Fucsovics és Marozsán párosban is búcsúzott az olimpiától
Párizs 2024 - A Fucsovics Márton, Marozsán Fábián kettős kiesett a párizsi olimpia férfi páros tenisztornájának első fordulójában, vasárnap.
Fucsovics Márton
Fotó: Getty Images
A magyarok a holland Tallon Griekspor, Wesley Koolhof duótól kaptak ki két szettben.
Egyesben mindkét magyar játékos búcsúzott a nap folyamán, kettejük közül Fucsovicsnak jutott a kevesebb pihenő, akinek mintegy két órával a Rafael Nadal elleni meccs után volt ismét jelenése. A Suzanne Lenglen Stadion árnyékában meghúzódó 11-es pályán maroknyi magyar és holland - összesen mintegy 150-200 - szurkoló követte figyelemmel a mérkőzést.
Marozsán adogatásaival kezdődött a találkozó, a hollandok brékeltek, majd 2:0-s előnybe kerültek. Fucsovics ugyan hozta saját szerváját, de Koolhof is. A hollandok összeszokottabb páros benyomását keltették, főleg a hálónál mutattak be szép megoldásokat. Bár 5:1 után Fucsovics adogatásánál sikerült ismét szépíteni, ám aztán Koolhof kiszerválta a szettet. Fucsovics az egyes után a derekára és a csuklójára panaszkodott, ez meglátszott a teljesítményén, nem tudott felpörögni.
A folytatásban sem változott a játék képe, a hollandok megint brékkel indítottak és nagy kedvvel, míg a magyarok erősen visszafogottan teniszeztek. Fucsovics egy szép tenyeressel újra hozta az adogatását, aztán Marozsán is a sajátját, de a hollandok tartották előnyüket, majd 5:3-nál egy újabb brékkel lezárták a mérkőzést.
"Nem voltunk valami frissek, nekem hosszú meccsem volt, Fábinak is volt egy mérkőzése" - kezdte az értékelést Fucsovics.
Hozzátette: az elmúlt három hónapban nem nagyon tudott versenyezni, másfél-két hete kezdett el rendesen edzeni.
Marozsán osztotta Fucsovics véleményét:
"Ezzel a párossal szemben nem mi voltunk az esélyesek. Ettől függetlenül megpróbáltuk odatenni magunkat, így sikerült. Ez egy gyors olimpia volt számunkra, de nem állhatunk meg, menni kell, edzeni kell tovább." - fogalmazott.
A magyar teniszezők számára ezzel befejeződtek a küzdelmek Párizsban.
Eredmény:
férfi páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Tallon Griekspoor, Wesley Koolhof (holland)-Fucsovics Márton, Marozsán Fábián 6:1, 6:3
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)