Čilić, Ćorić és a francia minirangadó – élő közvetítések a Roland Garros selejtezőjéről a Maxon
Publikálva 20/05/2025 - 06:36 GMT+2
A héten már javában zajlik a Roland Garros, amit az Eurosport képernyőin nem, a Maxon viszont az elejétől a végéig nyomon követhettek. A magyar indulók mellett nagyobb nevekbe is bele lehet szaladni, a második napon még Grand Slam-bajnokot is találunk a mezőnyben.
Tennis - Grand Slam - Roland Garros - Top 5 - Carlos Alcaraz - QIS
Videó forrása: Eurosport
Magyar szempontból remekül indult a Roland Garros, hiszen Gálfi Dalma és Udvardy Panna is könnyedén vette az első akadályt. Velük tehát még találkozunk a folytatásban, kedden azonban még első fordulós mérkőzéseket rendeznek. Nézzük, kikre érdemes figyelni a selejtező második napján.
Borna Ćorić
A korábbi cincinnati-bajnok Ćorić februárban a 143. helyig csúszott vissza a ranglistán, így visszament a Challenger-versenyekre. A váltás maximálisan bejött, hiszen a mostani szezonban már négy tornagyőzelemnél tart, melynek köszönhetően a 83. helyig jött fel a világranglistán. Ha egy kicsivel korábban elcsípi a top 100-at, most selejteznie sem kellene, de minden adott ahhoz, hogy főtáblás legyen – első körben Titouan Droguet-t (232.) kell legyőznie.
Kezdés: 10.00
Luca Van Assche és Adrian Mannarino
Luca Van Assche az ígéretes bemutatkozását követően nem tudta megvetni a lábát a top 100-ban, a 2025-ös szezon elején ráadásul sérülés is hátráltatta. A tehetsége azonban vitathatatlan, hazai pályán pedig sokan szurkolnak neki, hogy legalább a főtáblát elcsípje. Adrian Mannarino szintén számíthat a szurkolókra, de figyelembe véve, hogy az előző 50 salakos meccséből csak 9-et nyert meg, egyértelmű, ki az esélyes.
Kezdés: 13.30
Marin Čilić
A veterán horvát némileg hasonló helyzetben van, mint Stan Wawrinka: súlyos sérülések és komoly műtétek után próbál boldogulni a fiatalok között, nem is rossz eredménnyel. A tavalyi hangcsoui tornagyőzelmével rengeteget jött előre, idén pedig Challengerekkel közeledett a top 100-hoz, köztük a gironai salakon megszerzett trófeával. Az első ellenfele a kínai Yibing Wu lesz, aki volt már a top 50 közelében is a ranglistán, rá is érdemes figyelni.
Kezdés: 18 körül
Cristian Garín
A chilei teniszező évek óta képtelen kiegyensúlyozott teljesítményre, idén pár hétre a top 200-ból is kicsúszott. Az előző kettő Challenger-versenyét azonban megnyerte, ami jelzi: megint felfelé ível a formája. Ellenfele a 2020-as junior Australian Open-győztes Harold Mayot lesz, akinek viszont nem jöttek mostanság az eredmények, idén Challenger-szinten is a negyeddöntő volt a legjobbja. De ha van hely, ahol képes lehet a bravúrra, az a Roland Garros.
Kezdés: 12 körül
Thiago Seyboth Wild
A brazil teniszező a szezon elején még top 100-ban volt a ranglistán (Marozsán Fábiántól kapott ki az Australian Openen), áprilisra azonban kicsúszott a legjobbak közül. Seyboth Wild számára aggasztó lehet, hogy egymást követően négy Challengeren is kiesett az első fordulóban, ebből háromszor 200-on kívüli játékostól kapott ki. A Roland Garros selejtezőjének első fordulójában a japán Yasutaka Uchiyama vár rá, aki a 205. helyen áll a rangsorban.
Kezdés: 16 körül
Linda Fruhvirtova
Linda Fruhvirtova 2023-ban mindössze 17 évesen negyedik fordulóba jutott az Australian Openen, és villámgyorsan eljutott a top 50-ig. Azóta viszont nem találja a helyét a felnőttek között, egy időre a 200-ból is kicsúszott, így kénytelen volt visszamenni az ITF-versenyekre. Ezen a szinten voltak szép sikerei, de még mindig messze van a 100-tól, egy sikeres Roland Garros sokat javítana a helyzetén. Az első meccsen a lengyel Linda Klimovicova (192.) lesz az ellenfele.
Kezdés: 16 körül
A lista távolról sem teljes, a keddi játéknapon pályára lép a korábbi Roland Garros-döntős Sara Errani, Daniel Evans, Nikoloz Basilashvili, Christopher Eubanks és Lloyd Harris is.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés