Varázslatos fordítással jutott nyolcaddöntőbe Bondár Anna
Bondár Anna mérkőzéslabdáról fordítva bejutott a nyolcaddöntőbe a 239 ezer dollár (79,2 millió forint) összdíjazású lyoni keménypályás női tenisztornán. A magyar teniszező a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt horvát Ana Konjuhhal (46.), vagy a brit Katie Boulterrel (136.) találkozik.
Bondár Anna - fotó: Flaviu Buboi
Fotó: AFP
Lyoni tenisztorna - Bondár mérkőzéslabdáról fordított
A világranglistán 79. magyar játékos a hétfői első fordulóban a WTA-rangsorban 206. japán Miyazaki Yurikóval találkozott, és az első játszmában - bár kétszer is brékelni tudott - egyórás küzdelem után, rövidítésben alulmaradt.
A második szettben a két, fogadóként megnyert játék már elégnek bizonyult a 24 éves Bondárnak az egyenlítésre, a döntő felvonásban azonban a 26 esztendős japán ellenfél 5:2-re elhúzott, majd 5:4-nél meccslabdája is volt. Bondár ezt adogatóként hárítani tudta és sorozatban öt megnyert játékkal, 2 óra 40 perces küzdelem után bejutott a 16 közé.
A magyar teniszező a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt horvát Ana Konjuhhal (46.), vagy a brit Katie Boulterrel (136.) találkozik.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Bondár Anna-Miyazaki Yuriko (japán) 6:7 (5-7), 6:3, 7:5
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)