"Vicces volt az út, villám csapott a gépbe" – a tavalyi döntős útja rögös volt Párizsig
Publikálva 26/05/2025 - 09:57 GMT+2
A Roland Garros tavalyi és az Ausztrál Open idei döntőse, Alexander Zverev csütörtök estére tervezte az érkezést Párizsba, de a repülőjébe villám csapott, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania, és csak másnap hajnalban érkezett meg a francia fővárosba. "Zseniális volt az utam" – így foglalta össze a lényeget a Garros harmadik kiemeltje.
Rafa érzelmi hullámvasútja: könnyek, egy egyedi lábnyom, majd lazulás Federerékkel
Videó forrása: Eurosport
Alexander Zverev tavaly a döntőig menetelt a Roland Garroson, és ott végül Carlos Alcaraz csak öt játszmában tudta megállítani, ráadásul a spanyolnak 2-1-es szetthátrányból kellett fordítania. Ez volt a német teniszező második Grand Slam-fináléja, miután 2020-ban a US Openen is címmeccset játszott, ott Dominic Thiem győzte le, szintén döntő játszmás ütközetben. Zverev az idei első GS-tornán is finalista volt, de Jannik Sinner három játszmában elintézte.
Mindazonáltal a favoritok közé tartozik a német játékos, az első fordulóban az oddsmesterek szerint végképp, hiszen egy 19 éves amerikai lesz az ellenfele, Learner Tien, a világranglista 67. helyezettje. Más kérdés, hogy akár banánhéj is lehet Zverev számára Tien, aki eddigi egyetlen mérkőzésükön, három hónappal ezelőtt, Acapulcóban legyőzte őt. Igaz, kemény pályán.
Aligha segítette Zverev tökéletes ráhangolódását a "beutazási" incidens. A 28 éves játékos sajtótájékoztatón beszélt a Hamburg - Párizs repülőút viszontagságairól:
"Összességében zseniális volt az utam. Viccesen alakult. Este 6:45-kor indult a repülő Hamburgból. Jiri Lehecka, Brandon Nakashima és néhány páros játékos is a gépen volt, de belénk csapott a villám.
Ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani, visszarepültünk Hamburgba. A többiek másnap reggel érkeztek Párizsba, én még éjszaka elindultam egy másik géppel, és hajnali 3 körül érkeztem meg.
Vicces volt. Most először fordult elő velem, hogy villám csapott a gépembe a levegőben. Csak egy kis zörejt hallottam, nem is igazán rázkódott meg a repülő. Szóval így alakult az utam Párizsba. Ez eddig a Roland Garros legjobb sztorija."
Zverev és Tien kedden csap össze a 64 közé jutásért. Zverev öt versenyen indult az európai salakos szezonban. Monte Carlóban bukta az első meccsét, a müncheni tornát megnyerte, Madridban nyolcaddöntős, Rómában negyeddöntős volt, Hamburgban viszont csak egy kört ment.
Az említett Nakashima a Roland Garros 28. kiemeltje volt, és a vasárnapi nyitónapon lejátszotta első mérkőzését. Az amerikai teniszező az első kiemelt búcsúzók közé tartozik, hiszen négy játszmában kikapott az argentin Mariano Navonétól.
forrás: metro.co.uk
Kapcsolódó témák
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2206.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2209.png)