A Players' Voice legújabb kiadásában az olaszok sztárja, Matteo Berrettini nyíltan beszélt a sikereivel együtt elkerülhetetlenül megérkező, újonnan tapasztalt nyomásról. 

Elárulta azt is, milyen változtatásokra kényszerült ezáltal és hogyan alkalmazkodott az új körülményekhez a pályán és azon kívül.

Az előző évet milliónyi tényező bonyolította, világszerte sok embert extrém mértékben érintett. A pandémia rengeteg szomorúságot hozott magával, mindenkiben - engem is beleértve - megváltoztatta az élet aspektusait, az alapvetőről alkotott elképzeléseinket. Személy szerint a teniszpályán is nagy kihívásokkal szembesültem. A velem kapcsolatos elvárások új szintre emelkedtek, amely izgalmas, ugyanakkor kihívást jelentő helyzet volt, és azt hiszem, a legtöbb dolog új volt számomra.
2019-ben, amikor Wimbledonban bejutottam a negyedik fordulóba és Roger Federerrel játszhattam a Centerpályán, jelentős eredmény volt egy olyan játékosnak, aki először merészkedett ilyen messzire egy Grand Slamen. Ezzel elkezdtem felépíteni a világranglistás helyezésemet, így amikor egy évvel később a US Openen negyedik fordulóig jutottam, az már nem volt kielégítő eredmény. Nem, ha figyelembe vesszük, mit értem el egy évvel korábban; és nem, ha azt nézzük, milyen játékos lett belőlem.
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Australia - Italy - Tenisz – Olimpiai főhírek
10 ÓRÁJA
Nehezen szoktam meg a terhet, amit a világranglistán való gyors kapaszkodás jelentett. Én ezt úgy éltem meg, hogy lábujjhegyen lépkedek előre, majd hirtelenjében azt éreztem, mindenki arra vár, hogy még gyorsabban haladjak. Mintha a kiválasztott út menet közben, hirtelenjében megváltozott volna. Így próbáljátok meg elképzelni: sétáltok az úton a saját tempótokban, ami egyszer csak egy autópályává változik, és mindenki iszonyat gyorsan közlekedik; azonnal alkalmazkodnod kell, ellenkező esetben meg fognak előzni.
Amikor megközelíted a csúcsot, egyre több mindennel meg kell küzdeni; és nem csak a tenisz, de a magánélet terén is. Korábban egyszerűbbnek tűnt az életem: pályára léptem, teniszeztem, a győzelmen jártak a gondolataim. Ma sokkal inkább azon kattogok, hogyan kezeljem az elvárásokat, a sajátjaim mellett másokét is, és emellett hogyan ápoljam a kapcsolataimat.
Mert még a családhoz és a barátokhoz való viszony is megváltozik: ritkábban látjuk őket, amihez nehéz hozzászokni. Ez vezet ahhoz a felismeréshez, hogy a tenisz képes elvenni tőlünk azt az életet, amihez hozzászoktunk. Az az érzésünk támad, hogy átrepít minket egyfajta másik dimenzióba, amelyben csak mi vagyunk és az eredményeink. Időbe telik átállni erre és hozzászokni az új valósághoz. Vannak játékosok, akiknél ez sokáig tart, másoknak kevesebb idő is elegendő. Nekem rengeteget jelentenek a családtagjaim és a barátaim, talán ezzel magyarázható, hogy több időre van szükségem, hogy eljussak erre a pontra.

Minél magasabbra jutsz, annál nehezebb a feladatod. Mert az alapvető aggodalmak mellett, mint például a technika és a fizikum, ahogyan Rómában mondják: a főnököt is képezni kell. Az elmét.


Hozok egy másik példát is: lehet úgy edzeni, hogy a minimumot tesszük bele, és lehet úgy, hogy levegőt sem kapunk a végén. Mindez fejben dől el, azon múlik, hogyan állunk hozzá reggelente, ébredés után, ez jelenti a különbséget. Mindezt aktiválni kell fejben, hogy valóban szintet léphessen az ember.

Berrettini 2019-ben elődöntős volt a US Openen.

Fotó: Eurosport

Gyakran megkapom azt a kérdést, "szoktam-e a múltba tekinteni?", amire én azt mondom, "Bár ez gyönyörű dolog, de én inkább előre nézek." Ezen is dolgozom, mert időnként veszélyes lehet, ha az embernek csak teljesítményalapú céljai vannak. Végtére is az a feladat, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a kiindulópont és a végcél, valamint a munka és annak élvezete között; de mindenekelőtt soha nem szabad elfelejteni, miért vagyunk itt. 
Azért teniszezem, mert szeretem. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy egyszerre törekedjünk a fejlődésre és a jobbá válásra, de egyszersmind megőrizzük önmagunkat. Ez nem könnyű, de ez a célom.
A teniszpályán még mindig ugyanarról álmodom: az Italian Open-győzelemről, valamint a Grand Slam-sikerről. Ezek persze nem egyszerűek, önmagában az akarat vagy az elkötelezettség nem elegendő; számos más tényező közrejátszik, nehéz az odáig vezető út. De úgy hiszem, az irány megfelelő, nem érzem azt, hogy fényévekre lennék.
Habár az elmúlt 12 hónapomnak megvoltak a maga mélységei és magasságai, amelyben a sérülések is szerepet játszottak, össze sem lehet mindezt hasonlítani azzal, amin a világnak keresztül kellett mennie. Azt kívánom, hogy a világ ismét olyan hely legyen, ahol boldogan élhetünk, gyarapodhatunk, fejlődhetünk, és mindenki maga mögött hagyhatja a járvány bonyodalmait és szenvedéseit.
Ami a pályával kapcsolatos jövőt illeti, bízom abban, hogy boldoggá tudom tenni a szurkolókat, még egyszer átélhetem azt az adrenalin löketet, amit a generációkon átívelő izgatottság és inspiráció okoz. Ezen extra ösztönző mellett azt is remélem, hogy az eredményeim önmagukért beszélnek majd.
Mindezt persze teljesen más szűrőn kell nézni, elképesztően kiváltságosnak és szerencsésnek érzem magam ebben a helyzetben. Csak abban tudok bízni, hogy legalább egy kicsit sikerül elterelni az emberek figyelmét, pozitivitást és boldogságot csempészve az életükbe.
Matteo Berrettinit az Instagramon (@mattberrettini) követhetitek. 
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Argentina - Germany - Tenisz – Olimpiai főhírek
10 ÓRÁJA
Tokyo 2020
Novak Djokovic sima sikerrel kezdte az olimpiát
12 ÓRÁJA