Carlos Alcaraz és Jannik Sinner közös interjút adtak a világbajnokság alatt, személyes kapcsolatukról is szót ejtve

Jelenleg két kiemelkedően tehetséges és sikeres játékos, Jannik Sinner és Carlos Alcaraz dominálja a férfi teniszt, de a a köztük lévő rivalizálás sokkal inkább barátságos, mintsem ellenséges, melyről egy friss, kettejükkel készült interjú is tanúskodik.

Alcaraz döntő szettes maratont nyert meg a vb-n, két győzelemmel áll a csoportjában

Videó forrása: SNTV

Amikor először 2022-ben Roger Federer, majd két évvel később Rafael Nadal is bejelentette a visszavonulását a profi játéktól, többen aggódhattak, hogy mi lesz a férfi tenisszel az ATP-t közel két évtizedig uraló nagy hármas nélkül, melyből mostanra egyedül Novak Djokovic aktív.
2025 végére viszont teljesen egyértelművé kezd válni, hogy Jannik Sinner és Carlos Alcaraz kettőse méltó utódja lehet a közelmúlt sztárjainak, mind az elmúlt két szezonban mutatott dominanciájukat tekintve, hiszen rajtuk kívül más nem nyert Grand Slam-tornát férfi egyesben, mind azt az őszinte tiszteletet, ahogy egymáshoz viszonyulnak és egymásról megnyilvánulnak, ahogy az a nagy hármasra is jellemző volt, kisebb súrlódásoktól eltekintve.
A jelenleg zajló torinói ATP-világbajnokság alatt a páros közös interjút adott a CNN riporterének, melyben nyíltan beszéltek a kettejük közti kapcsolatról.
"Amikor együtt gyakoroltok, látjátok egymást az öltözőben, akkor természetes, hogy egyre jobban megismeritek egymást. Beszélgetünk a családról és az élet dolgairól, megosztunk néhány személyes történetet is. Ez idővel nem változott meg, csak még jobb lett, hiszen már jobban ismerjük egymást" - mondta az olasz teniszező.
picture

Alcaraz és Sinner Wimbledonban

Fotó: AFP

Alcaraz viccesen hozzátette, hogy többet látja Sinnert, mint a saját anyukáját, majd így folytatta:
"Azt hiszem, a rivalizálás csak a versenyekre vonatkozik. A pályán megpróbáljuk megtalálni egymás gyengeségeit, de amikor kezet fogunk, és már nem vagyunk a pályán, teljesen máshogy viselkedünk."
"Néha elfelejtjük a Touron tapasztalt rivalizálást, és emberekké válunk. Kétségtelenül ez volt eddig a legjobb évem, mind a játékom színvonala, mind a kiegyensúlyozottság szempontjából. Érzem, hogy sokat fejlődtem a tavalyi év óta, megértettem bizonyos helyzeteket, felismertem, mit kell tennem ahhoz, hogy még jobban megismerjem önmagam, és mire van szükségem a pályán kívül."
Amennyiben egymással játsszák a világbajnokság döntőjét, biztosan Alcaraz zárhatja az évet világelsőként. Erről Sinner így nyilatkozott:
"Ez ad plusz motivációt és némi nyomást is jelent, de megtiszteltetés ebben a pozícióban lenni. Nagyszerű érzés lenne győzelemmel és egy hihetetlenül fontos trófeával zárni az évet, de azt sem szabad elfelejteni, hogyan alakult a szezon, és hogy mi mindent vittünk véghez mindketten az elmúlt két évben. Ez ismét egy nagyszerű szezon volt."
via TNT Sports


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés