Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A címvédő állította meg a nagyot küzdő Fucsovicsot Dohában

Eurosport Magyarország

Publikálva 17/02/2022 - 17:01 GMT+1

Fucsovics Márton döntő szettes csatát vívott a harmadik helyen kiemelt Nikoloz Basilashvilivel, de szoros végjátékban búcsúzott a negyeddöntőben a Dohában zajló 1,2 millió dollár (379 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

Fucsovics Márton - fotó: David Pintens

Fotó: AFP

Dohai tenisztorna - Fucsovics búcsúzott a negyeddöntőben

A világranglistán 36. magyar játékos - aki tavaly sérülés miatt nem állt ki a katari negyeddöntőjére - csütörtökön a harmadik kiemelt, címvédő Nikoloz Basilashvilivel csapott össze, az eddigi nyolc mérkőzésük alapján Fucsovics 5-3-ra vezetett. Legutóbb a 2019-es US Openen találkoztak, akkor az ellenfél győzött öt szettben.
A kilencedik csatát azonban a 30 éves magyar játékos kezdte jobban, aki 1:1 után sorozatban öt gémet hozva, 31 perc alatt szettelőnybe került, miközben sikeresen hárított két bréklabdát.
A folytatásban a Davis-kupa-válogatott vezére 3:2-nél elvesztette az adogatását, és mivel ez volt az egyetlen brék a játszmában, a georgiai teniszező kiegyenlített.
Az utolsó felvonásban a nyíregyházi játékos 3:0-ra meglépett, de Basilashvili is elvette az ő szerváját (3:3), majd 5:5-nél egy elrontott röptével Fucsovics ismét brékhátrányba került. A címvédő ezt követően kiszerválta a meccset, amely 2 óra 13 percig tartott.

Eredmény, negyeddöntő:

  • Nikoloz Basilashvili (georgiai, 3.)-Fucsovics Márton 1:6, 6:3, 7:5
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés