"Ez a március az én januárom" - visszatér a tunéziai lány, hogy borsot törjön a világelső orra alá

A tunéziai Ons Jabeur látja, hogy Iga Świątek, Aryna Sabalenka és Elena Rybakina milyen remek formában van, és bízik benne, hogy akár még idén el tudja csípni őket. Az Australian Open óta sérüléssel bajlódó 28 éves lány túl korán próbálkozott a visszatéréssel Indian Wellsben, de most úgy érzi, már 90%-os állapotban van, és készen áll a második rajtra.

Jabeur: I always put 'good' pressure on myself

Videó forrása: SNTV

Ons Jabeur, aki 2022-ben két Grand Slam-döntőt is játszhatott, ebben a szezonban eddig mindössze nyolc mérkőzésen lépett pályára: február elején egy kisebb műtéten esett át, így ki kellett hagynia két, számára különösen fontos közel-keleti tornát is (Dubaj és Doha). A tunéziai lány azt mondja, a szezonja csak most kezdődik, amit akár szó szerint is vehetünk: délután pályára lép Miamiban az orosz Varvara Gracheva ellen, aki a selejtezőből jutott főtáblára (Peyton Stearns és Jani Réka legyőzésével).
A WTA Tour 2023-ban eddig három lányról szólt: Iga Świątek, Aryna Sabalenka és Elena Rybakina triója szinte állva hagyta a mezőnyt, de Jabeur azt reméli, hogy ez most megváltozik. Miután 2022-ben Wimbledonban és a US Openen is eljutott a döntőig, majd az évet Świątek mögött a világranglista 2. helyén zárta, elég magasan van a léc számára, de a rövid kihagyása alatt nem elég, hogy visszaesett a ranglistán az 5. helyig, a világelső kapott két komoly kihívót a fehérorosz és a kazah lány személyében (előbbi az Australian Opent, utóbbi Indian Wellst nyerte meg).
A verseny viszont cseppet sem riasztja meg Jabeurt, állítása szerint extra motivációt jelent számára, hogy most ezt a hármast kell legyőznie.
„Elena tavaly megnyerte Wimbledont. Aryna tavaly egy kicsit ugyan küszködött, de visszanyerte az önbizalmát. Iga pedig Iga. Szerintem pokoli erős játékosok, ezért is jó látni, hogy milyen elképesztően jól teljesítenek.
Azt hiszem, ez nagyszerű motiváció mindannyiunk számára. Tudom, hogy milyen nagyszerű játékosok, és szerintem jó móka egy kicsit kihívás elé állítani őket. Teljesen más a játékom, mint nekik, szóval talán itt az ideje, hogy borsot törjek az orruk alá."
picture

Ons Jabeur és Iga Świątek a US Openen

Fotó: Eurosport

Azt mondja, nagyjából „90 százalékos" egészségi állapotban van, és ezt a hetet tekinti a szezon újrakezdésének - elismerte, hogy Indian Wellsben kissé elkapkodta a visszatérést: másfél hete ugyan győzelemmel kezdett Magdalena Frech ellen, de Marketa Vondrousovát már nem tudta elcsípni (ő volt az egyébébként, aki az Australian Openen is búcsúztatta), így a legjobb 16 közé sem jutott be.
„Fejben és testben is rendben vagyok. Úgy érzem, készen állok Miamira. A testem készen áll, és nagyon izgatott vagyok.
Meg hát a játékom itt van velem, csak vissza kell szereznem néhány dolgot abból, amit korábban csináltam. Úgy érzem, hogy a teniszem is folyamatosan jobb lesz, már csak a technikai dolgok miatt is, amiken az edzőmmel dolgozom."
picture

Ons Jabeur

Fotó: Getty Images

Nem titkolja, hogy az év hátralévő részét végig akarja játszani, és vissza akarja nyerni azt a szintet, amit 2022-ben láthattunk tőle.
„Megpróbáljuk ezt tenni, és hallgatunk a testemre, igyekszünk nem túlerőltetni semmit" - mondta.
„Van velem egy fizioterapeuta is, aki segít a dolgokban. De most már mindenki sérüléssel játszik. Csak fenn kell tartanod egy bizonyos szintet ahhoz, hogy jó teniszt játszhass, és ne kelljen egy tornát se kihagynod.
Egyébként azt hiszem, általában elég nagy nyomást helyezek magamra, hogy mindig jobb és jobb legyek, de ez egy jó nyomás, tudjátok, nem az a fajta, ami az őrületbe kerget.
Egyelőre azt hiszem, csak próbálom élvezni a teniszt és visszatérni a játékomhoz, ez tényleg nagyon fontos a számomra."
Jabeur a Miami Openen párosban is elindult Paula Badosa oldalán, de az első meccsüket elveszítették.
Forrás: Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés