Repülőrajtot vett, mégsem jutott negyeddöntőbe Piros Zsombor Zadarban

Falkensteiner Punta Skala Zadar Open - Ugyan villámgyorsan szettelőnybe került, Piros Zsombor végül vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben a zadari salakpályás Challenger-tenisztornán.

Piros Zsombor (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Fotó: MTI

Piros Zsombor kikapott a zadari nyolcaddöntőben
A világranglistán 108. játékos - aki a múlt héten negyeddöntőt vívott a székesfehérvári tornán - csütörtökön a 213. helyen álló Jozef Kovalikkal csapott össze. A szlovák ellenfél a Kiskút Open nyitókörében, kilenc napja Fajta Pétert búcsúztatta.
Eddigi egyetlen találkozójukon, egy évvel ezelőtt Piros két szettben nyert a sanremói challengeren. A második csatában a 24 éves magyar "repülőrajtot vett", háromszor is elvette Kovalik adogatását, és 21 perc elteltével már szettelőnyben volt. A pozsonyi teniszező az első játszmában összesen hat labdamenetet nyert.
A folytatásban a 31 éves Kovalik feljavult, 4:2-re elhúzott, de az adriai verseny egyetlen magyarja kijött a hullámvölgyből, és kiegyenlített - mire Kovalik kettétörte a térdén az ütőjét. A rövidítésben azonban ismét a rivális volt jobb, így jöhetett a döntő játszma. Ebben a szlovák teniszező 4:3-as vezetéséig mindkét fél hozta adogatójátékát, aztán viszont Piros elvesztette sajátját, majd ellenfele lezárta a 2 óra 14 percig tartó mérkőzést.
Eredmény, nyolcaddöntő:
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés