Június 13-án kezdődik az Ultimate Tennis Showdown, ahol a szervezők szerint egy teljesen megújított tenisz sportágat láthatunk. A főszervező sztáredző, Patrick Mouratoglou szerint a tenisznek alaposan meg kell újulnia

,

 hogy lépést tartson a közönséggel.

Várhatóan az Ultimate Tennis Showdown lesz az első értékelhető nemzetközi teniszverseny, amit a márciusban beszüntetett versenysorozat hiányában tartanak. A helyszín a francia riviéra, egészen pontosan a Patrick Mouratoglou Academy Nizza közelében, ahol 50 mérkőzést rendeznek zárt kapuk mögött.
A szervezőknek fontos, hogy az átlagosnál rövidebb és pörgősebb mérkőzések legyenek, és nagy hangsúlyt fektetnek az interaktivitásra. A szurkolók folyamatosan hallhatják a pályán zajló beszélgetéseket, akár az edző és a játékos között. A versenyzőket pedig arra biztatják a szervezők, hogy beszéljenek.
Tokyo 2020
Svitolina - Rybakina - Női egyes bronzmérkőzés, összefoglaló
EGY ÓRÁJA
Patrick Mouratoglou, aki egyben Serena Williams edzője is, úgy nyilatkozott egy interjúban: a tenisznek radikális változásra, mondhatni forradalomra van szüksége, hiszen haldoklik a sportág. A túléléshez meg kell szólítani a fiatalokat.
„Ez nemcsak az én ötletem: Alex Popyrinnel, Alexei papájával találtuk ki. De fontos tudni, hogy ez a változás teljesen független a járványtól, minden időben szükséges volna. Egy veszélyben lévő sportág ezt igényli, mert már nem tudja megszólítani az újabb generációkat.”
Mouratouglu szerint szükséges megújulni, amire az ATP, a WTA és a Grand Slam-tornák képtelenek, mert nem hallják meg az újdonságot, és nem fogadják el azt. A túl hosszú mérkőzések pedig jelentősen csökkentik a közönség érdeklődését.

illustration_visit-e1548227605541.png

Fotó: Eurosport

A szándék tehát hasonló az ATP NextGen nyolcas döntőhöz, de egy kicsit továbbmegy annál. A játékosok be lesznek mikrofonozva, és azt mondanak, amit akarnak.
„Például Fabio Fognini az én emberem! Egy showman, aki nem tökéletes, de így szeretjük, ahogy van. Bátorítjuk, hogy fejezze ki az érzelmeit, és ezért nem figyelmeztetést fog kapni, hanem része lesz a játéknak.”
A torna természetesen nézők nélkül zajlik. Tilos a kézfogás, a játékosok pedig egymást elkerülve cserélnek térfelet. Mindenkinek saját labdái lesznek, a labdaszedők pedig szemüveget és maszkot viselnek, és nem nyúlnak a játékosok törülközőjéhez. 

A versenyen ott lesz többek között

David Goffin, Fabio Fognini, Benoit Paire, Alexei Popyrin, Lucas Pouille és Dustin Brown

. A pontos névsor hamarosan kiderül.


via Tennis World USA
Tokyo 2020 women
Svitolina még leánykori nevén szerzett olimpiai bronzérmet
2 ÓRÁJA
Tokyo 2020 mixed doubles
Djokovic nem áll ki a vegyespárosra, érem nélkül távozik Tokióból
4 ÓRÁJA