Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hogyan lett hirtelen ennyi zseniális teniszezője Olaszországnak?

Németh Dániel

Publikálva 07/06/2021 - 20:26 GMT+2

Sorban törnek fel az olasz tehetségek, akik ráadásul különböző háttérrel, különböző stílussal érkeztek meg a világelitbe.

Lorenzo Musetti és Marco Cecchinato

Fotó: Getty Images

Jannik Sinner és Lorenzo Musetti tehetsége előtt egyaránt leborulnak a szakértők, és akkor még a most is top 10-es Matteo Berrettiniről nem is ejtettünk szót. De mitől lett ennyire jó az olasz tenisz?


Már akkor is nagyon szép jövő előtt állna az olasz férfi tenisz, ha Jannik Sinner és Lorenzo Musetti közül csak az egyik játékos tört volna be a felnőttek közé az utóbbi időben. De így, hogy két ennyire félelmetesen tehetséges, de stílusában mégis alapjaiban eltérő teniszezőt termeltek ki rövid idő alatt, érdemes egy picit mélyebben elemezni, hogyan lépett előre ennyit az olasz tenisz. A válaszokért a tennis.com újságírója, Steve Tignor Craig O’Shannesyhez fordult.
Egy ideje már pletykálnak róluk – mondta a tenisz stratégiai oldalával foglalkozó edző. Ez most egyértelműen nagyobb reflektorfényt irányít rájuk, különösképpen a fiatalokra.
Olaszország azért érdekes, mert az ország soha nem adott még férfi világelsőt, az Open érában pedig csak egy játékos, Adriano Panatta nyert Grand Slamet, amikor 1976-ban behúzta a Roland Garrost. Az olaszok jelenleg 10 férfi játékost adnak a top 100-ba, köztük Lorenzo Sonegóval, egy másik ígéretes lévő fiatallal, akinek figyelemreméltó eredményei voltak az utóbbi időben. Berrettini már most top 10-es, Sinner is nagyon jó úton jár, Musetti pedig első GS-tornáján nyolcaddöntős volt.
Volt már példa arra, amikor egy országban feltűnően nagy lett a tehetségek koncentrációja: ilyen volt, amikor a németeknek egyszerre volt Steffi Grafuk és Boris Beckerük, a belgáknál Kim Clijsters és Justine Henin, Szerbiából Novak Djokovic, Ana Ivanovic és Jelena Jankovic, mostanság pedig Kanadából Bianca Andreescu, Milos Raonic, Denis Shapovalov és Felix Auger-Aliassime. Ilyenkor általában nehéz egy konkrét okot kiemelni, ami bizonyos értelemben az olaszokra is igaz.
picture

Teniszfanoknak kötelező néznivaló: Musetti egyszemélyes show-ja

Mindegyik fiatal játékos más helyről származik, más edzők nevelték őket, és a játékstílus terén sem nagyon lehetnének különbözőbbek. Sinner dél-tiroli, a német határ felől származik, Musetti Carrara városában született, Berrettini római, Sonego torinói. Musettiben és Sonegóban megvan az a fajta karizmatikus kifejezőerő, amit az olasz sportolókhoz szokás társítani, Berrettini a 196 centijével igazi óriás, Sinner pedig a hidegvéréről ismert.
Sonego leghatékonyabb fegyvere a tűpontos tenyerese, Musettinek az elképesztő variációs lehetőségeket magában foglaló egykezes fonákja, Berrettini az erőteljes alapvonal-játékot erőlteti, Sinner pedig tökéletes időzítéssel küldi kíméletlen erejű, lapos ütéseit egyik oldalról a másikra. „Rengeteg olasz van most, és mindenki máshogy teniszezik. Akár egy órán át is beszélgethetnénk mindegyik olasz játékosról” – mondta Sinner.
Pénteken a New York Times írt is egy cikket a jelenségről, amely az alábbi címmel jelent meg: „Az olasz fiatalok átvették az irányítást a Roland Garroson. Fogalmuk sincs, miért.” O’Shannessy, aki négy évvel ezelőtt az olasz szövetség tanácsadója lett, úgy gondolja, hogy nagyon is megvan a sikeresség oka. Szerinte minden Michelangelo Dell’Edera igazgató szemléletmódjával kezdődött, akit az egyik legnyitottabb és progresszívebb szakembernek tart.
„Michelangelo áll a háttérben. Nagyon céltudatos, és egy igazi vezető” – mondta az elemző. Közös munkájuk kezdetén Dell’Edera közölte vele, új útra szeretné terelni a teniszt hazájában, ezért a világ vezető elméit kívánja összegyűjteni az erőnléttől a coachingon át a taktikán keresztül egészen a pszichológiáig bezárva. O’Shannessy szakterülete az analitikán alapuló stratégia kidolgozása adott ellenfelekkel szemben, ebben a minőségben dolgozott Novak Djokovic mellett 2017 és 2020 között.
Nem mindenki nyitott arra, amit én csinálok, az adatok teniszben történő felhasználására. Michelangelo azonban minden elérhető erőforrást ki akar használni, és úgy érezte, ez nagy forradalmat hoz majd a teniszben.
Dell’Edera egy rendkívül feszesre hangolt rendszert dolgozott ki, teljesítményedzőkkkel, táborokkal és versenyekkel. „Mindenkire a bajtársiasság jellemző. Nincs féltékenység vagy hátba szúrás. Ugyanazt a ruhát viseli mindenki, mindannyian érezzük, hogy ugyanannak a csapatnak vagyunk a tagjai” – mondta a csapatok működéséről O’Shannessy. Ez a zökkenőmentes munkafolyamat jellemezte Berrettini táborát is.
picture

Jannik Sinner | Tennis | French Open 2021 | ESP Player Feature

Fotó: Getty Images

2017-ben O’Shannessy csatlakozott Vincenzo Santopadre és Umberto Rianna mellé, akik úgy érezték, a nyers tehetségnek nem ártana némi taktikai extra, különösen a fogadások terén. „Itt nincsenek egók. Matteo a legkedvesebb srác, akit csak megismerhettem. Kielemeztük a fogadásait, azok irányát, az eredmények pedig elég gyorsan jöttek utána” – mondta a közös munkáról az ausztrál szakember.
Musetti és Sonego szintén a rendszerhez tartoznak, Sinner viszont a saját útját járja, 13 éves korától Ricardi Piatti irányítja az edzéseit. Sinner 15 éves volt, amikor O’Shannessy először látta őt játszani egy Djokovic elleni edzés során. „Az egyik edző rámutatott Jannikra és azt mondta: ’jobb, ha szemmel tartod azt a kölyköt.’ Feltűnő volt, hogy már akkor mennyire kényelmesen ütötte a labdát Djokoviccsal szemben.”
De mi a helyzet az olasz nőkkel? Az a tény, hogy a rendszer még nem termelte ki Sinner vagy Berrettini női verzióját, arra utalhat, hogy a bajnokok bizonyos értelemben anomáliának számítanak. Flavia Pennetta és Francesca Schiavone visszavonulását követően még nem bontakozott ki az a generáció, amely a nyomdokaikba léphetett volna, jelenleg Camila Giorgi a legmagasabban rangsorolt olasz, aki a WTA-ranglista 80. helyén áll.
Bárhogy is nézzük, Sinner és Musetti elhozhatja az olasz férfi tenisz aranykorát, kettejük tehetségét látva pedig attól sem kell tartanunk, hogy a Nagy Hármas utáni érára esetleg kiüresedik majd sport.
Forrás: tennis.com

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés