Döntő játszmában veszítette el az oeirasi challenger-tornadöntőt Piros Zsombor

Piros Zsombor kikapott a fináléban a portugáliai Oeirasban rendezett, 160 ezer euró (60,8 millió forint) összdíjazású kemény pályás tenisztornán. A világranglistán 170. helyen álló magyar játékos a vasárnapi döntőben a luxemburgi Chris Rodesch-sel csapott össze, akit 39 hellyel előz meg a rangsorban.

Alcaraz futtából varázsolt, Bublik a nap labdamenetével búcsúzott Ausztráliától - Top 5

Videó forrása: Eurosport

A 26 éves Piros a 12. fináléjára készült az ATP Tour mögötti második vonalnak számító challenger-sorozatban, és eddig hét serleget gyűjtött. A Lisszabon elővárosának tekinthető Oeirasban - ahol egymás után több tornát is rendeznek - tavaly januárban is döntős volt az egyik fedett pályás versenyen, de kikapott az amerikai Aleksandar Kovacevictől, 2023 áprilisában viszont megnyerte ugyanott a szabadtéri salakos tornát.
Piros eddigi legjobbja a 106. hely volt, míg 24 éves ellenfele még sosem járt a 150-en belül, és mindketten egy-egy mérkőzésen léptek eddig pályára Grand Slam-főtáblán. Az amerikai egyetemi bajnokságban edződött Rodesch eddig két challenger-finálét vívott, ezek közül egyszer ünnepelhetett utána.
Első találkozójukon egy-egy bréket követően Rodesch a lehető legjobbkor, 5:4-es előnynél tudott ismét játékot nyerni fogadóként, ezzel megnyerte az első játszmát. Piros a második felvonás legelején brékelt, majd az előnyét végigvitte, így egyenlített. A harmadik szettben a magyar játékos hiába tett szert 2:0-s előnyre, innentől már csak a riválisa nyert játékot a 129 percig tartó mérkőzésen.
Piros az elveszített döntőért 14 ezer euróval (5,5 millió forint) vigasztalódhatott.

Eredmény:

döntő:
  • Chris Rodesch (luxemburgi)-Piros Zsombor 6:4, 4:6, 6:2
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés