Djokovicnak nem volt válasza Nadal agresszív teniszére és brutális tenyeresére

Pályafutása elején Nadal elsősorban a kőkemény védekezéséről és a stabilitásáról volt ismert. Ezen erényeiből a mai napig sokat megőrzött, viszont - kortársaihoz hasonlóan - az idősödés miatt ő is kénytelen volt változtatni a teniszén. Ugyan az agresszivitása még mindig nem mérhető mondjuk Roger Federeréhez, Nadal is igyekszik gyorsan lezárni a labdameneteket, amely szándékát a vasárnapi összecsapáson nagyon jól meg lehetett figyelni. Olyannyira, hogy a rövid labdamenetekben jóval több pontot szerzett, mint Novak Djokovic.

Amikor a szerb képes volt meghosszabbítani a labdameneteket, kiegyenlített játék folyt, az öt vagy annál több ütésváltásból álló pontokból csak egyel gyűjtött többet Nadal (53-52). Ezzel szemben a 0-4 ütéses labdameneteknél óriási fölényben volt a spanyol, aki főleg a saját szervái mögött talált ki hatékony kombinációkat a gyors befejezésre. O'Shannessy ezt nevezi szerva + 1-nek, amivel azt méri, hogy egy játékos milyen pozícióból és hatékonysággal tudta folytatni a labdamenetet az adogatást követően.

Jól látható, hogy Nadal szinte tökéletesen játszott a három ütésből álló labdameneteknél, amely a mérkőzés leggyakrabban előforduló (32) kombinációja volt. Az egész meccsen rendkívül stabilan, szinte hibátlanul teniszező spanyol egyetlen ki nem kényszerített hibával megoldotta ezeket, miközben Djokovic talán túlzottan görcsösen próbálkozott a befejezéssel. Statisztikájában borzasztóan fest a 16 ki nem kényszerített hiba, bár O'Shannessy szerint ezt a Nadal elleni salakos mérkőzéseken a konstans nyomás miatt máshogy kell értékelni.

Djokovic az első adogatásai mögött csak 50%-ban nyerte meg a pontokat, a másodiknál 48% volt a hatékonysága, és összesen hétszer veszítette el a szerváját. Mindez nagyban volt köszönhető a szerva + 1 ütéseknél látott hibáinak. Másként fogalmazva: Djokovic a háromütéses labdamenetekben követte el a legtöbb hibát (17), miközben Nadalnak ezekből a helyzetekből származott a legtöbb nyerője (8). Ez a különbség eredményezte, hogy ennyire nagy volt a mérkőzés elejétől a spanyol klasszis fölénye Djokoviccsal szemben.

Nadal tenyerese nagyjából úgy működött, mintha legalábbis Thor kalapácsa volna, és az előny oldalról kőkeményen támadta vele Djokovic fonákját. Az alapvonalról lejátszott labdameneteket ezzel tudta megalapozni - állandó nyomás alatt tartotta ellenfelét, és amikor lehetősége nyílt rá, nem habozott rálépni a labdákra. Ezt az agresszivitást ráadásul elképesztő pontossággal oldotta meg, 24 nyerője mellett csak 20 ki nem kényszerített hibája volt (+4), ezzel szemben Djokovic 37-tel több hibát ütött, mint amennyi nyerőt.

A párosnak volt már hasonlóan egyoldalú mérkőzése, legutóbb a 2019-es Ausztrál Open döntőjében, amelyet Djokovic 6:3, 6:2, 6:3 arányban nyert meg. Azon a meccsen az volt a kulcs, hogy a szerb képes volt Nadal fonákján tartani a labdát, és az abból adódó helyzetekből támadni a spanyol tenyeresét. Erre a megoldásra sokkal felkészültebben érkezett Nadal, és inkább ő volt az, aki folyamatos védekezésre tudta kényszeríteni ellenfelét, Djokovic pedig képtelen volt kiszakadni a fonák oldali szorításból.

Nadal magasra felpörgetett tenyereseit a szokásosnál lassabb körülmények között is nagyon nehéz volt kezelni, ez a feladat még a világ egyik, ha nem a legjobb kétkezes fonákjával rendelkező Djokovic számára is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. A megoldást esetleg a tenyeresre való átállás jelenthette volna, ez azonban rendkívül kockázatos taktika az egész pályát lefedő spanyol ellen. O'Shannessy végső konklúziójában a szerva + 1-es helyzetek mellett azt emelte még ki, hogy Djokovic túlzásba vitte a rövidítések használatát.

Nadal egészen egyszerűen játékban és stratégiában is felülmúlta az ellenfelét.