre a szintre. Tavaly ilyenkor otthon ültem, és hívogattam az embereket, nincs-e valakinek kedve velem dolgozni. Az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy még mindig maradt bennem, és erről meg is kell győzni őket. Mindig az a válasz, hogy »persze, de már 37 vagy.«”
Monfils rácáfolt a környezetében, sőt a bensőjében tomboló kétségekre, és szép lassan elkezdte felépíteni magát. Az ötmeccses nyeretlen sorozatát a Roland Garroson megszakította egy elképesztő fordítással, majd – mert persze megsérült a közel négyórás párharcban – némi kihagyást követően a nyáron beindult a gépezet. A kanadai Mastersen negyeddöntős volt, Stockholmban pedig versenyt nyert, 2022 januárja óta az elsőt. Jelenleg a 38. a ranglistán, ami már elég az olimpiai kvótához.
„Szerencsés vagyok, mert vannak emberek, akik hittek bennem. De mások? Tegyük fel, hogy nem igazán ismersz engem, de hallottál mindenféle sztorit rólam, illetve láttad már, milyen vagyok a pályán. Nehezen hinnéd el, ha azt mondanám, hogy hétkor kelek, futok két órát, és el tudom végezni ezt a melót. Pedig ez így megy. És igen: megcsinálom. Sokan összehasonlítanak a feleségemmel, aki rendkívül profinak tűnik, míg én kevésbé.”
„Az emberek mindenkiben a kiaknázott potenciált akarják látni. Pedig ez nem így megy. Már fiatalon sem foglalkoztam ezzel, csakis – és nagyon remélem, hogy ők most nagyon büszkék rám – a szüleimmel, akik bíztam bennem. Amikor elmondtam nekik, hogy teniszező akarok lenni, a környezetünkben sokan értetlenkedtek, miről beszélek. Most már bizonyos tekintetben a szüleim azok, akik nevethetnek.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/10/22/3809986.jpg)
Gaël Monfils és Elina Svitolina Stockholmban
Fotó: Getty Images
A francia teniszezőt bevallottan inspirálja a felesége, Elina Svitolina, aki tökéletesen tért vissza azok után, hogy 2022 októberében életet adott első gyereküknek. Az ukrán teniszezőnek ráadásul nem csak a szülés utáni testi nehézségekkel kellett megküzdenie, de azzal is, hogy a hazáját támadás érte, és most már több mint két éve háborúban áll Oroszországgal. Ehhez képest – vagy talán éppen ezért – Svitolina bizonyos tekintetben érettebb teniszező lett, mint a kihagyás előtt volt.
„Egészen lenyűgöz. Terhes volt, aztán jött Ukrajna. Az nagyon megérintette. A szülés után nagyon motivált volt, hogy egész korán visszanyerje a csúcsformáját. Ebben segített a munkamorálja, a fegyelmezettsége, valamint az érintettsége Ukrajnával. Remekül kezelte a nyomást, önmagáért teniszezett, a hazájáért teniszezett, és közben anyaként is helytállt. Ez az egész lenyűgözött. Az a lány egy erős nőt takar, és igazán lenyűgöző.”
Egy teniszező házaspár élete, akiknek a közös gyerekükről is gondoskodniuk kell, egészen más, mint egy átlagos teniszcsaládé. A legnagyobb különbség talán az, hogy már szóba sem jöhet, hogy egymásnak szurkoljanak, ha az egyiküknek véget ért a verseny – ebben az esetben rögtön pakolnak, és utaznak haza. Ezzel természetesen megbékéltek, hiszen mindketten a lányukat tartják a legfontosabbnak.
„Ez egy állandó ingázás a versenyek és az otthonunk között, és aki veszít, annak rögtön haza kell mennie” – mesélte Rómában Svitolina. „Nem maradunk ott, hogy szurkoljunk egymásnak, mert most már Skai a prioritás. Mivel Gaël veszített, így ő már otthon van, gondoskodik róla. Most már nem ugyanaz a fontossági sorrend, mint ami akkor volt, amikor csak ketten voltunk.”
Monfilst még hajtja a szenvedély, és megpróbálja az utolsó cseppet is kipréselni a pályafutásából. Egy dolog ugyanis nagyon hiányozna az életéből a tenisz nélkül: a nagy mérkőzések hangulata a világ legnagyobb stadionjaiban. Tavaly a Philippe Chatrier közönsége előtt megmutatta, mekkorát tud dobni rajta, ha felkapja a közönség, és ezt az élményt még nem hajlandó elengedni. Persze tudja, hogy már limitáltak a lehetőségei ezen a téren, de így csak még elszántabb, hogy mindent kihozzon belőlük.
Forrás: Guardian
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/19/3971121.png)
A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!
Fotó: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés