Carlos Alcaraz, Iga Swiatek és Alex Eala viselkedése is egy új tenisztrend része? Patrick Mouratoglou most elárulta, mi zavarja benne
Eurosport | Google„Én ezt nem veszem be” – Patrick Mouratoglou szerint Carlos Alcaraz, Iga Swiatek, Jessica Pegula és Alex Eala ugyanannak az új tenisztrendnek a részei. De mi változott meg, és miért gondolja úgy a sztáredző, hogy a vereséghez való új hozzáállásnak árnyoldala is lehet?
Hajnalig tartó thriller a US Open: Ben Shelton fantasztikus meccsen ejtette ki a címvédő Alcarazt!
Videó forrása: Eurosport
Úgy tűnik, az ATP- és a WTA Touron egyfajta ”új trenddé” vált méltósággal, sőt, bizonyos esetekben már-már boldogan fogadni a vereséget. Az ismert edző, Patrick Mouratoglou szerint azonban ”hazudnak azok a játékosok, akik úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket” a vereség.
Mouratoglou Carlos Alcarazt, Alex Ealát, Iga Swiateket és Jessica Pegulát is bírálta a US Openen történ kiesésük után tett nyilatkozataik miatt, ugyanis mind a négyen arról beszéltek, hogy elégedettek voltak a mutatott játékukkal.
A címvédő Alcaraz négy szettben kapott ki a negyeddöntőben Ben Sheltontól, a spanyol azonban a mérkőzés után hangsúlyozta, hogy elégedett volt a teljesítményével.
”Szoros volt, nagyon szoros. Éppen ezért nem fogok csalódott lenni amiatt, hogy végül nem sikerült nyernem. Egyszerűen örülök, és büszke vagyok magamra, arra, ahogyan küzdöttem” – mondta akkor Alcaraz.
”A harmadik szett után fizikailag már nagyon fáradt voltam, de valahogy sikerült tovább hajtanom magam, és még kihoznom magamból egy kis pluszt.”
A világranglista harmadik helyezettje azt is hozzátette:
Boldogan hagyom el a pályát. Mosolyogva távozom, egészséges vagyok, és most erre volt szükségem.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/09/03/image-1f474781-15fb-4c36-a6fa-fd649b7e3876-85-2560-1440.jpeg)
Gálára illő átemelés, bravúr a hálótartó vas mellett, és egy kis Alcaraz-varázslat - Top 5
Videó forrása: Eurosport
Eala három szettben kapott ki Iva Jovictól a harmadik fordulóban, és ő is inkább a pozitívumokat emelte ki, Swiatek pedig a Zheng Qinwen elleni nyolcaddöntős veresége után azt hangsúlyozta, hogy ez csupán egyetlen rosszul sikerült mérkőzés volt.
Pegulát két szettben győzte le Aryna Sabalenka az elődöntőben, az amerikai pedig úgy érezte, nem sok mindent tehetett a négyszeres Grand Slam-bajnok ellen.
”Mindent megtettem, amit tudtam. Szerintem nem játszottam rosszul. Korábban szerintem játszottam már nála rosszabbul is ellene, viszont ilyen magas szinten talán még soha nem láttam őt teniszezni, főleg úgy, hogy közben szerintem én sem játszottam egyáltalán rosszul.”
Mouratoglou azt mondja, egyáltalán nem ”veszi be” ezeket a magyarázatokat.
A LinkedIn oldalon írta meg a gondolatait a témában:
Carlos Alcaraz négy és fél órát töltött a pályán, 10–7-re elveszítette az ötödik szett tie-breakjét, majd úgy jött le a pályáról, hogy azt mondta, boldog. Én ezt nem veszem be.
”Új trend jelent meg az ATP- és a WTA Touron: méltósággal fogadni a vereséget.
És Carlos messze nem az egyetlen volt New Yorkban. Pegula, Swiatek és Eala is többé-kevésbé ugyanezt mondta a veresége után: 'Elégedett vagyok a mérkőzéssel. Próbálom a pozitív oldalát nézni. Nagyon magas volt a színvonal.'" - kezdte a gondolatait Mouratoglou.
”Hadd mondjam el, én hogyan látom ezt, mert ebben a kérdésben tényleg kétfelé húz a véleményem.
Az első része egyszerű. A bajnokok gyűlölnek veszíteni. Pontosan ezért bajnokok. Minden erejükkel azért küzdenek, hogy elkerüljék számukra a világ legrosszabb dolgát: a vereséget.
Tíz évig dolgoztam Serenával, úgyhogy pontosan tudom, mennyire gyűlölte a vereséget. Pete Sampras egy-egy vereség után két hétig alig tudott kikelni az ágyból."
Azok a játékosok pedig, akik úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket, szerintem hazudnak.
”Nem lehet úgy felépíteni a győztes mentalitást, hogy közben az ember könnyen elfogadja a vereséget.
Aztán ott van a másik oldal: hogyan fogadja valaki a vereséget. Régen kikaptál, kezet fogtál, és ennyi volt. Ma már szinte trenddé vált, hogy a játékosok nagyon méltóságteljesen reagálnak. Novak mindig ilyen, amikor veszít, és Carlos is. Sabalenka az egyik nagy kivétel.
És éppen ez az, ami miatt bennem is vannak kétségek.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/09/16/image-4a36d011-3971-470e-911e-9729fa216399.jpeg)
Patrick Mouratoglou, US Open
Fotó: Getty Images
Alcaraz számára ez volt az első torna a Barcelona Open óta, miután sérülés miatt négy hónapot kihagyott. Mouratoglou – aki 2012 és 2022 között Serena Williams edzője volt – úgy véli, elképzelhető, hogy a hétszeres Grand Slam-bajnok a hosszú kihagyása után maga sem hitte el igazán, hogy megnyerheti a US Opent.
A francia szakember hozzátette: ”Hosszú távon a fejlődési folyamat fontosabb, mint az éppen aktuális eredmény. Ha a győzelem mindennél fontosabbá válik, akkor mérkőzés közben újra és újra rossz döntéseket hozol.
Ahhoz, hogy kihozd magadból a benned rejlő maximumot, folyamatosan úgy kell játszanod, ahogyan helyesnek tartod, és bíznod kell abban, hogy két-három év múlva ez eljuttat oda, ahová szeretnél. Ha valaki túlságosan görcsösen akar nyerni, az akár a fejlődésének akadályává is válhat."
Carlosnak azonban már nincs szüksége arra, hogy eljusson erre a szintre.
"Ő már ott van. Ha tehát valóban komolyan gondolta, amit mondott, abból számomra az következik, hogy úgy érkezett meg erre a US Openre, hogy nem hitt igazán abban, hogy megnyerheti. Nem volt elég ideje felkészülni. Fizikailag sem állt készen, és ezt el is hiszem, hiszen Ben Shelton ellen sorozatban kilenc gémet veszített el, és az arcán is lehetett látni, mennyire szenved."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/09/16/image-9914f163-0db9-493b-9b36-bb888cbf58a8.jpeg)
Carlos Alcaraz
Fotó: Getty Images
”Lehet, hogy ez a torna egyszerűen felülmúlta a saját várakozásait. Egy ilyen szintű bajnoknak azonban még akkor is azt kellene gondolnia, ha fizikailag nincs százszázalékos állapotban: akkor is meg fogom nyerni."
Serena 40 fokos lázzal nyerte meg a Roland Garrost.
"Egyetlen másodpercig sem gondolta azt, hogy 'ez most nem az én tornám'.
Amikor pedig az Australian Openen elszakadtak a bokaszalagjai, utána azt mondta nekem, hogy meg kellett volna nyernie azt a tornát. Én erre azt mondtam: 'Serena, szétment a bokád.' Ő pedig azt felelte: 'Fél lábon is meg kellett volna nyernem.' És ezt ő teljesen komolyan gondolta...
Szóval azt hiszem, tényleg ez lett a trend.”
| Patrick Mouratoglou a modern tenisz egyik legismertebb edzője, nevét elsősorban Serena Williams mellett ismerte meg a világ. A francia szakember 2012 és 2022 között dolgozott az amerikai legendával, aki ebben az időszakban tíz Grand Slam-tornát nyert meg. Mouratoglou később Simona Halep, Holger Rune és Naomi Osaka mellett is feltűnt, jelenleg pedig Stefanos Tsitsipas stábjának a tagja, a görög teniszezőt segíti mentorként és tanácsadóként Thomas Perrin mellett. |
Forrás: részben Tennis365
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- "El akarja kerülni a kudarcokat" – még tovább csúszhat Sinner visszatérése
- „Nem tudtam, milyen lesz az életem” – Közel egy évvel a súlyos sérülése után visszatért Holger Rune
- Novak Djokovic: „Nem sok hiányzott, hogy abbahagyjam a teniszt 2010-ben”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)