Riccardo Piatti szerint a világelső Jannik Sinner a következő években megcsinálhatja a naptári Grand Slamet, bár Carlos Alcaraz komoly ellenfél lesz
Publikálva 11/08/2025 - 15:55 GMT+2
Riccardo Piatti volt az az edző, akinek a felkészítése mellett Jannik Sinner eljutott a legjobbak közé. A legendás mester úgy véli, volt tanítványa a következő hat-hét évben megkísérelheti a lehetetlent, azt, ami még Novak Djokovicnak, Roger Federernek és Rafael Nadalnak sem sikerült. A bravúrt legutóbb Rod Laver teljesítette, még 1969-ben.
59 perc is elég volt a címvédőnek: Sinner idei leggyorsabb győzelmével tért vissza Cincinnatiben
Videó forrása: SNTV
Riccardo Piatti vezette Jannik Sinnert a top 10-be.
Még az ő irányítása mellett játszotta le az első 1000-as döntőjét is, nem sokkal később azonban a világelső úgy döntött, új impulzusokra van szüksége. Piatti most egy terjedelmes interjút adott a La Stampa című lapnak, amelyben többek között arról is beszélt, hol lehet a határ a világelső számára.
- Dark Djokovic támad a US Openen – a szerb Batman-imitátorként készül megnyerni a 25. GS-ét
- Roger Federer visszatér a pályára! – Ő maga jelentette be, mikor és hol láthatjuk újra játszani
Szóba került a naptári Grand Slam lehetősége is, amit a jelen körülmények között, a mostani iszonyatosan erős mezőnyben sokan lehetetlennek tartanak.
Ha matematikailag nézzük, a non-calendar GS akár már az idén összejöhetett volna, hisz Sinnernek három meccslabdája is volt Carlos Alcaraz ellen a Roland Garros döntőjében. Ha azt ott megcsinálja az olasz, és utána ugyanúgy behúzza Wimbledont, akkor egyszerre lett volna címvédő mind a négy nagy tornán.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/15/image-b3c9f5fe-b3c5-4bd2-8dc3-e413a02378ea-85-2560-1440.png)
Legnagyobb bravúrját a döntőre tartogatta a wimbledoni győztes Sinner, itt a bajnoki top 5!
Videó forrása: Eurosport
A naptári GS-t legutóbb Rod Laver teljesítette 1969-ben. Legutóbb Novak Djokovic volt közel hozzá, akit 2021-ben, a US Open döntőjében Daniil Medvedev ütött el ettől a kivételes teljesítménytől.
"Jannik nagyon nagyot lépett előre tavaly óta" – mondta Piatti.
A Roland Garros nem jött össze neki, ha összejött volna, talán meglett volna neki a Grand Slam is.
"De a következő hat-hét évben lesz lehetősége, hogy teljesítse ezt. Párizsban nem ő volt a favorit, de megmutatta, hogy minden eszközzel rendelkezik, ami ahhoz kell, hogy legyőzze Carlost."
"Wimbledonban szerintem a jövőben már ő lesz az esélyes. Alcaraz persze komoly ellenfél lesz minden borításon."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/13/image-ee39f0f9-6072-4858-8d4c-8a1211d96693-85-2560-1440.jpeg)
Jannik Sinner történelmi győzelme Carlos Alcaraz ellen Wimbledonban - összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
"Két olyan srácról van szó, akik szeretik a versengést és szeretik kihívás elé állítani egymást. De ez egy egészséges rivalizálás, a sikeréhség mellett ott az emberi oldal is."
"Két különböző személyiségről van szó. Az egyik szeret nagyot ünnepelni, a másik szívesebben utazik haza, a hegyekbe. De mindketten komoly áldozatokat hoztak a sikerért, és mindketten nagyon élvezik a teniszt."
via Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés