Egyetlen hónapos felfüggesztéssel megúszta a kokainozást Nick Kyrgios, akár már vissza is térhet

Eurosport | Google

Szeptember elején már le is járt a kokainfogyasztás miatti eltiltása Nick Kyrgiosnak: néhány órán múlt, hogy nem kapott akár négyéves eltiltást is a balhéiról is ismert ausztrál teniszező.

Végre nem ötszettes mérkőzés: három játszmában győzte le Alejandro Tabilót Alexander Zverev

Videó forrása: Eurosport

Augusztus közepén jelentették be, hogy Nick Kyrgiost augusztus 4-én ideiglenesen felfüggesztették, miután pozitív lett a doppingtesztje: a teniszező a Mallorca Openen adta azt a mintát, amelyben később benzoilekgonint, a kokain fő metabolitját mutatták ki.
Maga a játékos a közösségi oldalán elismerte a kokainfogyasztást: arról írt, hogy óriási hibát követett el, és főleg azoktól a gyerekektől kér elnézést, akik példaképként tekintenek rá, ugyanakkor hozzátette, hogy bár ”nem keres kifogásokat”, de az elmúlt évek sérülései fizikailag és mentálisan is alaposan megviselték.
Kyrgiosra a legrosszabb esetben akár négyéves eltiltás is várhatott volna, hiszen a kokain a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján a stimulánsok és a visszaélésre alkalmas szerek között szerepel. Ám végül ennél jóval rövidebb, mindössze egyetlen hónapos felfüggesztést kapott.
Könnyen lehet, hogy ez mindössze néhány órán múlt. Az ITIA (Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség) pénteken közzétett határozatában az szerepel, hogy Kyrgios június 19-én este vett részt egy partin, ahonnan egy magalufi éjszakai klubba ment át, és ott fogyasztott kokaint, mielőtt 20-án hajnali 3-kor visszatért a szállodájába.
Az időzítés pedig kulcsfontosságú, ugyanis a mallorcai torna hivatalos ”verseny közbeni időszaka” június 20-án este 23:59 perckor kezdődött, miután a főtáblás mérkőzések másnap vették kezdetüket. Ha ezt követően történt volna a kokainfogyasztás, akkor lehetett volna akár négy évet is kiszabni a játékosra.
A versenyen kívüli szerhasználatból eredő pozitív tesztek esetében azonban legfeljebb három hónapos eltiltást lehet kiróni, Kyrgios büntetését pedig még ennél is tovább enyhítették, mivel az indoklás alapján elkötelezte magát egy az ITIA által jóváhagyott kezelési program mellett.
Mindez azt jelenti tehát, hogy Kyrgios eltiltása szeptember 3-án 23:59-kor már le is járt – természetesen a kezelési program teljesítésétől függően –, azaz akár már vissza is térhet a teniszpályákra az egész karrierje során a balhéiról is ismert ausztrál.
A minimális időtartamú és már le is járt felfüggesztés fényében egyébként érdekes, hogy Kyrgios korábban több játékostársa enyhe szankcionálása esetén is felemelte a hangját: így tett Jannik Sinner tavalyi emlékezetes három hónapos eltiltása, valamint Simona Halep ügye kapcsán is – a visszavonult román teniszezőnő néhány hete finoman vissza is szúrt neki a mostani botrány kirobbanásakor.
(Forrás: TNT Sports)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés