Carlos Alcaraz az év végi világelső és ott van az elődöntőben az ATP Finals-en, ahová vitte magával Alex De Minaurt is
A világelső Carlos Alcaraz legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Lorenzo Musettit csütörtökön a férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokágán, így az ausztrál Alex de Minaur jutott be a spanyol sztárral együtt az elődöntőbe.
Alcaraz döntő szettes maratont nyert meg a vb-n, két győzelemmel áll a csoportjában
Videó forrása: SNTV
A csoportzáró meccs előtt az már eldőlt, hogy a világelső - aki előzőleg veretlen volt a vb-n - már biztosan ott lesz a négy között, a másik továbbjutó helyért pedig Musetti és De Minaur volt versenyben. Musettinek nyernie kellett az elődöntőbe kerüléshez, De Minaur pedig akkor léphetett tovább másodikként, ha Alcaraz győz csütörtök este.
Az Olaszországban hatalmas érdeklődéssel várt találkozó - a Jimmy Connors-csoportból a szintén olasz Jannik Sinner már továbbjutott - a várt magas színvonalú és látványos teniszt hozta, ám a hazai szurkolók bánatára végig Alcaraz volt jobb, aki 1 óra 23 perc alatt győzött. Ezzel a spanyol és az első két csoportmeccsét elveszítő De Minaur jutott tovább, míg Musetti és a tavaly döntős amerikai Taylor Fritz befejezte szereplését.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/13/image-b87275d9-0abd-4b6a-a3f8-937ec213e735-85-2560-1440.png)
Első meccsét nyerte De Minaur a vb-n, egy Alcaraz-győzelemmel még elődöntős is lehet
Videó forrása: SNTV
Mivel Alcaraz mindhárom csoportmérkőzését hozta, így eldőlt, hogy biztosan ő lesz az év végi világelső.
Eredmények, Jimmy Connors-csoport, 3. forduló:
- Carlos Alcaraz (spanyol, 1.)-Lorenzo Musetti (olasz, 9.) 6:4, 6:1
korábban:
- Alex de Minaur (ausztrál, 7.)-Taylor Fritz (amerikai, 6.) 7:6 (7-3), 6:3
A csoport végeredménye: 1. (és elődöntős) Alcaraz 3 győzelem, 2. (és elődöntős) De Minaur 1, 3. Fritz 1, 4. Musetti 1
Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmények rangsoroltak.
MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)