Tommy Paulnak immár mindhárom borításon van Grand Slam-negyeddöntője, és ezt elég kevés amerikai férfi mondhatja el magáról
Publikálva 02/06/2025 - 11:03 GMT+2
Tommy Paul a Roland Garros 12. kiemeltje, aki az előző két mérkőzését nehezen, öt játszmában nyerte Fucsovics Márton, majd Karen Khachanov ellen. Vasárnap viszont szettvesztés nélkül jutott tovább a 25. helyen rangsorolt Alexei Popyrinnel szemben, és ezzel ő lett a kilencedik amerikai férfi teniszező, aki mindhárom borításon Grand Slam-negyeddöntőbe jutott.
Roland Garros - Alexei Popyrin - Tommy Paul - a mérkőzés legjobb pillanatai
Videó forrása: Eurosport
Nagyszerűen sikerült a vasárnap az amerikaiak számára, hiszen két játékosuk is győzött a férfiak mezőnyében. Tommy Paul mellett a 15. kiemelt Frances Tiafoe is három szettben jutott tovább, ami azt jelenti, hogy két amerikai játszik negyeddöntőt a Roland Garroson. Márpedig a férfiak esetében erre közel harminc évet kellett várni, legutóbb 1996-ban Pete Sampras és Jim Courier jutott a nyolc közé Párizsban. Sőt, Andre Agassi 2003-as menetelése óta egyetlen amerikai férfi sem jutott el ilyen magasságig.
Paul pedig mindössze a kilencedik férfi teniszező a hazájából, aki mindhárom borításon legalább negyeddöntőig jutott Grand Slam-tornákon. Ezzel egy impozáns klubba került: Agassi, Sampras és Courier mellett John McEnroe, Jimmy Connors, Michael Chang, Vitas Gerulaitis és Brian Gottfried bír ezzel a nagyszerű mutatóval.
"Nagyon élvezem ezt a tornát és a salakos játékot. Örülök, hogy ma nem vesztettem játszmát, így egy kicsit pihentebb leszek a következő meccsemre. Nagyon szeretem az ötszettes drámákat, de azért egy kicsit mégis jobb három játszmában győzni. Izgatottan várom a folytatást" - nyilatkozta Paul a győzelme után.
A folytatáshoz Paulnak minden tartalék energiájára szüksége lesz, ugyanis a torna címvédője, Carlos Alcaraz lesz a következő ellenfele, aki négy játszmában búcsúztatta a szintén amerikai Ben Sheltont. A spanyol sztár szereplése idén egyelőre nem annyira végtelenül meggyőző, mint tavaly volt, hiszen már három játszmát bukott (az egyiket Marozsán Fábián ellen), szemben a 2024-es menetelésével, amikor az első öt mérkőzésén összesen egyetlen szettet vesztett el.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/01/image-b6798631-2934-4188-ad8a-c0893442f5d2-85-2560-1440.png)
Parádés meccset játszott Ben Shelton ellen Carlos Alcaraz, már a legjobb nyolc között a címvédő
Videó forrása: Eurosport
Paul idei mérlege salakon 12-3, Rómában és Houstonban is elődöntőt játszott. Az amerikai kétszer is legyőzte már Alcarazt, de egyik mérkőzést sem salakon játszották. Négyszer győzött ellene a spanyol, legutóbb tavaly, az olimpia negyeddöntőjében, 6-3, 7-6-ra.
Hétfőn lejátsszák a felső ág mérkőzéseit a negyedik fordulóban, kedden pedig már kezdődnek a negyeddöntők, köztük Alcaraz és Paul összecsapásával.
Forrás: atptour.com
Kapcsolódó témák