Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Elájult a fürdőben a kimerült teniszező, az edzője talált rá a vérző fejű sportolóra

Németh Dániel

Publikálva 26/05/2022 - 15:00 GMT+2

Camilo Ugo Carabelli úgy kihajtotta magát az Aslan Karatsev elleni első fordulós mérkőzésen, hogy a hotelszobájában összeesett. A vérző fejű teniszezőre az edzője talált rá, ellátták a sérülését, és a történtek ellenére vállalta a játékot a 2. fordulóban.

Camilo Ugo Carabelli

Fotó: AFP

Camilo Ugo Carabelli drámai ötszettes mérkőzést nyert meg a Roland Garros első fordulójában, a találkozó után azonban rosszul lett.
Karrierje során először szerepelt Grand Slam-torna főtábláján, és ha már ott volt, nyert is egy mérkőzést. Camilo Ugo Carabelli az előző szezonban berobbanó, idén azonban komoly hullámvölgybe került Aslan Karatsevet búcsúztatta egy ötszettes, 4 óra 17 percig tartó meccsen. A mérkőzés ráadásul a Roland Garros történetének első döntő szett tie-breakes küzdelmét hozta, amelyet a 155. helyen rangsorolt argentin nyert meg 10-5-re.
Ezzel a szerepléssel 62 ranglistaponthoz és 86 ezer euróhoz jutott, és közelebb került ahhoz, hogy karrierje során először top 100-as játékos legyen. A nagy győzelem azonban megviselte a 22 éves sportolót, aki az elmondása szerint nem játszott ötszettes meccset korábban. Felix Auger-Aliassime ellen már nem volt esélye a továbbjutásra, 6:0, 6:3, 6:4-re kikapott, ám a meccs után elárulta: kisebb csoda, hogy egyáltalán vállalta a játékot.
A meccs után a hotelbe mentem, hogy kipihenjem magam. A fürdőszobában azonban elájultam. Nem tudom, hogyan, semmire sem emlékszem. Azt sem tudom, hogy jutottam ki a fürdőből. Az edzőm szedett össze, arccal előre feküdtem a földön, és amint az látszódik is, vérzett a fejem. Picit szédültem, ez is ellenem volt az adrenalinlöket és a stressz után. Korábban nem játszottam ötszettes mérkőzést” idézi a sportolót az ole.com.ar.
Ugo Carabelli elárulta: nem valamilyen konkrét egészségügyi probléma okozta az ájulást, egyszerűen csak nagyon kimerült a maratoni meccset követően. „A meccs után elájultam a hotelszobában, mivel a hatalmas terhelést követően nagyon fáradt voltam. Mivel nem játszottam ötszettes meccset, nem volt ehhez hasonló tapasztalatom” – ecsetelte az ESPN-nek. A teniszező azt is hozzátette, hogy egy gyors vizsgálatot elvégeztek, hogy biztosra menjenek.
„Másnap elvégeztünk néhány szívvizsgálatot, mindegyik jó eredménnyel érkezett vissza. Amint hazaérek Buenos Airesbe, elvégzünk még néhányat, de szerintem csak a túlterhelés hatása volt. Elájultam, és ez lett belőle. Természetesen az első szettben hatással volt rám, picit szédültem. A vállsérülésem viszont nem hátráltatott, bekötöttük ugyan, de nem fájt mozgás közben, semmi baj nem volt.”
„A fejsérülést az orvosok ellátták. Egy picit szédültem, eleinte volt fejfájásom is, de ez már megszűnt. Ez nyilvánvalóan ellened játszik, amikor egy top 10-es játékos az ellenfeled. A pozitívum, hogy megtapasztaltam, milyen egy top 10-essel teniszezni, hihetetlen volt megélni ezt, megszerezni ezt a tapasztalatot. Ez most nem jött össze. Egy kicsit bosszant, de ha sikerül lenyugodnom, szerintem úgy gondolom majd, remek versenyt zártam.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés