Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pliskova hatalmas bírói hiba után kiesett, majd szétverte a bírói széket

Eurosport
Eurosport

Frissítve 16/05/2018 - 16:03 GMT+2

Borzalmas rontás volt a bírók részéről, a cseh nem bírta idegekkel.

Karolina Pliskova durante gli Internazionali d'Italia 2018

Fotó: Getty Images

Karolina Pliskova számára jól alakul eddig a salakszezon, Stuttgartban győzött, Madridban az elődöntőig menetelt. Rómában viszont már a második fordulóban kiesett, de ehhez azért egy borzalmas vonalbírói döntés is hozzájárult.
A korábbi világelsőt Maria Sakkari győzte le, döntő szett 7:5-re. Elvitatni semmiképpen sem kell tőle a sikert, a fiatal görög nagyot játszott az utóbbi időben jó formában teniszező cseh ellen, ettől függetlenül tény, hogy a sikeréhez kellett egy kapitális vonalbírói hiba is.
Pliskova 5:5-nél adogatott, majd egyenlő állásnál szépen megoldott egy lecsapást. Elméletileg ez az ő pontja lett volna, a vonalbíró azonban outot jelzett, a székbíró pedig nem korrigálta a téves döntést. Miután a supervisor már tehetetlen volt, maradt a pályán hozott ítélet. Sakkari így jutott bréklabdához, amit ki is használt.
A FELVÉTELEKEN TISZTÁN LEHETETT LÁTNI, HOGY LECSAPÁS A PÁLYÁT TALÁLTA EL, TALÁN MÉG CSAK A VONALAT SEM CSÍPTE EL.
A hosszas közjátékot követően Pliskova játéka szétesett, Sakkari pedig nagyon szép, helyenként kifejezetten bátor játékkal lezárta a találkozót. Meccs után általában a székbíróval is kezet szoktak fogni a játékosok, azonban Pliskova a mozdulat közben meggondolta magát, és az ütőjével elkezdte a bírói széket csapkodni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés