Aki meg nem fél, az úgy jár, mint a szerb.Mondják neki, hogy kéne, mert ennek így nem lesz jó vége, de csak nem hiszi el, tán még akkor sem, amikor már pórul járt, mert torkon lőtte a vonalbírót.
Roger Federer is félt Nolétól mindig, nem kell nagyon messzire visszamennünk az időben, elég a tavalyi wimbledoni döntőre gondolni, mint ahogyan Rafael Nadal is félt a szerbtől, el is vesztette miatta minden idők leghosszabb Grand Slam-döntőjét Melbourne-ben annak idején.
Mindezt nem azért írom ide, mert Dominic Thiem és Alexander Zverev félt, hiszen az teljesen nyilvánvaló volt, hogy így lesz, hanem azért, mert a tegnap éjjel úgy telt, hogy mindenki Federerhez, Nadalhoz meg Djokovichoz hasonlította őket. És alighanem a legtöbbet hangoztatott mondat az volt világszerte, hogy ez így nem az igazi.
ATP Madrid
Izgalmas döntő, 230km/h-s szervákkal
11 ÓRA
Pedig de az. Ez is a tenisz. Olyan emberi tenisz, hogy annál emberibbet talán még sosem láttunk ezen a szinten. 
Nem minden Grand Slam-döntő szól arról, hogy leütjük az égről a csillagokat is. Azt pedig, hogy ők ketten is le tudják, azt bizonyították már számtalanszor, csak az nem látta, aki nem akarta. Bár ilyenek azért akadnak szép számmal a világban, ezt se feledjük.
Ez a döntő most a félelmeikről szólt, a saját magukkal való viaskodásról, és hamar egyértelművé vált, hogy ennek sírás lesz a vége. És igen, drámának jobb volt ez a finálé, mint teniszmeccsnek, de aki csak a fonákokra meg a röptékre kíváncsi, az jobban teszi, ha első és második fordulós teniszt néz 250-es tornákról. Vagy edzéseket, mert még Federerék is ott játszanak a legjobban.
Ez itt most más volt.
Ebben a döntőben aki akarta, megtalálta önmagát. Aki kellő empátiával figyelte őket, az értette, mit-miért rontottak el, már csak azért is, mert ebben – a félésben, a kudarcfélésben – szinte mindenkinek vannak tapasztalatai. 62 Grand Slam-döntőt nyert meg zsinórban az 1980-as generáció, és Thiemék pontosan így is viselkedtek tegnap. 
Úgy, mint az a kisgyerek, akinek már hatvankétszer vertek rá a kezére, amikor a csokis kekszért nyúl, de odanyúl hatvanharmadszor is, mert oda kell nyúlnia, hiszen különben éhen döglik. Közben ide-oda sandít, várja a taslit megint, amit eddig mindig megkapott.
Zverevnek és Thiemnek nagyon remegett a keze, amikor a csokis kekszért nyúlt. 
Nem ettek ilyet még sohasem, a kekszet ketté nem törhették, és bár tudták, van még több csokis keksz a világon, azt nem tudhatták, mikor maradnak a szobában megint kettesben. 
Hát kit érdekel ilyenkor a tenisz?
ATP Madrid
Nadalon és Thiemen át vezetett az út a negyedik 1000-es tornagyőzelemig
13 ÓRA
ATP Rome
ATP Róma: Goffin - Caruso összefoglaló
14 ÓRA