Sinner esélyt sem adott Dimitrovnak a döntőben, harmadik nekifutásra övé lett a miami trófea
Jannik Sinner könnyedén verte Grigor Dimitrovot a Miamiban rendezett keménypályás tenisztorna férfi versenyének vasárnapi döntőjében. Az Australian Open-győztes olasz játékos négyszer is elvette bolgár ellenfele adogató játékát, miközben Dimitrovnak az egész meccsen egyetlen egyszer volt bréklabdája.
Jannik Sinner könnyedén verte Grigor Dimitrovot a Miamiban rendezett keménypályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében.
Fotó: Eurosport
Az egyoldalú összecsapás mindössze 74 percig tartott.
A 22 éves Sinner harmadik fináléját játszotta a floridai városban, de 2021-ben és tavaly alulmaradt, így először hódította el a trófeát. A tornagyőzelem mellett annak is örülhetett, hogy a világranglistán a spanyol Carlos Alcarazt megelőzve feljött a második helyre. Sinner remek formáját mutatja az is, hogy idén négy tornán indult, ebből hármat megnyert, 23 mérkőzéséből pedig 22-szer diadalmaskodott, csupán az Indian Wells-i elődöntőben kapott ki Alcaraztól.
A 32 esztendősen reneszánszát élő Dimitrov azzal vigasztalódhatott, hogy döntőbe jutásával 2018 után ismét bekerült a világranglista legjobb tíz játékosa közé.
Eredmény, férfi döntő:
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)