Djokovic mellett dolgozni olyan, mint egyensúlyozni egy forrásban lévő vízzel teli edénnyel
Publikálva 30/08/2024 - 10:01 GMT+2
Marian Vajda és Goran Ivanisevic után 2024-ben tovább folytatta csapatának megújítását Novak Djokovic, ennek a folyamatnak egyik lépéseként váltak el az útjai Marco Panichivel is. Az olasz szakember, aki hét éven keresztül dolgozott együtt a szerb sztárral, manapság ismét egy teniszezővel dolgozik, New Yorkban pedig készséggel mesélt a Djokoviccsal töltött idő legfontosabb eseményeiről.
Djokovic mellett dolgozni olyan volt, mint egyensúlyozni egy forrásban lévő vízzel teli edénnyel
Fotó: AFP
Marco Panichi 2017-ben csatlakozott Novak Djokovic stábjához, és hétévnyi közös munkát követően, 2024 májusában váltak el a felek útjai. A korábbi távolugró olasz szakember ezzel együtt sem távolodott el az ATP Tourtól, hiszen manapság már az ígéretes kínai tehetség, Juncheng (Jerry) Shang fizikai felkészítéséért felel.
A közös munka első babérjait már sikerült is learatni, a kínai játékos ugyanis, beállítva legjobb GS-szereplését, a US Open harmadik körére készül, ahol a nyolcadik kiemelt, 2022-es döntős Casper Ruud lesz az ellenfele.
A Tennis Majors helyszíni tudósítója elsősorban a Novak Djokovic mellett töltött hét évről kérdezte Marco Panichit New Yorkban.
Visszatekintve a Novakkal közösen töltött évekre, ki tudnál emelni néhány emlékezetes, közösen megélt eseményt?
Nem csak néhányat. Először is hadd kezdjem azzal, hogy Novakkal együtt dolgozni hihetetlen élmény és tapasztalat is volt egyben. Minden nap tanultam valamit arról, hogyan lehetek mindinkább profi és hogyan lehetek még inkább „benne” a munkában.
Megtanultam, hogy az A terv mellett legyen egy B és egy C is, hiszen egy olyan klasszis sportoló körül, mint Novak, mindig nagy a nyüzsgés, és mindenféle eshetőségre fel kell készülni. Mindezek közül a legnagyobb ajándék azonban kétségkívül az, hogy kiváló, közeli kapcsolatba kerülhettem vele.
Nyilván minden játékos más és más igényekkel rendelkezik, de van olyan elem, amelyet a Djokoviccsal való közös munkát követően a jövőben is kamatoztatni tud?
Való igaz, hogy minden egyes játékstílushoz más igények és szükségletek passzolnak. Amit mindenképpen tovább tudok vinni magammal, az a Novakra minden körülmények között jellemző fegyelem és összpontosítás. A jövőbeni tanítványaimnak egészen biztosan beszélek majd arról, hogy egy-egy helyzetet Novak éppen hogyan kezelt, és biztos vagyok abban, hogy különösen a fiatalok számára, ez óriási segítség lesz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/08/30/4033295-81803548-2560-1440.jpg)
Djokovic és Panichi 2022-ben, Tel Avivban
Fotó: AFP
Mennyire volt stresszes a Djokoviccsal való közös munka?
Egy ilyen szintű játékos mellett elkerülhetetlen a stressz, hiszen nem csak a játékossal, hanem az őt körülvevő teljes gépezettel is foglalkozni kell. Ez pedig önmagában jelentős stresszforrásnak tekinthető. Egy olyan elitjátékos, mint Novak, nap mint nap elvárja tőled, hogy te is többet tegyél, és told ki a határaidat.
Djokovic sokszor jellemezett Téged úgy, mint aki nem csak az erőnléti edzője, hanem a pszichológusa is egyben, és előszeretettel kihangsúlyozta a közös edzések elején megejtett beszélgetéseiteket.
Az én felfogásom szerint ez a munka része, fontos, hogy pontosan megértsem, hogyan működik az adott játékos, és hogy ki tudjam alakítani azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek az ő esetében működőképesek. Egy erőnléti edzőnek nem csak az a dolga, hogy előírja, mennyit fusson vagy ugráljon a tanítványa, hanem az is, hogy bizalmi kapcsolatba kerüljön azzal, akinek a felkészítéséért felel.
Mérkőzések alatt Novak időnként láthatóan nem egyszerű eset, ezt hogyan tudtad kezelni?
Pontosan tudtam, hogy ami olykor mérkőzés közben elhagyta a száját, abban semmi személyes nincs. A csapattal tudtuk, hogyan működik az agya, hogy mikor érdemes és szükséges neki mondani valamit, és mikor kell inkább csendben maradni. Ő az a típus, akinek időként ki kell magából adni a felgyülemlett feszültséget.
Ki tudnál emelni néhányat a leginkább emlékezetes közösen átélt mérkőzések közül?
Nagyon sok ilyen volt, de nekem személy szerint a 2023-as Cincinnati döntő, egészen fantasztikus volt. Az a mérkőzés különleges volt, az az erő, amit mindkét játékos kitett a pályára, valami hihetetlen volt. A rám legnagyobb hatást gyakorló része azonban csak a mérkőzés után történt.
A srácok teljesen elkészültek az erejükkel a hőségben, néhány perccel később az öltözőben azonban azon kaptuk magunkat, hogy mindkét csapat együtt nevet és jól érzi magát. Mindannyian kiélveztük egy kicsit azt, amit nem sokkal előtte ugyancsak közösen értünk el. Nyilván Carlos egy kicsit szomorú volt az elején, de később ő is belejött. Csodálatos pillanatok voltak, hiszen Carlos és Novak a pályán egymás ellenfele, ellensége volt, később mégis együtt tudtak lazítani.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/11/10/3823098-77694888-2560-1440.jpg)
Carlos Alcaraz és Novak Djokovic kiemelkedtek a 2023-as szezonban, a vb-n azonban csak a szerb számít egyértelműen favoritnak - Fotó: Matthew Stockman
Fotó: AFP
A legérzelmesebb pillanat Djokoviccsal?
Az edzőtáborok. Nagyon sok szép pillanatot éltünk át együtt a pályán és azon kívül egyaránt.
Melyek voltak a közös időszak legnehezebb pillanatai?
Vannak helyzetek, amikor Novak egy a forrásban lévő, és az edényből épp kifutni szándékozó vízre hasonlít, nekem pedig ilyenkor az edénnyel kell lavíroznom, nehogy tényleg kifusson. Nyilván ezek a pillanatok nem tartoztak a legszebbek közé, és nem hatotta át őket a rózsaszín köd, de nem tudják elhomályosítani azt, hogy vele együtt dolgozni valóságos megtiszteltetés volt.
Tervek a jövőre vonatkozóan?
Juncheng (Jerry) Shang mellett dolgozom, ő egy fiatal, feltörekvő játékos. Meglátjuk, hogy mit hoz számunkra a jövő.
Forrás: TennisMajors
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés