Miért maradhatott a pályán Musetti egy olyanért, amiért Djokovicot leléptették?
Frissítve 04/06/2025 - 10:14 GMT+2
Lorenzo Musetti jutott elsőként a legjobb négy közé a Roland Garros férfi egyesében, miután négy játszmában búcsúztatta a 15. kiemelt Frances Tiafoe-t. Az olasz teniszező mérkőzés közben dühében eltalálta egy labdával az egyik vonalbírót, az eset után azonban a pályán maradhatott, a dolgot megúszta egy figyelmeztetéssel. Szakértők segítségével próbáljuk meg kideríteni, jogos ítélet született-e?
Musetti valódi esélyeshez méltó játékkal jutott elődöntőbe a Roland Garroson
Videó forrása: Eurosport
Túlzás nélkül állítható, hogy eddigi pályafutását figyelembe véve Lorenzo Musetti élete formájában játszik.
A még mindig csak 23 esztendős, hamarosan már kétszeres édesapa olasz teniszező előbb mindhárom salakpályás ATP 1000-es tornán eljutott minimum az elődöntőig (Monte-Carloban döntőzött), majd a Roland Garroson is nagyszerűen játszva menetel előre és jár már a legjobb négy között.
Azzal, hogy a salakpályás szezon négy legfontosabb tornáján is minimum az elődöntőig eljutott, egy eddig ötfős klub hatodik tagjává vált – erre a bravúrra 1990 óta csak Sergi Bruguera, Novak Djokovic, Andy Murray, Alexander Zverev és Rafael Nadal volt képes, igaz, utóbbi ötször is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/03/image-fdfebfde-d209-4388-bf5a-05ab715cfed8-85-2560-1440.jpeg)
Musetti és Alcaraz kettejük Monte-Carloi döntője után
Fotó: AFP
A Roland Garros első férfi negyeddöntőjében Musetti ellenfele Frances Tiafoe volt, az olasz pedig esélyeshez méltóan el is hozta az első szettet. A másodikban azonban amerikai ellenfele brékelőnybe került, Musetti pedig épp a szettben maradásért adogatott, amikor az egyik szervája előtt egy óvatlan pillanatban kipördült a zsebéből egy labda.
Musetti ekkor dühében vaktában belerúgott a labdába, ami épp mellkason találta a mögötte mit sem sejtve álló vonalbírót.
Az olasz azonnal elnézést kért, Timo Janzen mérkőzésvezető pedig végül egy sportszerűtlen magatartásért kiosztott figyelmeztetéssel lerendezte az ügyet. Tiafoe megpróbált még a leléptetés mellett kardoskodni, de a székbíró hajthatatlan volt.
A szettet végül az amerikai nyerte, Musetti azonban behúzta a következő két játszmát, ezzel pedig a mérkőzés is az övé lett. Az a mérkőzés, amely az internetes kommentmezők tenisz szekcióit most jelentős mértékben lázban tartja.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/03/image-356c3dca-9814-4790-806a-30f23fe1f699-85-2560-1440.jpeg)
Lorenzo Musetti
Fotó: AFP
Mindenki emlékszik Novak Djokovic 2020-as esetére a US Open negyedik fordulójában, amikor a szerb klasszis egy vaktában, dühből elütött labdával torkon lőtt egy vonalbírót, majd ennek következtében leléptették.
Első ránézésre hasonló esetekről beszélünk, hiszen itt is frusztráció generálta a mozdulatot, és a labda mindkét esetben ténylegesen eltalált egy hivatalos feladatot ellátó személyt. Mégis mi a különbség? Ennek jártunk utána szakértőink segítségével.
"Ha a szabályt az utolsó betűig betartjuk, amennyiben egy teniszező dühében elüt egy labdát, és azzal eltalál egy vonalbírót, a székbírót vagy egy labdaszedőt, akkor ezért le lehet őt léptetni." – kezdett az eset magyarázatába Tim Henman.
"Ugyanakkor ha ezért Musettinek be kellett volna fejeznie a mérkőzést, joggal érezhette volna magát sértettnek. Csak akkor rúgjon el bárki is egy labdát, ha elég jó focista ahhoz, hogy jó helyre menjen, ellenkező esetben ilyen kockázatos helyzetbe kerülhet.
Nekem elhihetik, engem egy hasonló helyzetben kizártak."
1995-ben a Wimbledoni torna férfi páros tornájának első fordulójában Tim Henman, oldalán Jeremy Batesszel 4-1-re vezetett a döntő szett rövidítésében a Henrik Holm-Jeff Tarango kettőssel szemben. Henman épp az alapvonalhoz igyekezett, hogy a következő adogatást fogadja, amikor a zsebében lévő labdát vaktában elütve fejen talált egy labdaszedő lányt.
Henman hiába könyörgött a székbírónak, ő hajthatatlan volt, a Henman-Bates páros pedig a kizárás sorsára jutott – egy megnyertnek tűnő mérkőzésen.
Ugyancsak a mérkőzésvezető döntését üdvözölte Boris Becker is:
"A német bíró nagyszerű döntést hozott, egy ilyenért nem kellett leléptetni Musettit. A figyelmeztetés tökéletesen elég volt, ezt a helyzetet nem lehet egy lapon említeni Djokovic esetével.
Az internet szépen nyugodjon le, ne akarjon senki pápább lenni a pápánál. Maradjon szépen mindenki az objektív nézőpontnál, márpedig innen nézve ez nem több, mint egy figyelmeztetés."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/08/image-58ec5e3c-2701-46d7-8722-691dc26f9993-85-2560-1440.jpeg)
Boris Becker
Fotó: AFP
Ugyancsak véleményt nyilvánított a kérdésben Jim Courier, aki amerikai létére szintén Musetti pályán maradásának jogossága mellett érvelt.
"A döntő tényező az, hogy a labda sérülést okozott-e vagy sem? Amennyiben igen, akkor nem kérdés, hogy leléptetés következik, de itt szerencsére ilyesmiről szó sem volt.
Miután a labda eltalálta, a vonalbíró egy kicsit ledöbbent, de a következő pillanatban már rendben volt. Egyébként ennyire rossz rúgást valószínűleg soha nem láttam még olasztól.
Hogy ez belefért-e a szabályok adta keretek közé? Technikailag nyilván le lehetett volna léptetni, de szerintem lennie kell itt némi lehetőségnek arra, hogy egyéni elbírálást alkalmazzon a mérkőzésvezető, és úgy vélem, hogy helyesen döntött."
Courier arra is kitért, hogy Djokovic öt évvel ezelőtti esete abban a tekintetben teljesen más szituáció volt, hogy a szerb által eleresztett labda nyakon találta a vonalbírót, aki összeesett, majd hosszú perceken keresztül ápolásra szorult.
"A döntéshozók keze akkor meg volt kötve, most viszont ilyen körülményekről nem volt szó."
Az esetet a háló túloldaláról figyelő Frances Tiafoe a sajtótájékoztatóján természetesen kapott erre vonatkozó kérdést, rövid válaszában "komikusnak" nevezte a helyzetet.
A karrierje második Grand Slam-elődöntőjére készülő Lorenzo Musetti ellenfele a legjobb négy között a címvédő Carlos Alcaraz lesz, a másik ág negyeddöntőit csütörtökön rendezik.
Forrás: TNT Sports
Kapcsolódó témák
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2210.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2209.png)