Medvedev elkapta a fonalat, készülhet karrierje legnagyobb füves pályás döntőjére
A világelső Daniil Medvedev két szettben, 7:6, 6:3 arányban legyőzte Oscar Ottét a hallei füves pályás tenisztorna elődöntőjében. Az orosz teniszező így a múlt heti, ’s-Hertogenbosch-i finálét követően ismét tornagyőzelemért léphet pályára, idén pedig összesen már három döntőnél jár. Nyerni viszont még sehol sem tudott, ami most sem lesz egyszerű, hiszen Hubert Hurkacz vagy Nick Kyrgios várhat rá.
Daniil Medvedev
Fotó: AFP
Bajban volt az első szettben, de bejutott a hallei 500-as torna döntőjébe Daniil Medvedev.
Múlt héten Medvedev jó adag önkritikával elismerte, hogy bár eljutott a döntőig, igazából csak küszködött a pályán, különösen adogatóként. Halléra a világelső szervái is megérkeztek, így lényegesen simább mérkőzéseket játszott, az elődöntőig vezető úton egyetlen játékot sem bukott el adogatóként.
Medvedev a fontos pontoknál különösen jól teniszezett a héten, az elődöntőig 17-ből 17 bréklabdát hárított, amely sorozat Otte ellen is folytatódott, hiszen a második és a negyedik játékban is volt két-két lehetősége a németnek. A sorozat azonban 4:3-as Otte-vezetésnél megszakadt, így a világranglista 51. helyén álló teniszező adogathatott a játszmáért.
Otte ezen a héten már Miomir Kecmanović, Nikoloz Basilashvili és Karen Khachanov skalpját is begyűjtötte, Medvedev ellen viszont megremegett a keze, játszmalabdánál kettős hibát vétett. Az orosz kiharcolta a tie-breaket, amelyben 2-3-as Otte-vezetést követően sorozatban öt labdamenetet nyert, és ellopta az első szettet.
Innen nem nagyon maradtak kérdések, Otte már az első szettben is küszködött a nagy hőségben (Halléban bőven 30 fok felett van a hőmérséklet), Medvedev pedig szép lassan felőrölte az ellenfelét. A hatodik játékban elvette Otte szerváját, ez az előny pedig már elegendő volt, hogy be is fejezze a találkozót 1 óra 37 perc alatt.
Medvedev sorozatban a második füves pályás versenyén jutott el a döntőig, a múlt héten ’s-Hertogenboschban játszott a trófeáért. Akkor hatalmas meglepetésre kikapott a 200-on kívül rangsorolt, karrierje első ATP-győzelmeit megszerző Tim van Rijthoventől. Vasárnap még nehezebb dolga lehet, hiszen Hubert Hurkacz vagy Nick Kyrgios következik.
Az orosz teniszező a jövő héten még rajthoz áll a mallorcai versenyen, utána viszont véget ér számára a füves pályás szezon, mivel az orosz és a fehérorosz teniszezők nem indulhatnak Wimbledonban.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)