„Kicsináltam magam. Ennyi” - Rublev különös kegyetlenséggel semmisítette meg saját magát

Oroszlánrészt vállalt a pénteki olasz mesterhármasból Matteo Arnaldi, aki három szettben kiejtette a hatodik kiemelt Andrey Rublevot. Ez azt jelenti, hogy az orosz 2023-hoz hasonlóan megint a harmadik körben búcsúzott a Roland Garroson. Arnaldi jól játszott, de a helyzet az, hogy Rublev önmagát intézte el, még pedig kíméletlenül.

Élete teniszével verte Rublevot az olaszok egyik nagy tehetsége

Videó forrása: Eurosport

„A probléma azzal volt, hogy magamat megsemmisítettem, Matteónak pedig szárnyakat adtam.”
Minden elismerésünk Matteo Arnaldié, és az alábbiakban nem áll szándékunkban elvitatni az érdemeit Andrey Rublev legyőzésében, de egy valamit fontos kimondani:
Andrey Rublev legyártott magának egy thrillert, amelyben ismeretlen indokkal, hirtelen felindulásból, különös kegyetlenséggel végrehajtott egy gyilkosságot, amelyben ő volt az elkövető és az áldozat egy személyben. És mindezt már sokadszor a pályafutása során.
Ezt nem csak mi mondjuk, hanem valami nagyon hasonlót mond ő is magáról, és azokról a meccsekről, amelyeken úgy szabotálja el az esélyét, mintha szánt szándékkal akarna vereséget szenvedni. Fantasztikus teniszre képes, valamiért azonban úgy bántja magát a pályán, hogy gyakran esélyt sem hagy a győzelemre.
Artikulálatlan, fájdalmas hangú, kétségbeesett üvöltések, ripityára tört ütők, meddő viták a székbíróval. És itt még nincs vége, akár reggelig sorolhatnánk azokat az aktusokat, amelyek csak az Arnaldi elleni meccsen bizonyították, hogy a mentális jóllét és Andrey Rublev mennyire messzire vannak egymástól.
„Csalódtam magamban. Csalódott vagyok azzal kapcsolatban, ahogy viselkedtem, és ahogy teljesítettem” – mondta Rublev. „Nem emlékszem, hogy Grand Slamen ennél mélyebben lettem volna. Nem tudok ehhez sokat hozzáfűzni.”
Többek között arról kérdezték a sajtótájékoztatón, hogy miként ment el a koncentrációja.
picture

Andrey Rublev

Fotó: AFP

„Szerintem ez nem arról szól. Ez arról szól, ahogy viselkedtem. A probléma azzal volt, hogy magamat megsemmisítettem, Matteónak pedig szárnyakat adtam. És ő szárnyalt is a harmadik szettben. Túl késő volt, hogy valamit is tegyek.”
Az orosz szezonja elég erőteljesen hullámzó. Tulajdonképpen szenvedett a szezon nagy részében, aztán Madridiban tornát nyert, most meg jött ez.
„Nem tudom megmondani, mi frusztrált igazán. Úgy általánosságban az egész, hogy nagyon sok lehetőségem volt. Rengeteg esélyem, amelyeket nem használtam ki. Ott voltam, és én kihagytam őket, kihagytam őket, és újra kihagytam őket.”
„Benntartottam mindent, aztán amikor másodszor is elvesztettem a breaket, kiömlött az egész.”
Amikor arról kérdezték, volt-e valami trigger pont, vagy hogyan magyarázná a dühkitörését, Rublev megpróbálta rekonstruálni az eseményeket.
„Elvesztettem az előnyeimet, de újra és újra voltak esélyeim. Egyszer például visszajöttem hátrányból, és úgy tűnt, lesznek még lehetőségeim. Aztán a semmiből összeomlottam. Kifakadtak az érzelmeim, aztán elvesztettem az adogatásom, aztán kész. Utána pedig hihetetlenül jól kezdett játszani, olyankor már nem lehet visszajönni.”
picture

Andrey Rublev

Fotó: Getty Images

Rublev ezután arról beszélt, mennyire nagyon nincs jóban magával a pályán.
„Vannak pillanatok, amikor rettenetesen nehéz kedvesnek lennem magammal a pályán. Ha megértőbb tudnék lenni magammal, ezek a kitörések nem történnének meg.”
„A mérkőzés előtt minden rendben volt. Jól ment a bemelegítés, jól éreztem magam. Aztán jöttek a meccs közbeni dolgok. Tényleg szörnyű volt, ahogy viselkedtem a pályán.”
De jó lenne őt megfejteni. Megfejteni, hogy miért vagdossa fel az ereit a meccsein. Mert ha csak egy kicsit megtanulná magát szeretni a pályán, a csillagos ég lenne a határ a számára.
picture

A Porsche Centrum Budapest jó szórakozást kíván a mérkőzésekhez!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés