Novak Djokovic megmászta a legmagasabb csúcsokat és esze ágában sincs lejönni onnan

Ezek után a szerb fogta magát, szögre akasztotta az ütőjét, és egy szűk hétre elutazott a feleségével a francia Alpokba. Kikapcsolódni, lazítani, föltöltődni.

"A teniszre gondoltam. Arra, hogy milyen érzelmeket generál bennem. Ami fontos, hogy csak pozitív dolgokat éreztem. Új lendületet, új inspirációt kaptam."

Ennek az eredményét azóta is látjuk.

Két hónappal az után, hogy győzni tudott Wimbledonban, múlt vasárnap megszerezte harmadik US Open-címét, és ezzel a 14. Grand Slam-trófeáját is.

"Az a néhány nap elvonulás elképesztő energiákat mozgósított bennem, melyekből azóta is táplálkozom. Azóta a tenisz teljesen megváltozott a számomra."

Ahogy az ellenfelek számára is, hisz az elmúlt hónapokban ismét rendkívül sebezhetővé váltak a korábbi világelső borzasztóan koncentrált, lehengerlő játékával szemben. Djokovic mérlege 26-2 azóta, hogy fölment a hegyekbe és konzultációt folytatott a tenisz szellemeivel.

Wimbledonban tett egy felkiáltójelet a visszatérése mögé. A US Openen pedig hosszú távra is kijelölte a helyét a sportág trónján.

Ez a két győzelem meglehetősen kijózanítólag hatott az ún. Nagy Négyes többi tagjára. Andy Murray, noha ő maga optimista, még mindig bajlódik a csípőjével, és elég messze van a legjobbjától. Roger Federer megnyerte ugyan az Ausztrál Opent, de azóta nem alkotott semmi igazán számottevőt. New Yorkban csak a negyedik körig jutott, ugyanis a hőség és a páratartalom kizsigerelte őt, és fizikális problémái akadtak, ami vele elég ritkán szokott előfordulni. Rafael Nadal pedig a jobb térdének sérülése miatt nem tudta befejezni a Juan Martín del Potro ellen vívott elődöntőjét.

"Tíz évvel ezelőtt talán azt mondtam, hogy nem vagyok túl boldog attól, hogy egy érában teniszezem Federerrel meg Nadallal. Ma viszont egyértelműen az vagyok. Tényleg. Úgy érzem, hogy ez a két srác, a velük való rivalizálás, a sok elképesztő mérkőzés tett engem azzá a játékossá, aki most vagyok. Ők alakítottak azzá, aki mára lettem."

Djokovic könyörtelen volt a vasárnapi fináléban. Az atletikussága, a koncentrációja, a pontos ütései lenyűgözőek voltak. Nehéz megmondani, meddig juthat a következő hónapokban, években. Ő maga nem is agyal azon, vajon fog-e még dominálni annyira, mint 2011-12 táján, vagy épp a 2016-os Garrost megelőző időszakban.

"Úgy érzem, egy teljesen új szintre léptem. A hozzáállásom, a gondolkodásom. A lehető legtöbbet akarom kihozni magamból minden lehetséges pillanatban. Ez jár a fejemben most."

Djokovic itt saját magára nem csak, mint teniszezőre gondolt, hanem, mint emberre, férjre, édesapára is.

"Nem akarom magam korábbi önmagamhoz hasonlítani, hisz rengeteg mindenen mentem keresztül az elmúlt években. Voltam nagyon fenn és nagyon lenn is, ráadásul most már kétszeres édesapa vagyok. Hat hónapig távol voltam a versenyektől, átestem egy műtéten, és volt még egy csomó minden más is."

Tudjuk, ha Djokovic egyszer belekezd valamibe, a jó ég tudja, hol a vége. Megfizette a siker árát, amikor 2016-ben motivációs problémái voltak és a magánéletével sem volt minden rendben. Mindezt nem sokkal az után, hogy teljesítette a karrier-Grand Slamet. Ez a sokféle tapasztalat tette őt azzá a harcossá, aki láthattunk ebben a szezonban visszatérni.

Vasárnap folyton azt hallhatta az Arthur Ashe közönségétől, hogy "Ole, Ole, Ole, Del-po, Del-po". De ez őt egy csöppet sem zavarta, sőt.

"A becenevem ugye az, hogy Nole. Lehet, hogy viccesen hangzik, de amikor azt kiabálták, hogy "Ole, ole, ole, ole,", akkor én a saját nevemet hallottam. Úgy tettem, mintha azt hallanám, így aztán azt is hallottam. Halál komoly, tényleg így volt."

Na, ha valami, akkor ez egy hatékony technika arra, hogy az ember semlegesítse a közönséget, amelyik elsősorban nem őmellette áll.

Talán ez is az egyik oka annak, hogy Djokovic ma ott tart, ahol.

(Peter Bodo írása nyomán)