Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Djokovic: „Az olimpián más a nyomás. Tudom, mert éreztem.”

Németh Dániel

Publikálva 23/07/2021 - 14:06 GMT+2

A világelső ennek ellenére próbál úgy állni a versenyhez, mintha csak egy átlagos torna lenne.

Novak Djokovic felkészült a tokiói olimpiára.

Fotó: Getty Images

A 20-szoros Grand-Slam bajnok szeme előtt a Golden Slam lebeg, amihez még két tornát, az olimpiát és a US Opent meg kellene nyernie.


Bármi is történik az év hátralévő részében, Novak Djokovic számára a 2021-es idény mindenképpen történelmi lesz. Megszerezte karrierje 20. Grand Slam-címét, átvette a vezetést a világranglista élén töltött hetekben, legyőzte Rafael Nadalt a Roland Garroson, és ő lett az első játékos, akinek valamennyi Grand Slamet és 1000-es tornát legalább kétszer sikerült megnyernie. Tokióban az a célja, hogy tovább folytassa ezt a már amúgy is elképesztő szezont, és olyat tegyen, ami még egyetlen férfi teniszezőnek sem sikerült.
Azzal, hogy megnyerte az idény első három Grand Slam-tornáját, abban a tudatban utazhat az olimpiára, hogy nem csak a naptári Grand Slam, de akár a Golden Slam is meglehet neki. Ez utóbbi azt jelenti, hogy valaki egy éven belül megnyeri mind a négy major-tornát és az olimpiát is – hogy ez mekkora tett, jól jelzi, hogy a mai napig egyetlen teniszezőnek sikerült: Steffi Graf 1988-ban mind az öt versenyt behúzta.
„Meglehetősen kemény a menetrend, de úgy érzem, hogy a felkészülésem jól sikerült. Sok meccset nyertem mostanság, ami mindig extra önbizalmat és további energiát ad. Nincs annál nagyobb kiváltság, minthogy a hazámért játszhatok. Egyéni sportoló vagyok, csapatban ritkán van lehetőségem versenyezni. Hálás vagyok, amiért az ATP-kupát és a Davis-kupát is sikerült megnyerni, de az olimpiai arany még hiányzik. Hatalmas ambícióim vannak, nem titok, hogy aranyat szeretnék nyerni.”
Djokovic és az olimpia kapcsolata mindig is felemás volt. 2008-ban még nem számított egyértelmű favoritnak, így elégedett lehetett az ott megszerzett bronzéremmel, a 2012-es és a 2016-os szereplését azonban egyértelműen csalódásként élte meg. Londonban Andy Murray-től kapott ki az elődöntőben, Rióban pedig a sérülésből visszatérő Juan Martín del Potro állította meg az első fordulóban, aki a 2012-es bronzmeccsen is legyőzte őt.
Az argentin óriás egyébként az Instagramon rá is írt Djokovicra, hogy most már megnyerheti az olimpiát, elvégre ő ezúttal nem tud ott lenni a versenyen. Az, hogy a visszalépések miatt valamelyest gyengébb lesz a mezőny Tokióban a vártnál, Djokovic kezére játszhat, de a világelsőt akkor sem tudták megállítani, amikor a lehető legerősebb mezőny állt össze. Ráadásul a szerb szerint bőven akadnak így is olyan ellenfelek, akik veszélyesek lehetnek rá.
„Bár néhány topjátékos nem jött el, sok elit teniszező küzd majd az érmekért: Daniil Medvedev, Stefanos Tsitsipas és Alexander Zverev is az esélyesek között van. Ők a legjobbak, de ez egy hosszú torna, bármi megtörténhet. Ráadásul az olimpia különleges a nyomás, az elvárások és az érzelmek miatt. Minden más a többi versenyhez képest, ezt én nagyon jól tudom, a múltban a saját bőrömön is éreztem. Próbálom azért úgy megközelíteni, mint a többit, hogy a célomra koncentrálhassak.”
Wimbledon után volt egy kevés ideje pihenni, Montenegróba utazott a családjával – közben viszont a Tokióra való felkészülést is megkezdte. „Nem mondanám szokatlannak a felkészülést, próbáltam mindent kihozni a lehetőségekből, nem lehet minden ideális. Nem csak teniszező vagyok, de apa és férj is, szóval a családommal kell lennem, amikor épp nem vagyok úton. Igyekszem megtalálni a megfelelő egyensúlyt.”
Ahogyan mondtam, a felkészülésem remekül alakult, kiváló ütőpartnerem volt, készen állok erőnlét és tenisz terén is. Csodálatos volt az idő is, nagyszerű hangulatban edzettünk, ami sok pozitív energiát adott.
picture

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Djokovic korábban erősen gondolkodott, hogy elinduljon-e egyáltalán az olimpián, ahol jóval szigorúbb korlátozások várják a versenyzőket, mint amihez az utóbbi időben hozzászoktak a teniszezők. Persze nem volt olyan nagyon régen, hogy az Ausztrál Openen a mostaninál is keményebb buborékrendszerben edzettek és játszottak, a világelsőt pedig az sem zavarta meg. Most az a célja, hogy a lehetőségekhez képest kiélvezze az olimpiai faluban töltött napokat.
„Nagyon különleges érzés. A faluban a világ legjobb sportolói időznek, ugyanabban az épületben alszunk és étkezünk. Értékes tapasztalat ez, ami a karrierem során is segített. Érdekes közelről végignézni, ahogyan az elit sportolók edzenek, készülnek, esznek és regenerálódnak. Nagy élmény, közben a megszerzett tudás miatt hasznos is kicsit” – mondta Djokovic, aki Hugo Dellien ellen kezdi meg az olimpiai szereplését Tokióban.
Djokovic feladata nem lesz egyszerű, hiszen Dellien után akár már Jan-Lennard Struff jöhet, utána pedig Lorenzo Musetti, esetleg Alejandro Davidovich Fokina. Egy ágra került Andrey Rublevvel és Alexander Zverevvel is, előbbi a negyeddöntőben kerülhet szembe a világelsővel, utóbbi a legjobb négy között. Papírforma szerint a másik ágról Daniil Medvedev vagy Stefanos Tsitsipas juthat legnagyobb eséllyel a döntőbe.
"Készen állok rá, hogy a legjobbamat nyújtsam. Vitán felül áll, hogy a karrierem során ez volt a legjobb idényem a Grand Slameken, háromból hármat sikerült megnyernem. Nem lehetett volna ennél jobb felkészülésem egy olimpia előtt. Nem sűrűn fordult elő olyan az elmúlt 15 évben, amikor Rafa és Roger sem játszott, ez most egy kicsit furcsa, legalább egyikük mindig ott volt. De azért a legjobbak közül sokan itt lesznek."
Forrás: Tennis Majors

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés