Fucsovics hengerelt, jöhet Alcaraz

Fucsovics Márton két szettben legyőzte az amerikai Marcos Giront a miami keménypályás tenisztornán, ezzel bejutott a második fordulóba. A 30 éves magyar játékos viszonylag simán vette a világranglistán előtte három hellyel álló rivális jelentette akadályt, s 1 óra 37 perc alatt diadalmaskodott.

Fucsovics Márton - fotó: David Pintens

Fotó: AFP

Fucsovics az első játszmában 3:0-s vezetésnél ingott meg egy kicsit, Giron egyenlíteni tudott, de a magyar teniszező ismét három játékot húzott be zsinórban, s így 6:3-ra hozta a nyitószettet.
A folytatásban az amerikai feljavult, 2:1-re vezetett is, Fucsovics azonban fordított, s 4:3-as előnyről már le tudta zárni az összecsapást.
Az ATP-rangsorban 55. magyar játékos a következő körben a Miamiban 14. kiemelt, a világranglistán 16. spanyol Carlos Alcarazzal játszik majd.
A nők versenyében a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes, a világranglistán 19. Simona Halep a második fordulós mérkőzésétől visszalépett, bal lábában ugyanis éles fájdalmat érzett. A román játékos azt mondta, várhatóan három hetet kell majd kihagynia a sérülés miatt.
A második forduló sorra hozta a kiemeltek búcsúját a nőknél, az elsőként rangsorolt fehérorosz Arina Szabalenka például két szettben kapott ki a román Irinia Begutól, de kiesett többek között a harmadik kiemelt észt Anett Kontaveit, valamint a hatodikként rangsorolt cseh Karolina Pliskova is.
Eredmények:férfiak, 9,5 millió dollár (3 milliárd forint) összdíjazás:1. forduló (a 64 közé jutásért):Popyrin (ausztrál)-Musetti (olasz) 7:5, 7:6 (7-5)Thompson (ausztrál)-Tsonga (francia) 6:7 (1-7), 6:4, 6:4Majchrzak (lengyel)-Baez (argentin) 6:4, 6:3Rinderknech (francia)-Djere (Györe, szerb) 6:2, 7:6 (8-6)Kukuskin (kazah)-Van De Zandschulp (holland) 6:4, 6:4Paul (amerikai)-Bonzi (francia) 6:4, 6:4Murray (brit)-Delbonis (argentin) 7:6 (7-4), 6:1Kecmanovic (szerb)-Sock (amerikai) 7:6 (7-3), 6:4
korábban:Fucsovics Márton-Marcos Giron (amerikai) 6:3, 6:4
nők, 8,3 millió dollár (2,8 milliárd forint) összdíjazás:2. forduló (a 32 közé jutásért):Begu (román)-Szabalenka (fehérorosz, 1.) 6:4, 6:4Li (amerikai)-Kontaveit (észt, 3.) 6:0, 3:6, 6:4ŰKalinszkaja (orosz)-Ka. Pliskova (cseh, 6.) 6:3, 6:3Siniakova (cseh)-Raducanu (brit, 11.) 3:6, 6:4, 7:5Watson (brit)-Szvitolina (ukrán, 15.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-4)Zvonarjeva (orosz)-Zidansek (szlovák, 19.) 6:3, 6:2Bencic (svájci, 22.)-Kosztyuk (ukrán) 6:3, 6:1Kanepi (észt)-Sorribes Tormo (spanyol, 32.) 3:6, 7:5, 6:0Bronzetti (olasz)-Vögele (svájci) 6:2, 6:1Saville (ausztrál)-Tan (francia) 6:4, 6:2
később:Gálfi Dalma-Veronika Kugyermetova (orosz, 21.) 16.00
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés