Edző nélkül jobban megy Raducanunak, folytatódik a menetelése Miamiban

Emma Raducanu remek formába lendült Miamiban, már a legjobb 16 között jár. Ez annak fényében különösen meglepő, hogy pont a torna előtt vált meg az edzőjétől, akivel mindössze két hetet dolgozott együtt. A brit lány viszont elmondta, hogy sokkal lazább és nyugodtabb most, ez pedig együtt jár a jó eredményekkel.

2. Runde: Raducanu bleibt ohne Satzverlust - Highlights

Videó forrása: Eurosport

Emma Raducanu nemrég ismét új edzővel kezdett el dolgozni, de a kéthetes próbaidőszak után nem folytatta az együttműködést Vladimir Platenikkel. A szlovák edző ugyan meglepődött a döntésen, de egyáltalán nem volt emiatt mérges.
"Teljesen megértem Emmát, nincs könnyű helyzetben. A US Open-győzelme óta mindenki odafigyel rá és mindenki a következő nagy győzelmet várja tőle. A saját magával szemben támasztott elvárások is hatalmasak.
Folyamatosan nagy rajta a nyomás, el is mondta, hogy mennyire stresszel. Nem haragszom rá, teljesen korrekt módon fejeztük be az együttműködésünket. Ez a tenisz, ilyen a sport, ezt tiszteletben kell tartanom.
Nem érezte jól magát, ezért úgy döntött, hogy ne folytassuk. Talán túl hamar hozta meg ezt a döntést, de nem akarok a nyilvánosság előtt erről mélyebben beszélni. A legfontosabb, hogy a játékos jól érezze magát. Néha jó döntéseket hoznak, néha nem."
Raducanu január óra kereste az új edzőjét, miután Nick Cavady egészségügyi okok miatt otthagyta őt. Platenik Indian Wellsben ott volt a brit lány boxában, amikor az első fordulóban kikapott a japán Moyuka Uchijama ellen.
"Meglepődtem a játékán, nem tudott a labdamenetekben maradni. Sok problémája volt, a meccs után viszont nagyon jól ki tudtuk elemezni, hogy mit rontott el. Jól kommunikált és utána nagyon gyorsan javulni is tudott.
Nagyon hamar ráérzett arra, hogy hogyan lehetne jobb, ezt pedig meg is tudta mutatni Miamiban az első fordulóban. Örülök neki, remélem, hogy ebből a rövid közös munkából is tud valamit profitálni."
A US Open 2021-es győztese idén gyatrán kezdte az évet. Ausztráliában még eljutott a 32 közé, ahol viszont Iga Świątek átgázolt rajta, azóta pedig sok sikerélménye nem volt. Az utolsó hat meccséből mindössze egyet tudott megnyerni, de Miamiban már most háromnál jár.
McCartney Kessler ellen ráadásul hamarabb be is tudta fejezni a mérkőzést, miután ellenfelének sérülés miatt fel kellett adnia.
"Nehéz volt végig koncentrálni, mert éreztem, hogy valami gondja van. Remélem hamar felépül, mert remek formában volt.
Boldog vagyok, hogy végig tudtam fókuszálni, hiszen ez az egyik legfontosabb része a tenisznek. Régen jártam már ilyen szakaszán egy tornának. Jó volt a fogadásom, ezzel sikerült nyomás alá helyeznem az adogatójátékaiban is, ráadásul már az első játéktól kezdve.
A héten teljesen más a lelkiállapotom, sokkal lazább és nyugodtabb vagyok. Öt perccel a meccsek előtt még játszom a csapatommal, ez segít, hogy relaxált állapotban léphessek pályára.
Akkor tudok a legjobban játszani, ha kifejezhetem az egyéniségemet is. Nehezen viselem, ha keretek közé próbálnak terelni vagy megmondják, hogy mit csináljak. Most csak magamra kell figyelnem."
Raducanu következő ellenfele Amanda Anisimova lesz, aki Mira Andreevát győzte le. A meccsük alatt kisebb nézeteltérésbe keveredtek, az üzengetés pedig még a mérkőzés után is folytatódott.
Forrás: BBC
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés