Megható sorokkal búcsúzott édesapjától a gyászoló Juan Martin del Potro

"Még nem tudom hogyan fogom Nélküled élni az életemet, de az biztos, hogy a Tőled tanultak alapján soha nem fogom feladni és nem csüggedem. " - írta többek között a korábbi US Open-győztes argentin.

Fotó: Eurosport

Miközben a teniszvilág szerencsésebb része ezekben a napokban rendezkedik be az ausztrál karanténban, és készül az év első Grand Slam tornájára, vannak olyan, lassan a “nagyöreg” jelzőt kiérdemlő alakjai a sportnak, akiknek gondolatai manapság teljesen másfelé járnak.

Mi is hírt adtunk arról, hogy a küzdelem mértékegységének nyugodtan kinevezhető Andy Murray, bár készült, hogy ott legyen Melbourne-ben, egy pozitív koronavírusteszt miatt minden bizonnyal lemarad a tornáról. Egy másik nagy bajnokot, Juan Martin del Potrót pedig súlyos családi veszteség ért, a hét elején ugyanis elhunyt az édesapja. A foglalkozását tekintve állatorvos Daniel del Potro egy komoly szívműtéten esett át 2020 decemberében, amelyet követően egy buenos airesi magánklinikán lábadozott. Az egészségi állapota azonban a beavatkozást követően is gyenge maradt, a hét elején pedig kompikációk léptek fel, melyek következtében a teniszező édesapjának szervezete feladta a küzdelmet.
Daniel del Potro kezdettől fogva ott volt fia mellett, támogatta őt az ifi- és junior argentin versenyeken, majd később, profi edzők gondjaira bízva, útjára indította őt az ATP Touron. A 2009-ben karrierje legnagyobb sikerét aratva US Open-t nyerő egykori világranglista harmadik argentin 2019 júniusa óta nem játszott hivatalos mérkőzést, visszatérése a Tourra erősen kérdéses. 2020 júniusában közölt cikkünkben idéztük a játékos nyilatkozatát, miszerint több más tényező mellett az is a visszatérésre sarkallja, hogy szülei élőben láthassák őt egy Grand Slam-tornán játszani. Fájdalom, hogy erre már a teljes család jelenlétében egészen biztosan nem kerülhet sor.
A pályán és azon kívül is visszafogott és rendkívül szerény Delpo érzelmes Instagram posztban búcsúzott szeretett édesapjától:
Nem az édesapa elvesztése jelenti az első halálesetet a teniszező közvetlen családjában, a kilencvenes évek derekán ugyanis autóbalesetben vesztette életét akkor nyolcéves nővére. Búcsúzó Instagram posztjában angyalként alighanem rá utalt del Potro. 
A pályafutása során eddig huszonkét tornagyőzelmet arató argentin játékosnak alighanem egy huszonharmadik tornagyőzelemmel érne fel, ha a lassan két éve tartó sérüléséből vissza tudna még térni a pályára. Édesapja elvesztése ugyanakkor talán arra is sarkallhatja, hogy még keményebben készülve megküzdjön azért, hogy újra pályán lehessen, s ezzel adózzon emlékének. Ebben a küzdelemben maga mögött tudhatja a teljes nemzetközi tenisz társadalmat, akiknek nevében Rafael Nadal nyilvánított részvétet a gyászoló Del Potro-nak. 
via ATP
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés