Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Mertens túl nagy falatnak bizonyult, Bondár Anna kiesett Torontóban

Eurosport Magyarország

Frissítve 09/08/2022 - 19:39 GMT+2

Bondár Anna kiesett a 2,7 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna nyitókörében. A viadal egyetlen magyarja - aki 54. a világranglistán - a 64 között a belga Elise Mertensszel (37.) csapott össze.

Bondár Anna - fotó: Hungarian Tennis

Fotó: facebook

A 12. helyen is megfordult ellenfél pályafutása eddigi csúcspontjaként elődöntőt vívott a 2018-as Australian Openen, emellett párosban volt világelső, és háromszoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát.
Első találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója - aki először szerepel a kanadai versenyen - 1:2-nél néhány rontott ütés következtében semmire elvesztette az adogatását. A 25 éves magyar játékába a folytatásban is sok hiba csúszott, az egy esztendővel idősebb Mertensnek gyakran elég volt a pályán tartania a labdát. A rivális ezzel együtt nem tudta 5:1-nél kiszerválni a szettet, s el is veszítette a fonalat. Bondár - aki idén már négy top 50-es ellenfelet vert - fokozatosan feljavult, kétszer is brékelt, és két szettlabdát hárítva egyenlített (5:5). A játszmát lezáró rövidítésben 2-2 után újabb hullámvölgy következett, és onnantól már csak a belga nyert pontot.
A második felvonásban Bondár rögtön elbukta az adogatását, majd egy kilenc labdamenetes gémben 1:3-nál ismét, a dupla brékhátrányból pedig már nem volt visszaút. Az összecsapás 1 óra 35 percig tartott.
Bondár párosban a belga Kimberley Zimmermann-nal indul Torontóban - akivel júliusban megnyerte a palermói versenyt -, első ellenfelük magyar idő szerint szerda hajnalban az amerikai Sofia Kenin és a kazah Yulia Putintseva lesz.
Eredmény: 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Elise Mertens (belga)-Bondár Anna 7:6 (7-2), 6:1
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés