Tökéletes visszatérés salakon, óvatosság Madrid előtt – Świątek büszke a stuttgarti teljesítményére

Iga Świątek pár hetet kihagyott, ám a salakra visszatérve megmutatta, miért ő számít a Roland Garros első számú esélyesének. A lengyel teniszező a stuttgarti tornát követően elárulta, meccsről meccsre építette fel a játékát és az önbizalmát, egyúttal rendkívül büszke a csapatával elvégzett munkára. Madrid kapcsán ugyanakkor óvatos, a magaslaton zajló tenisz terén kimondottan rutintalannak számít.

Iga Swiatek - Coco Gauff - Roland-Garros - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

Sérülés ide vagy oda, Iga Świątek úgy folytatta salakon, ahogyan tavaly abbahagyta.
A női világelső az Indian Wells-i versenyt követően bordasérülés miatt kénytelen volt visszalépni a miami tenisztornától. Visszatérését a salakpályás szezon kezdetére, a stuttgarti tornára időzítették, ahol – mondjuk ezt mostanság sűrűn hallottuk és fogjuk is egy darabig – címvédőként indult. Świątek a verseny előtt elmondta, a sérülés már a múlté, és az edzések alapján úgy érzi, a formája is rendben van. Mondhatni, hogy ezt alátámasztotta a teljesítményével.
A lengyel teniszező a hét során egyetlen szettet veszített, Karolína Plíšková ellen a negyeddöntőben, a legjobb játékát pedig a döntőre tartogatta, amelyben az éves rangsort vezető Aryna Sabalenkát győzte le 6:3, 6:4-re. A találkozót követően a WTA újságírója, Courtney Nguyen leült beszéltetni a lengyel teniszezővel, és miután letudták a kötelező köröket, hosszasan beszélgettek Świątek olvasási szokásairól, illetve az általa alapított könyvklubról is.
8-0-s a mérleged a Porsche Arénában, egyszer sem kaptál még itt ki.
A meccs után nagyon magas volt az adrenalinszintem, iszonyú büszke voltam magamra és a csapatomra, hogy ennyire gyorsan visszatértem a sérülés után. Úgy éreztem, meccsről meccsre jobban játszom, de még így sem számítottam arra, hogy a mai napon ennyire jól fog menni. Boldog, büszke és izgatott vagyok.
Szóval tökéletesen indult a salakpályás szezon?
Egyértelműen. Az itteni salak más, mint amin a többi versenyen fogunk játszani, de tökéletes átmenet a kemény és salakos borítás között. Örülök annak, hogy mindegyik borításon egészen jó játékra vagyok képes, elvégre mindig is ez volt a célom.
Az összes legalább 500-as szintű európai salakpályás tornát megnyerted kétszer, kivéve a madridit, ahol csak egyszer indultál, és kikaptál Ash Bartytól. Mennyiben teszi különlegesebbé a madridi tornát, hogy most egy olyan versenyt nyerhetsz meg, amit korábban nem sikerült?
Ash legalább most nem lesz ott. (Nevet.) Madrid eléggé trükkös helyszín a magaslat miatt, szóval meglátjuk még, a múltban csak kétszer teniszeztem magaslaton. Lehet, hogy világelső vagyok, de nincs még olyan sok tapasztalatom, mint amit ez alapján gondolna az ember. Az edzőm viszont rengeteget tud a teniszről, és biztos vagyok abban, hogy segíteni fog, hogy megfelelően menedzseljem a helyzetet, és gyorsabban hozzászokjak a körülményekhez, mint 2021-ben. Szóval Madrid trükkös helyszín, nincsenek nagy elvárásaim, meglátjuk, mennyire fogok gyorsan hozzászokni a körülményekhez. Magát a versenyt amúgy nagyon szeretem, ha a létesítményeket és az ételeket nézzük. Polipot egészen biztosan fogok enni.
Nem fogunk sokat beszélni a teniszről, elvégre állandóan ez a témánk. Mikor szippantott be az olvasás?
Talán 17 lehettem. Úgy éreztem, a könyvek által nem vagyok annyira egyedül a világban. Nagyon élveztem, hogy egyszerre tudtam hasznosan eltölteni az időt, és közben megismerni az embereket, akikről éppen olvastam. Szinte már olyan érzés, mintha barátok lennétek.
Volt egy konkrét mű, ami felnyitotta a szemed, hogy mikre is képesek a könyvek?
Az valami egészen más világ volt, amikor elolvastam a két Ken Follett-trilógiát. Nagyon-nagyon szerettem azokat. Baromira vastag könyvek. Mielőtt ezeket kézbe vettem volna, fogalmam sem volt arról, hogy ennyire gyorsan el lehet olvasni ezeket a könyveket. Egészen vaskosak voltak, de mégis gyorsan átrágtam magam rajtuk, és az tette igazán érdekessé, hogy minél hosszabbak voltak a kötetek, én annál jobban szórakoztam. Ezeket mondanám, 17 lehettem akkoriban. De nehéz egy konkrét pillanatot mondani, mert mindig is igyekeztem időt szakítani az olvasásra.
Januárban elindítottál egy könyvklubot. Hogyan halad a dolog?
Most fejeztem be Matthew Perry önéletrajzi könyvét. Rá akarok menni az életrajzi könyvekre, a következő Leonardo da Vinci lesz. Azt viszont még nem tudom, mi lesz a következő kihívás, mert olyat szeretnék választani, amit az emberek élvezettel olvasnak, és azok is könnyen fogyaszthatják, akik minden nap melóznak, és nincs annyi idejük olvasni, mint nekem. Én ugye az utazás közben, vagy a meccseim előtt is tudok, és tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki ennyire szerencsés. Az a célom, hogy rávegyem őket, hogy a tv helyett a könyveket válasszák.
Mi a célod, amikor a könyves kihívásokat tervezgeted?
Tisztán a szórakozás. Hogy olyan emberekről olvassunk, akik inspirálnak egy kicsit. És, hogy több ismeretünk legyen a világról. De ez változó, mert úgy gondolom, az idősebb embereket nehezebb meggyőzni. Ha olvasnak, akkor már nyilvánvalóan tudják, miket szeretnek, ezért nehéz újat adni a kezükbe. Amennyiben sokat olvasnak, akkor pedig jóval többet tudnak a könyvekről nálam. Leginkább a korombeli vagy a fiatalabb embereket akarom meggyőzni, mert ez az a korszak, amikor rákattansz a könyvekre, hogy aztán az életed végéig olvass. A modern világban erre van a legnagyobb szükségük az embereknek.
Hogyan viszonyulsz a könyvesboltokhoz?
Szeretem őket, gyakran megyek, hogy könyveket nézegessek és érezzem az illatukat. Ugyanakkor környezettudatos is szeretnék lenni, szóval van bennem egy kettősség; egyfelől szeretném mindet megvenni, másfelől viszont tudom, hogy pár évig ott lesznek a polcomon, és rajtam kívül senki más nem fogja elolvasni.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés