A kommersz válaszokon túl – Alexander Bublik nyilatkozata maga az életvezetési tanácsadás

Egy Grand Slam-tornán általában árgus szemmel és hegyezett füllel figyeljük a teniszezők nyilatkozatait. A legtöbb megszólalás nagy átlagban a megszokott sablonokat hozza, a győztes örül a sikernek, a vesztes fél pedig megpróbál tanulni a kudarcból. Ezt a nyilatkozat-állóvizet kavarta fel egyedi megszólalásaival Párizsban az élete első Grand Slam-negyeddöntőjére készülő Alexander Bublik.

Ilyen "interjút" még nem láttál: nem hagyták szóhoz jutni a győztest, aki nagyon nem akart sírni

Videó forrása: Eurosport

Történjék bármi is a Roland Garros férfi egyesének hátralévő mérkőzésein, a 2025-ös torna legnagyobb sztorija egyértelműen Alexander Bublik meseszerű szereplése.
Az oroszból kazahhá váló teniszezőről pontosan tudjuk, hogy kivételes technikai képzettség és tehetség birtokában van, ugyanakkor az is ismert vele kapcsolatban, hogy a mérkőzések komolyan vétele nem minden esetben az erőssége.
Így aztán nem meglepő, hogy az idei francia nyílt teniszbajnokság előtt egyetlen olyan esetre bukkanhatunk a Grand Slam-szerepléseit illetően, amikor megérte a második hetet. Emlékezetes az is, amikor nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy utálja a teniszt, a sport számára nem több, mint megélhetési forrás.
AZTÁN ELJÖTT A 2025-ÖS ROLAND GARROS.
Korábbi top 20-as létére Bublik, távol korábbi legjobbjától, a világranglista 62. helyezettjeként érkezett meg Párizsba. A vörös salakon aztán előbb Alex De Minaurt verte, 0-2-ről megfordítva a mérkőzését, majd a teljes Tour egyik legjobb formában lévő játékosának számító Jack Drapert gyűrte le négy szettben, ugyancsak hátrányból megfordítva a mérkőzést.
picture

Alexander Bublik ünnepli Jack Draper elleni győzelmét

Fotó: AFP

A brit teniszező elleni sikerét megelőzően már beszélt arról, hogy mit érez úgy, hogy szükséges volt meglépni a pozitív változás érdekében, valamint arról is megemlékezett, hogy mi az, ami neki nem fér bele, ami túl nagy áldozat lenne azért, hogy egy-egy tornán tovább meneteljen a megszokottnál.
A Draper elleni sikerét követő, de még a pályán adott interjújáról már itt beszámoltunk, vétek lenne azonban szó nélkül elmenni azon szavai mellett, amelyeket a hivatalos sajtótájékoztatón mondott.
"Korábban beszéltél arról, hogy te nem feltétlenül teszel meg mindent a sikerért, mint amire a versenytársak hajlandóak. A mai siker szerinted igazolja az álláspontodat, vagy inkább motivál arra, hogy még több áldozatot hozz esetleges jövőbeli győzelmekért?"
Ezt a kérdést kapta élete első sikerrel megvívott Grand Slam-nyolcaddöntőjét követően Alexander Bublik. Ahogyan azt már tőle megszokhattuk, zseniális válasszal reagált.
"Nagyon jó, hogy benne volt a kérdésedben, hogy esetleges győzelmekről beszélünk, ez bizonytalan. Ha az a kérdés, hogy egy bizonytalan végkimenetelért hajlandó vagyok-e kockára tenni az életemet és az egészségemet, a válaszom egyértelműen nem.
Ez nem azt jelenti, hogy ne tennék meg mindent – mindenki megnyugodhat, keményen edzem. Kettős prioritással élek, a tenisz és a magánélet egyforma hangsúlyt kap. Nincs ilyenről szó, hogy mindent beleteszek a teniszbe, aztán meg 40 évesen örülök, ha egyáltalán járni tudok.
A minimumra és a maximumra egyszerre törekszem – megteszek mindent azért, hogy versenyképes legyek a legjobbak ellen, de mindezért nem teszem kockára az egészségemet."
A kérdező elismerését kiváltó választ követően Bublik azzal kapcsolatban kapott kérdést, hogy ezek szerint ő cáfolja-e azt a sportközhelyet, miszerint a kemény munka, olykor a szenvedés hozza el az igazi nagy sikereket.
"Ne értsetek félre, a munkában hiszek, csak épp a magam értékrendje szerint." – kezdte válaszát a kazah. "Addig vagyok hajlandó elmenni, amíg a testem azt engedi. Azonban nem vagyok hajlandó magamat egy sérülésközeli állapotba hajszolni azért, hogy bizonyos mérkőzéseket bizonyos tornákon esetleg megnyerjek.
Én egyszerűen az egészséget a tenisz elé helyezem, mert azért legyünk tisztában vele, hogy a teniszen kívül is van élet; én magam például édesapa vagyok.
Ez tökéletesen működött, amikor top 20-as voltam, de volt, amikor nem hozott eredményt – de ez az én döntésem, és az én életstílusom. Nagyon sok tényező van a kemény munkán kívül, aminek klappolnia kell ahhoz, hogy valaki top 50-es vagy top 100-as teniszező legyen, és ezek egyénre szabott dolgok."
picture

Őrült meccsen ejtették ki az ötödik kiemeltet, a fél világ beleszeretett a különc kazahba

Videó forrása: Eurosport

Zárásként Bublik arra a kérdésre is válaszolt, hogy melyik eredményére, megnyert tornájára vagy épp győztes mérkőzésére a legbüszkébb?
"A tenisz az a sport, amit én választottam, amiért nap mint nap keményen dolgozom- de ennél nem több. Nincs olyan cím vagy győzelem, amire kimondottan büszke lehetnék.
Ami megelégedést vált ki belőlem, az a sport önmagában, az az egyensúly, ami szerint élek, a maihoz hasonló pillanatok, és persze a nehezebb időszakok is, mert azok nélkül nem élhettem volna meg a szép momentumokat.
Számomra ezek mind annak az útnak a részei, amin járok."
Alexander Bublikra csütörtökön vitán felül az eddigi legnagyobb feladat vár, a Roland Garros negyeddöntőjében ugyanis a világelső Jannik Sinner lesz az ellenfele. A mérkőzést, a nap másik három találkozójával együtt az Eurosporton 1-en és a Maxon élőben közvetítjük.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés