Valkusz komoly meglepetést okozott Metzben, a 9. kiemeltet kiejtve nyolcaddöntős
Moselle Open - Valkusz Máté meglepően könnyed sikert aratott kedden a 630 ezer euró (240 millió forint) összdíjazású metzi keménypályás tenisztorna első fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntőbe. Valkusz pályafutása első ATP-főtáblás győzelmét ünnepelhette.
Valkusz Máté (Fotó: Hungarian Tennis)
Fotó: Facebook
Valkusz könnyed sikerrel jutott nyolcaddöntőbe
A világranglistán 232. magyar játékos a selejtező második fordulójában kikapott vasárnap a hazai közönség előtt szereplő Calvin Hemerytől (203.), de szerencsés vesztesként mégis főtáblára került.
A nyitókörben aztán magabiztos játékkal használta ki a lehetőséget a kilencedikként kiemelt Daniel Altmaier ellen. A meccs esélyese egyértelműen a rangsorban 54. német rivális volt, mégis a 25 éves magyar teniszező uralta a mérkőzést. Valkusz az első és a második játszmában is csupán két játékot veszített, és fölényét jól érzékelteti, hogy 11 bréklabdája volt a - mindössze 72 perces - meccsen, míg ellenfelének csupán kettő.
A Davis-kupa-válogatott játékos a legjobb 16 között az orosz Alexander Shevchenkóval (63.) csap össze.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)