Mintha átok ülne rajta: Matteo Berrettini nem épült fel időben, sorozatban a negyedik Roland Garrost hagyja ki

Matteo Berrettini sírva hagyta el a pályát a római tenisztornán, miután a 3. fordulós mérkőzését, 7:5, 2:0-s Casper Ruud-vezetésnél, fel kellett adnia sérülés miatt. Az olasz teniszezőnek a hasfalával voltak problémák, és nem sikerült felépülnie a Roland Garrosra, így idén sem vállalja a salakos Grand Slamet.

Australian Open: Berrettini - Rune - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

Az olasz teniszezőnek tényleg nincs szerencséje a Roland Garrosszal: legutóbb 2021-ben indult, akkor a negyeddöntőben négy szettben kikapott Novak Djokovictól, azóta viszont minden évben kénytelen volt visszalépni a tornától.
A korábbi wimbledoni döntős így már sorozatban négy kihagyott Roland Garrosnál tart, ami még a sérülékenységét ismerve is kirívó szám: ezen kívül egyik Grand Slamtől sem lépett vissza egynél több alkalommal.
Berrettini már a római torna előtt érezte, hogy nem teljesen egészséges - a Jack Draper elleni madridi meccsét szintén egy szett után adta fel - a hazai versenyét azonban nem akarta kihagyni, főleg, hogy párosban is indult a testvérével.
"Meglepődtem, ahogy a testem reagált erre. Ahogy haladt előre a meccs, éreztem egy újabb nyilallást a hasamban, és ezután már képtelen voltam folytatni" - mondta a Ruud elleni találkozót követően.
Berrettini korábban sem volt optimista a Roland Garros kapcsán, ennek ellenére az utolsó pillanatig dolgozott azon, hogy ott legyen Párizsban. Pár órával a sorsolás előtt azonban bejelentették, hogy 2025-ben sem vállalja a salakos Grand Slamet, így a helyét egy szerencsés vesztes örökli majd meg a főtáblán.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés