Alexander Zverevnek a kiegyensúlyozottság a legfontosabb bátyja szerint

Sascha Zverev tavaly sokáig emlékezetes módon szenvedett bokasérülést a Rafa Nadal elleni elődöntőben a Philippe-Chatrier pályán. A hosszú kihagyás után a franciák kiemelt játékosként tekintenek rá, hiszen az előző meccse az esti programba került, csakúgy, mint a Tiafoe elleni harmadik fordulós mérkőzés. Bátyja, Mischa szerint nem lesz sorsdöntő a mai meccs, most a kiegyensúlyozottság a fontos.

Alexander Zverev

Fotó: Getty Images

Kerek egy évvel a súlyos bokasérülése után újra visszatérhet Sascha Zverev a Philippe-Chatrier pályára.
A szombat esti mérkőzésen Alexander Zverev Frances Tiafoe ellen léphet pályára. Az előző fordulóban már újra játszhatott azon a pályán, ahol egy éve Nadal ellen elszakította a bokaszalagjait. Az Alex Molcan elleni sima továbbjutást követően Zverev is elismerte, hogy sokat jelentett számára a meccs.
Az idei éve eddig nem mondható kiegyensúlyozottnak, de eddig Párizsban remekül játszik, így sokan azt remélik, hogy végre visszatérhet a legjobbak közé.
Bátyja, Mischa Zverev a német Eurosport szakértőjeként nyilatkozott öccséről.
„Nem az a fontos, hogy minden meccsen jól játsszon, erre senki sem képes. Néha vannak remek napjai az embernek, néha meg nem. Most az a fontos Sascha számára, hogy elérjen egy jó, átlagos szintet, ami alá nem megy be soha. A sérülése előtt szinte minden meccse kiváló volt, nemsokára újra ott lesz azon a szinten.
Mindenki arra figyel, hogy hogy játszik, javul-e a formája. Próbálom róla levenni a terhet, fontos, hogy csak a munkára koncentráljon.”
Sascha Zverev nem ijedt meg a feltörekvő fiataloktól, a Roland Garros előtt is elmondta, hogy továbbra is a Grand Slam győzelem a célja. Bátyja egyetért vele, szerinte minden képessége megvan, hogy a legjobbak közé kerüljön az öccse.
„Ha Sascha jól játszik, akkor bárki ellen, bármelyik borításon képes nyerni. Ha nem alakul jól számára a meccs, akkor az amiatt van, hogy ő nem teljesít jól, nem pedig az ellenfél billenti ki a ritmusából. Az ütései, a kondíciója nagyon rendben van és mivel majdnem két méter magas, ezért nagy előnyben van, ha jól mozog.
A fonákja az egyik leggyorsabb az egész mezőnyben, keresztben és egyenesen is el tudja ütni, hogy rögtön nyerő lesz belőle. A tenyeresét szépen pörgeti, előkészítésre kiválóan használja, de nyerőket is üt bőven. Röviden; csak rajta múlik, hogy mennyit fog még nyerni.”
A szombat esti meccsen Frances Tiafoe ellen folytathatja a győzelmi szériáját a német. Az amerikai jelenleg előrébb áll a világranglistán, de az egymás elleni mérlegükben a német fölényesen vezet, viszont ez lesz az első meccsük salakon.
Forrás: eurosport.de
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés