Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Alcaraz tenisze agresszívebb és fullasztóbb, mint Djokovicé” – Fritz szerint szinte már tökéletes

Kálmán Laci

Frissítve 31/03/2023 - 12:42 GMT+2

Taylor Fritz két szettben kikapott Carlos Alcaraztól a Miami Open negyeddöntőjében. Ezután nem meglepő módon dicsérte a világelső spanyolt, azonban a közhelyek pufogtatása mellett, vagy inkább helyett, ő inkább konkrétumokat hozott elő. Egyébként ez volt az első meccsük egymás ellen, úgyhogy Fritz most először tapasztalhatta meg a saját bőrén Alcaraz brutális teniszét.

Ha Alcaraz jól játszik, akkor érinthetetlen - jöhet a Sinner elleni elődöntő Miamiban

Elviselhetetlen.
Ez volt Taylor Fritz nyilatkozatának egyik legfrappánsabb jelzője, amellyel Carlos Alcaraz játékát illette, miután tulajdonképpen sima két játszmában, 6:4, 6:2-re kikapott tőle a Miami Open negyeddöntőjében.
Nem újdonság persze, hogy a még mindig tinédzser világelsőt elhalmozzák dicsérő jelzőkkel, az amerikai azonban most játszott először ellene, így az élményei frissek, ropogósak, és nem terheltek még egy hosszú vereségszériával.
Ráadásul Fritz nyilatkozata nem feltétlenül csak arról szólt, hogy felmondta a már-már kötelező paneleket Alcarazról, hanem egy kicsit mélyebbre is ment. Sőt, értelmezhető összehasonlítást is tett azzal kapcsolatban, hogy milyen a fiatal spanyol ellen, és milyen a Nagy Hármas tagjai ellen játszani.
„Nagyon durván úgy éreztem, hogy az első három játék színvonala egész egyszerűen elviselhetetlen volt a számomra” – mondta Fritz az Alcaraz elleni meccs nyitógémjeiről. „Színtiszta nyerőket ütött a 170-180-as testre ütött második szerváimból. De olyan is volt, hogy felléptem egy kőkemény fonák kereszttel, ő meg abból simán szórt egy durva fonák egyenes nyerőt.”
picture

Taylor Fritz y Carlos Alcaraz se saludan después de los cuartos de final del Masters 1000 de Miami

Fotó: Getty Images

„Nem volt azért meg a meccs hátralévő részében végig ez a hihetetlenül magas szint. Hozzászoktam egy kicsit, alkalmazkodtam a tempóhoz, meg nem is csinálta ezt az egész meccsen. De nyilvánvalóvá tette, hogy megvan a játékában ez az egészen extra színvonal, ez a mindent elsöprő tenisz.”
Fritz persze elmondta azt is, amit már sokan mások is korábban, hogy olyan komplett a játéka, amilyet tizenévestől még sohasem láttunk.
„És most itt nem csak arról beszélek, amit ma tapasztaltam tőle” – folytatta Fritz. „Ezt már egy jó ideje látjuk. Ezt mondtam már én is egy évvel ezelőtt, amikor láttam játszani. Elképesztő volt már akkor is, hogy mennyire fiatal, és ennek ellenére már az összes eszköz ott volt a kezében.”
„Komfortosan mozog a hálónál, bármikor jöhet tőle egy ejtés, jó érzékkel át tud emelni, és közben elképesztő gyors és hihetetlen erő van benne. Jó a tenyerese, jó a fonákja.”
Alcaraz azt mondja, rengeteg módon meg tudja verni az ellenfeleit, ami megmagyarázza, hogy miért ő lett minden idők legfiatalabb világelsője, és hogy miért 18-1 a mérlege a 2023-as szezonban.
picture

Carlos Alcaraz

Fotó: Getty Images

„Baromi ritka, hogy valakinek ennyire fiatalon, ennyire teljes és kifejlett legyen a játéka. Azt is lehet talán mondani, hogy nem is igazán van olyan, amin nagyon sokat kellene dolgoznia. Elképesztő variációs lehetőségei vannak, amelyeket egybe tud gyúrni, így szinte minden játékos ellen más játéktervvel tud kiállni. Brutálisan sok eszköze van ahhoz, hogy megnyerjen egy meccset.”
Úgy gondolom, ez olyan valami, amit senki másról nem lehetett elmondani ennyire fiatalon. Mindenkinél van valami, amin csiszolni, dolgozni kell, de nála szinte semmi.
Érdekes dolgokat mondott Fritz akkor is, amikor arra kérték, hasonlítsa össze, milyen volt Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic ellen játszani, és hogy mondja el, hozzájuk képest milyen volt Alcaraz ellen.
Az amerikai azt hangsúlyozta, hogy a US Opem-bajnok tenisze agresszívebb és fullasztóbb.
picture

Carlos Alcaraz of Spain celebrates his victory over Taylor Fritz of the United States in the quarter-finals of the men's singles at the Miami Open at the Hard Rock Stadium

Fotó: Getty Images

„Egyértelműen úgy érzem, hogy a Nagy Hármas tagjai ellen sokkal inkább levegőhöz tudtam jutni, mint ezen a meccsen. Úgy gondolom, másfajta játékstílusokról van szó. Novaknál ugye ott vannak ezek a hosszú labdamenetek, ő valahogy szépen lassan szed ki a pozíciódból, és fokozatosan kerekedik fölül. Valahogy úgy éreztem, képes vagyok jobban kitartani ezekben a labdamenetekben, és hogy több esélyem van támadni.”
„Az mutatja legjobban a különbséget, ha visszamegyek megint a meccs elejére. Rengeteg ütésfajtából képes nyerőt ütni. Olyan ütésekkel tudott bántani a labdamenetekben, amilyenekkel mások általában nem tudnak. Vagy jóval kevésbé. Összességében azt éreztem, hogy támadóbb volt, és jóval nagyobb nyomást rakott rám.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés