Mostanság kétszer is meg kell gondolniuk a piaci alapon működő tenisztornák üzemeltetőinek, hogy mire költik el a pénzüket. Ha belegondolunk abba, hogy az egyébként biztos háttérrel rendelkező, 1000-es kategóriájú Miami Openen 80%-kal csökkentették a győztes pénzdíját, szinte már természetesnek tűnik, hogy Acapulcóban is kénytelenek voltak jelentős áldozatot hozni.


Nagyon valószínű, hogy sérülése miatt Rafael Nadal amúgy is lemondta volna a részvételt, ám elsősorban nem ez a magyarázata annak, hogy miért nem indul az acapulcói versenyen, amelyen címvédő lett volna. Az ok sokkal inkább anyagiasabb: a szervezők osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy idén nem fér bele a költségvetésbe a spanyol fellépti díja. Az ilyesfajta megállapodások megszokottnak számítanak, és rendszerint megtérülnek, hiszen egy világsztárral mégis könnyebb megtölteni az arénát, vagy meggyőzni a szponzorokat a támogatásról.
Ezzel az eszközzel persze elsősorban a középkategóriás versenyek élnek (Dubajban híresen bőkezűek szoktak lenni, csak hogy minél erősebb mezőny induljon), akár milliós nagyságrendekről is beszélhetünk. A férfiaknál Roger Federer fellépti díja a legmagasabb, de azért nincs nagyon lemaradva Nadal és Djokovic sem (pár éve a bécsi torna kapcsán egymillió dollárt emlegettek a spanyol esetleges indulása kapcsán). 2021-ben azonban a túlélésre került a hangsúly a profit maximalizálása helyett.
ATP Washington, DC
Nadal kőkemény, háromórás mérkőzésen jutott tovább Washingtonban
6 ÓRÁJA
A járványhelyzet miatt örülhetnek a szervezők, ha legalább a stadion egy részét kihasználhatják, telt házról idén még biztosan nem álmodozhatnak. "Fantasztikus és nagyon őszinte a kapcsolatunk Carlos Costával (Nadal ügynöke - a szerk.), csakhogy a realitás jelenleg az, hogy nincs miből kifizetnünk" - mondta Raúl Zurutuza versenyigazgató az Adrenalina című lapnak. "Rendkívül korlátozott büdzséből dolgozunk idén, ezért inkább azokra költöttük el a pénzt, akiket el kellett hoznunk" - majd hozzátette: a buborék kialakítása a költségeiket is megnövelte.
Idén Acapulcóban Stefanos Tsitsipas, Alexander Zverev és Diego Schwartzman számít a legnagyobb névnek, velük népszerűsítik a tornát. Közülük a némettel már korábban megállapodták a részvételről. "Zverevvel aláírt szerződésünk volt, és költségesebb lett volna felbontani azt, mint kifizetni a pénzét. Ami a többieket illeti, még négy-öt játékosnak fizetünk a részvételért, ám az ő anyagi követeléseik lényegesen alacsonyabbak voltak, mint normál esetben." Acapulcóban mintegy 40%-kal csökkentek a díjak, 2 millió helyett 1,2 millió lesz az összdíjazás.
via Tennis Majors
ATP Washington, DC
Csak a szokásos Nadal: remek lábközötti után nyert labdamenetet
6 ÓRÁJA
ATP Washington, DC
Csak a szokásos Nadal: remek lábközötti után nyert labdamenetet
6 ÓRÁJA