Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Lesznek nézők a Roland Garroson, a játékosokra szigorú szabályok vonatkoznak

Németh Dániel

Frissítve 14/05/2021 - 17:40 GMT+2

Naponta legalább 5000 nézőt fogadhatnak a Francia Nyílt Teniszbajnokság alatt.

Rafael Nadal after his 13th Roland Garros victory

Fotó: Getty Images

Úgy tűnik, megérte a kivárásra játszani és egy héttel eltolni a 2021-es Roland Garrost, amelyen a tavalyinál sokkal nagyobb nézőszámra van kilátás. A játékosoknak azért így is szigorú protokoll szerint kell majd élniük a Grand Slam két hete alatt.

2020 után 2021-ben is elhalasztották a Roland Garrost a koronavírus-járvány miatt, ám ezúttal ez csupán egy hetet jelentett. A versenyt szervező Francia Teniszszövetség a kijárási korlátozásra vonatkozó helyi szabályoknak megfelelően próbálta mozgatni a versenyt, nem titkoltan abban bízva, hogy ezzel az egy héttel nyernek annyi időt, hogy több nézőt engedhessenek be a stadionokba. Nemrég konkrét számokat is közöltek: a tervek szerint naponta legalább 5000-en válthatnak jegyet.
„Meglett a jutalma annak, hogy egy héttel elhalasztottuk a Roland Garrost” – közölte Gilles Moretton, a Francia Teniszszövetség elnöke. „Két célunk volt: a lehető legtöbb nézőt beengedni és garantálni az egészségügyi biztonságot. Erre nagyon nagy hangsúlyt fektetett az FFT. A Roland Garros nagyszerű verseny, a francia tenisz tüdejének is nevezhetnénk gazdasági szempontból. Ez a verseny a klubjaink, szakosztályaink, bizottságaink és ligáink érdekeit szolgálja.”
A francia tenisznek kétségtelenül a Roland Garros a lélegeztetőgépe: a szövetség éves bevételeinek 90%-át a két nagy verseny, a salakos Grand Slam, illetve az őszi párizsi masters biztosítja. 2019-ben a Roland Garros 261 millió eurós bevételt hozott, ami nélkülözhetetlen az FFT működéséhez: ezért sem voltak hajlandóak lemondani a torna megrendezéséről 2020-ban. Nézők híján persze alaposan megcsappantak a bevételek, ezért számított sokat, hány embert fogadhatnak naponta.

A döntőre akár 5000-en is lehetnek

Amélie Oudéa-Castera, az FFT vezérigazgatója elárulta, a francia szabályok erősen korlátozzák a tömegrendezvények maximális létszámát, a nyilvános szabadtéri eseményeken legfeljebb 1000 fő vehet részt. Ezt a Roland Garroson azzal tudják kicselezni, amivel már tavaly is próbálkoztak volna: hat különböző részre osztják fel a verseny helyszínét, így az első héten, május 30. és június 8. között naponta 5388 nézőt engednek be a létesítményekbe.
picture

Az immáron tetővel is rendelkező Philippe Chatrier stadion

Fotó: Getty Images

Június 9-től pedig még ennél is nagyobb, 13,146 fős létszámmal számolnak. A döntőre 5000 fő válthat jegyet a Philippe Chatrier stadionba, további 5000 pedig a Suzanne-Lenglen kivetítőin nézheti az eseményeket.

Idén már esti program is lesz a Roland Garroson, ami a nézőket is érinti, a kijárási korlátozások ugyanis minden nap este 9 órától lépnek érvénybe. Vagyis a későre nyúló találkozókat zárt kapuk mögött fejezik be, kivéve az utolsó, június 9-i napot, amikor 5000 néző maradhat az esti találkozóra is. A nézőknek szükségük lesz arra az egészségügyi papírra is, amely igazolja a 48 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, illetve az oltottságot, védettséget.
Mindent egybevetve a szervezők 118.611 jegyet szeretnének eladni, amely jelentős növekedés a tavalyi 15.000-hez képest, de még mindig jócskán elmarad a 2019-es 500.000-es szinttől. A pénzdíjak terén lesz némi csökkenés, de azért így is szétosztanak 34 millió eurót a játékosok között, amit Guy Forget versenyigazgató „jótékonysági” gesztusként értékelt. Emellett azt is kiemelte, a Garroson lesz a legkisebb különbség a győztes és az első körös vesztes pénzdíja között.

Marad a laza buborékrendszer

A szervezők időközben azt is bejelentették, milyen prokollra kell felkészülniük a játékosoknak, Guy Forget szavai alapján ezek hasonlóak lesznek a tavalyihoz. A teniszezőket idén is két hotelben szállásolják el, kivételt még azok sem képeznek, akik amúgy rendelkeznek saját lakással Párizsban. A részvétel feltétele a negatív PCR-teszt, amit négynaponta megismételnek, kivételt a teljesen beoltott játékosok képezhetnek. Egy teniszező két extra főt akkreditálhat az eseményre.
picture

Roland Garros: Djokovic-Tsitsipas mérkőzés

Fotó: Eurosport

A hotelekben étterem és edzőterem is rendelkezésre áll majd, a verseny helyszínén azonban csak aznap készülhetnek, amikor meccset játszanak. Apróbb lazítás még, hogy naponta egy órát a buborékon kívül tölthetnek a játékosok és kísérőik.

A végleges terveket természetesen az egészségügyi helyzetnek megfelelően fogják alakítani. „Tavaly megtanultuk, hogy a rossz hírek az utolsó pillanatban is befuthatnak” – ismerte el Amélie Oudéa-Castera. „Erre is gondolunk. Lépésről lépésre, teljes átláthatóssággal haladunk előre. Az alkalmazkodás most már a mindennapok része. Szurkolunk, hogy ne legyenek rossz hírek, de tudjuk, hogy megtörténhet. Nincs olyan, hogy nulla kockázat.”

Murray szabadkártyája is szóba került

Forget szerint a világranglista-123. brit rászolgált a szabadkártyára. „Tudom, hogy a selejtezőkre bejelentkezett, és hogy jelenleg Rómában készül, láttam játszani néhány remek játékot és szetett Djokoviccsal. Andy nagyszerű játékos, aki megérdemli a szabadkártyát, de ezt a csapatával kell megbeszélnünk. Szeretnénk jó formában látni őt, remélem, jól érzi magát. Még nem játszott meccset, márpedig erre minden játékosnak szüksége van, mielőtt három nyert szettre menő meccsekre vállalkozik.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés