Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A pánik nem válogat, Grand Slam-bajnokokat, világelsőket is elragadhat

Kálmán Laci

Frissítve 27/05/2022 - 13:23 GMT+2

Simona Halep számára az idei Roland Garroson a második forduló jelentette a végállomást. A 2018-as bajnoknő szett és breakelőnyben volt a 19 éves kínai Qinwen Zhenggal szemben, akkor azonban valami hirtelen elkezdte bénítani a játékát. Láthatóan nem volt jól, a vérnyomását és a véroxigénszintjét is mérni kellett. Halep a meccs utáni interjúban mesélte el, hogy pánikrohama volt.

Simona Halep

Fotó: Getty Images

A pánik nem válogat, a rutinos, sokat próbált játékosokat is elragadhatja.

Simona Halep 6:2, 2:1 arányban vezetett brakelőnnyel Qinwen Zheng ellen, aki a következő maratoni gémben visszajött, és egyértelműen dominálni kezdett. Olyannyira, hogy a korábbi világelső nem is nyert több játékot a második szettben.
Aztán a fiatal kínai uralta a döntő játszmát is, 3:0-lal indított, Halep pedig hívatta a trénert, és mérték a pulzusát, a vérnyomását és a véroxigénszintjét is.
A vizsgálatok eredménye az lett, hogy folytathatta a játékot, egyszer még tudta is hozni az adogatását, de a meccs végéig alárendelt szerepet játszott. A tréner ismét jött, de Halep állapota nem igazán javult. Látszott, hogy nem érezte magát komfortosan a pályán, és gondjai voltak a légzésével. A döntő szett 6:1 lett Zheng javára.
Halep a meccs végén azonnal elhagyta a pályát, majd konzultált az orvosi csapattal, mielőtt elment a sajtótájékoztatóra, ahol megerősítette, hogy pánikrohama volt.
Az elején jól játszottam” – kezdte Halep. „Breakelőnyöm volt a második játszmában, de akkor hirtelen valami történt. Elveszítettem a fonalat.”
Pánikrohamom volt, amit nem igazán tudtam hogyan kezeljek, mert nem gyakran van nekem ilyen. Nem is értem, hogy miért tört rám, hisz vezettem, kifejezetten jól álltam a mérkőzésen. De megtörtént, és ahogy mondtam, teljesen elvesztem, nem tudtam koncentrálni.”
picture

'Nem tudtam koncentrálni' - Halep pánikrohamot kapott a Zheng elleni mérkőzésen

A meccs után nagyon rosszul voltam, de most már rendben vagyok. Összeszedtem magam, és tanulni fogok a történtekből. Semmi veszélyes dolog nem történt, ami jó, úgyhogy most tudok is mosolyogni.”
Halep, aki nemrégiben kezdett el Patrick Mouratoglouval együtt dolgozni, azt mondta, fontos, hogy nyugodt tudjon maradni a pályán.
Ez csak egy teniszmeccs, úgyhogy ennek megfelelően lazábban kell kezelnem. Túl sok nyomást raktam magamra, túlságosan is jól akartam teljesíteni. Ahogy gondolkodtam, egy kicsit túlagyaltam a dolgot, ezért történhetett meg, ami megtörtént.”
„El kell fogadnom. Ez olyasmi, ami sok mindenkinél előjön, legközelebb biztosan jobban fogom tudni kezelni. Ilyesmi nem nagyon fordul elő velem, szóval ez új volt nekem.”
Halep
„Tudtam, hogy meg kell nyugodnom, hisz az orvosok minden fontos dolgot megvizsgáltak. Minden rendben volt. Nem volt valódi ok a háttérben, csak a fejemben. Most már teljesen jól vagyok.”
Nehezen kaptam levegőt” – mondta Halep az Eurosport stúdiójában. „Azért omlottam össze, mert az agyam nem tudta, hogyan reagáljon.”
A szezon további részére vonatkozó kérdésre Halep a következőképp reagált.
Patrick kérdezte, hol játszom a jövő héten, szóval úgy tűnik, visszatérek a munkába. Holnap már tutira edzek.”
Tim Henman a stúdióban reményét fejezte ki, hogy Halep őszinte és bátor kiállása másokat is arra sarkall majd, hogy megnyíljanak a problémájukkal kapcsolatban.
Simona Halep
Sajnálatos dolog, hogy ilyesmi megtörténik” – mondta Henman. „Bátor és őszinte dolog volt a részéről, hogy ilyen nyíltan beszélt a problémájáról. Ennek pozitív hatása lehet másokra, akik különböző mentális gondokkal küzdenek. Hogy ha van bátorságuk kiállni, és beszélni arról, ami bántja őket, akkor a segítség is érkezni fog.”
„Simona itt van a touron hosszú évek óta, nyert nagy tornákat, ami azt bizonyítja, hogy ez bárkivel megtörténhet. Klasszishoz méltó volt, ahogy kiállt, és elmondta, ami történt.”
via
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés