Roland Garros: Megsérült a nagy közönségkedvenc Arthur Fils, veszélyben a wimbledoni indulása is

Arthur Fils a Jaume Munar elleni szenzációs fordítás során sérült meg a Roland Garros második fordulójában. A meccs végén még nem lehetett tudni, mekkora a baj, azóta kiderült: nem kicsi. A több órával a meccs után megtartott sajtótájékoztatón a francia még nem tudta elmondani a teljes igazságot, de a folytatást illetően sok remény már akkor sem volt benne.

Micsoda feltámadás: megsérült, elbukta kétszettes előnyét, mégis nyerni tudott a fiatal francia

Videó forrása: Eurosport

Arthur Fils nem csak a Roland Garros további küzdelmeitől volt kénytelen visszalépni, de veszélyben van a wimbledoni indulása is.
A Jaume Munar elleni meccs sajtótájékoztatójára még úgy érkezett három órával a találkozó után, hogy ő bizony pályára fog lépni Andrey Rublev ellen.
Ott még optimistán nyilatkozott, nem mondta el a teljes igazságot, mert meg akarta várni, amíg az orvosi vizsgálatok eredményei megérkeznek. Bár igazából már akkor sem nagyon reménykedett semmi jóban.
Meccs közben gyorsan megértettem, hogy nem fogom tudni folytatni a tornát
– mondta Fils.
Hátsérüléssel bajlódott, csak erős gyulladáscsökkentők segítségével volt képes lejátszani a Munar elleni meccset is. Tudta, hogy ennek meg lesz a böjtje: azóta kiderült, hogy fáradásos törés van a hátában és négy-hat hét pihenő vár rá.
"A torna előtt megsérült a hátam alsó része. Úgy döntöttem, hogy játszom, de a Munar elleni meccs alatt a helyzet tovább romlott. Péntek este elvégeztek néhány vizsgálatot, melyek után nyilvánvalóvá vált, hogy nem játszhatok Andrey ellen."
picture

Roland Garros - Nicolas Jarry - Arthur Fils - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

Kockázatos lett volna folytatni, és fájdalomcsillapítókkal játszani. Az ilyesfajta sérülések a gyógyulásához a kezelések mellett pihenésre és időre is szükség van.
"Iszonyú frusztrált vagyok és rettenetesen sajnálom. De az élsportolók életéhez ez is hozzátartozik. Lesz még előttem tíz-tizenkét Garros, ahol indulhatok."
A legfontosabb kérdés most a füves szezon. A felvezető tornákon biztos nem indulhat, Wimbledon azonban még nem veszett el.
"A csapattal úgy döntöttünk, hogy nem rizikózunk. Ha most abbahagyom a játékot, akkor négy-hat hét a pihenő, ha folytatnám, akkor akár két hónap is lehetne."
A wimbledoni torna június 30-án kezdődik, a legoptimistább forgatókönyv szerint Fils ott már pályára léphet.
"A nagy kérdés Wimbledon. Nem tudom még, de szeretnék készen állni a füves Grand Slamre."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés