Ő most a világ legjobbja, pedig van, ahol még keresi a játékát

Publikálva 23/04/2021 - 20:20 GMT+2

Kemény pályán Naomi Osaka jobb napjain érinthetetlen, azonban játéka a borítások terén meglehetősen egysíkú. Vajon lehet belőle jó füves és salakos?

Naomi Osaka

Fotó: Eurosport

Naomi Osaka 2019 után 2021-ben is megcsinálta a US Open-Ausztrál Open duplát, újfent bebizonyítva, hogy kemény pályán ő az első számú női játékos. Ahhoz viszont, hogy egy egész idényen át képes legyen domináns teljesítményre, rengeteget kellene fejlődnie salakon és füves pályán – ezeken ugyanis csak elvétve ért el sikereket.

A japán lánynál csak négy női játékos szerzett több Grand Slamet a XXI. században: Serena és Venus Williams, Justine Henin, illetve Maria Sharapova. Életkor tekintetében a Williams nővérek jobban állnak Osakánál, ők gyorsabban jutottak el a negyedik győzelmükig, és Henin is előtte jár egy hajszálnyival. Serena 20 évesen és 11 hónaposan, Venus 21 évesen és 4 hónaposan, Henin pont 23 évesen jutott el a négy Grand Slamig, míg Osakának 23 évesen és 5 hónaposan sikerült.

Sharapova 25 évesen és 1 hónaposan mondhatta magát először négyszeres GS-bajnoknak, míg a mostani mezőny másik négyszeres bajnoka, Kim Clijsters 27 éves és 8 hónapos volt.

Miami Open

Osakában sokáig benne marad majd a Garciától elszenvedett miami vereség

25/03/2024 - 14:49

Osaka tehát elindult azon az úton, amely akár a sportág történetének legnagyobbjai közé is vezetheti, miközben játékának nyilvánvaló korlátai vannak. Hogy ezeket sikerül-e leküzdenie, az jelentős részben rajta is múlik, és meghatározó lesz abból a szempontból, hova juthat el a következő 10-15 év során. Rögtön ott van az a tény, hogy miközben a Grand Slameken rendkívül sikeresnek számít, a többi WTA-eseményen ritkább esetben villog, csupán három trófeát gyűjtött.

Ezek a WTA rendszerén belül szintén nagy versenyeknek számítanak, 2018-ban Indian Wellsben, 2019-ben Pekingben nyert két Premier Mandatory-kategóriájú versenyt, 2019-ben pedig hazai pályán, a tokiói Premiertornán nyert. Osaka tehát egészen mostanáig nem volt képes olyasfajta dominanciára, mint példaképe, Serena Williams, inkább rövid, kiugró periódusok jellemezték a teljesítményét. Ez az oka annak, hogy sikerei ellenére csak 25 hetet töltött a világranglista élén.

Mindennek van egy prózaibb oka is: Osaka sikerei kizárólagosan a kemény pályás versenyekre koncentrálódtak, még a három elveszített fináléját (Tokió – 2016, Tokió – 2018, Cincinnati/New York – 2020) is ezen a borításon játszotta. Még feltűnőbb a kép, ha az elemzés paramétereit valamennyi lejátszott mérkőzésre kiterjesztjük: karrierje során 173 mérkőzést nyert meg és 88-at veszített el, a százalékos arány pedig így fest:

kemény pályán 69,4% (136 győzelem/60 vereség);
vörös és zöld salakon 59,5% (25 győzelem/17 vereség);
füvön 52,2% (12 győzelem/11 vereség).

Osaka teljesítménye tehát erősen függ attól, épp milyen borításon zajlik a játék. Ennek az okait a sajátos karrierívében találhatjuk meg: miközben a kortársai járták a világot, legalábbis a Grand Slameket, ő egyből az ITF Touron próbálkozott, zömmel amerikai versenyeken. Vagyis fiatalon nagyon kevés tapasztalatot szerzett a füves pályás és a salakos teniszről. Osakát az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon is gyakran szembesítették ezzel a ténnyel.

-Négy Grand Slamet nyertél kemény pályán. Melyik borítás lehet a következő, salak vagy fű?

-Remélhetőleg a salak, mert az jön most! – hárította el a kérdés élét egy poénnal Osaka.

Ezt követően viszont részletezni kezdte az edzésprogramját, elárulta például, hogy 2019-ben úgy érezte, kezd otthonosabban mozogni salakon, a füves versenyekről pedig még mindig nagyon kevés tapasztalattal rendelkezik. Utóbbit a számok megerősítik: nagyon fiatalon elindult pár füves pályás ITF-tornán Japánban, 2015-ben döntőt játszott a surbitoni 50 ezer dolláros versenyen, ahol végül kikapott Diatchenkótól, összességében azonban évente csak néhány füves mérkőzést játszik.

Akiknek sikerült, és akiknek nem

Még mielőtt részletesebben belemennénk, mire lehet szüksége Osakának, hogy összetettebb játékos váljon belőle, érdemes végigmenni néhány korábbi klasszis példáján, akik hasonló problémákkal küzdöttek. Annak ellenére ugyanis, hogy a borítások sokkal általánosabbak lettek, a salakot felgyorsították, a füves pályát lelassították, miközben az új wimbledoni gyepen a labdák is nagyobbat pattannak, még mindig meghatározó a játékosok egyéni stílusa.

Akadnak negatív példák, olyanok, akik soha nem tudtak igazán alkalmazkodni egyes borításokhoz. Agnieszka Radwanska például a salakkal kapcsolatos előítéleteit képtelen volt levetkőzni, bár bizonyos készségek adottak voltak a sikerhez: ilyen volt a taktikai sokoldalúsága, a kiváló anticipációs képessége, a lehelletfinom csuklója és a zseniális rövidítése. Ezeket az erényeket nagyszerűen lehet salakon csillogtatni, a nyers erő hiányát azonban sehogyan sem tudta ellensúlyozni.

Radwanskának gyakran a magasra pörgetett labdákkal is meggyűlt a baja, a potens befejezőütés hiányában pedig sokszor végeláthatatlan alapvonal-csatákra kényszerült. Egy ponton a lengyel klasszis is elengedte a salakpályás idényt, évről évre kevesebb versenyre utazott el, 2014-től még a római tornát is kihagyta, ami nagyon szokatlan lépés egy európai játékostól. A Roland Garrosról nem mondott le, ám a 2013-as negyeddöntőjénél közelebb soha nem került a végső sikerhez.

Hasonló példa lehet Caroline Wozniacki is, akinek Osakához hasonlóan kifejezetten a kemény pálya volt a terepe. Ezen a borításon szerezte meg egyetlen Grand Slam-győzelmét (AO, 2018), emellett 2017 végén a világbajnokságot is megnyerte, és játszott pár döntőt a US Openen. Wimbledonban és a Roland Garroson ellenben soha nem volt sikeres, pedig az eastbourne-i tornát kétszer is megnyerte füvön: nem hiába mondják el minden alkalommal, hogy Wimbledonban egészen más a gyep.

Agnieszka Radwanska, Wimbledon

Fotó: Getty Images

Radwanska és Wozniacki tehát nem kimondottan pozitív példa, de természetesen akadnak kivételek. Garbine Muguruza a 2016-os wimbledoni versenyen (egy évvel korábban döntős volt) nyíltan beszélt korábbi nehézségeiről. „Fiatal lányként gyűlöltem a füvet, pedig már akkor mondták, hogy a játékom hatékony lehet hozzá. Egyszerre gyűlöltem és szerettem Wimbledont, eleinte nehéz volt. Sok munka vár még rám, messze nem vagyok a komfortzónámban, de hiszem, hogy jó lehetek itt.

Tizenkét hónappal később magasba emelhette a wimbledoni győzelméért járó tálat.

Ashleigh Barty 2019-ben megnyerte a Roland Garrost, holott ő ausztrálként inkább kemény pályán és füvön mozgott otthonosan. A világelső annyira nem szerette a salakot, hogy 2018-ban a charlestoni versenyen még azzal poénkodott, a salakon töltött hetekben az a legjobb, hogy egyre közelebb kerül a füves szezonhoz. "Pozitívan kell hozzáállnom, és felkészülni a következő hónapokra, összekoszolni a cipőmet és a zoknimat a füves versenyek előtt” - mondta.

Az ausztrál kreativitása és intelligenciája, nem utolsósorban a nagy tenyerese mindig is ideális párosításnak tűnt a salakkal. Nem úgy, mint Maria Sharapova eszköztára, aki talán a leglátványosabb átalakuláson ment keresztül, 2004-ben pedig talán ő is csak jót mosolygott volna azon, ha valaki közli vele, hogy a Roland Garros lesz a legeredményesebb Grand Slam-tornája. Amikor 17 évesen wimbledoni bajnoknő lett, még egyértelműen a gyors pályák feküdtek neki.

A salak nekem nem természetes. Most újabb 10 hónap jön, amely során egyáltalán nem játszom rajta. Olyan vagyok, akár a tehén a jégen – hangzott el a klasszikussá érett, 2007-es interjújában.

Sharapova pályafutását megtörték a súlyos vállsérülések, amely nyomán kénytelen volt átalakítani legfőbb fegyverét, a szerváját. 2010-ig egyetlen versenyt sem nyert meg vörös salakon, 2011-től ellenben fantasztikus sorozatot produkált ezen a borításon: kétszeres Roland Garros-győztes lett (2012, 2014), de győzött Rómában, Stuttgartban és Madridban is. Más borításokon ellenben csak két nagyobb címet szerzett: 2013-ban Indian Wellsben, 2014-ben Pekingben győzött.

Osaka és a salak

A négyszeres Grand Slam-bajnok a Roland Garroson 6-4-es, Wimbledonban 4-4-es mérleggel rendelkezik, a top 20-asok ellen 0-4-re áll, és csak egyszer győzött le top 30-as teniszezőt: Barbora Strycovát füvön. Habár azt érdemes megjegyezni a védelmében, hogy tavaly mindkét tornát kihagyta (Wimbledon elmaradt, a Garrosra sérülés miatt nem utazott), 2016-ban pedig sérülése meggátolta a wimbledoni szereplését, ezek a számok legfeljebb csak átlagos teljesítményt takarnak.

Most még lehetetlen megmondani, hogy Osaka mennyit fejlődhet ezeken a borításokon. Kétféle hipotézisből indulhatunk ki: lehetséges, hogy – miután fiatalon kimaradt az életéből a salakos és a füves tenisz – soha nem lesz képes pótolni a lemaradást. A másik verzió szerint viszont minél rutinosabb lesz, annál nagyobb eséllyel érhet oda a legjobbak közé: ehhez természetesen technikailag sem ártana fejlődnie.

Fontos leszögezni, hogy salakpálya és salakpálya között is nagy különbségek vannak. A relatív magaslat miatt Madridban sokkal gyorsabb a játék (Petra Kvitova ezt kihasználva lett háromszoros bajnoka a versenynek), Róma és Párizs ellenben közelebb áll a klasszikus, mély és lassú salakhoz. Madridban jó eséllyel alkalmazkodhat a körülményekhez Osaka, esetében a másik két verseny (és elsősorban a Philippe Chatrier salakja) lehet érdekes.

Stílus tekintetében többféle út vezethet a sikerhez: vannak a defenzív felfogású kontrajátékosok, mint például Simona Halep és Elina Svitolina, és a kreatív teniszezők, ide sorolható Ons Jabeur és a 2020-as bajnok Iga Swiatek.

Hogy az alapvonal-játékosok milyen problémát jelenthetnek Osakának, az lemodellezhető két 2018-as mérkőzés alapján. Ez volt az az év, amikor pályafutása során először megnyerte az Indian Wells-i versenyt, melynek elődöntőjében 6:3, 6:0 arányban múlta felül Simona Halepet. Néhány héttel később a páros Madridban találkozott, ahol fordított eredmény született: a román győzött 6:1, 6:0-ra. Habár a napi forma mindig befolyásolhatja a meccs képét, vélhetően a borításé volt a főszerep.

Ugyanakkor hasonlóan nehéz helyzet elé állíthatja egy kreatív játékos elleni találkozó is, mivel a salak kevésbé kedvez a labdameneteket meghatározó első ütéseknek, inkább a hosszabb labdamenetek és a taktikusabb játék érvényesülnek. A kreatív játékosok a teljes repertoárjukat hatékonyan alkalmazhatják: variálhatják a ritmust pörgetésekkel, nyesésekkel, végül de nem utolsósorban nyesésnek álcázott rövidítésekkel. Ezzel szemben Osaka sokkal inkább a vertikális csatákat kedveli.

Ütései minősége miatt mégsem lehet kizárni, hogy idővel megtanulhatja a salakpályás tenisz lényegét, ebben lehet segítségére a tapasztalat. Ha sikerül alkalmazkodnia és érvényesíteni a nyers erejét, a salak akár az ő stílusával is jövedelmező lehet – Sharapova még a salakpályás sikereinél is zömmel erre támaszkodott, de ide vehetjük Jelena Ostapenko meglepetésszerű győzelmét. Ehhez fejben is át kell állítania magát, felkészülve a hosszú labdamenetekre.

Végül ott van a lábmunka, elsősorban a salakon való csúszás kérdése. Osakának ebben egyértelműen fejlődnie kell, 2019-ben például félreérthetetlenül utalt rá, hogy igazából csak abban az évben tanulta meg a mozdulat lényegét. Ez meghatározó az ütések utáni fékezés során is, ám a futás-csúszás-ütés hármasánál a legfontosabb, ha ugyanis sikerül ezt elsajátítania, sokkal gyorsabban tud visszarendeződni semleges pozícióba a pályán. Ráadásul védekezés terén is új dimenziót biztosíthat a játékában.

Most sokkal magabiztosabb vagyok a csúszásoknál, mozgás közben. Tavaly erősen szerepeltem kemény pályán, de nem voltam túlzottan pozitív a salakra váltva. A szezon azon része inkább csak kötelezettség volt számomra. Idén viszont minden energiámmal az edzésekre koncentrálok, próbálom elsajátítani, hogyan mozoghatnék jobban.

Füves pályás rémálom

Füvön hatványozottan igaz az, amit a salakpályák kapcsán elmondtunk: mindegyik más körülményeket teremt, meghatározó a földrajzi és az időjárási tényező, ezáltal akár napról napra változhat a labda sebessége és a pattogás mértéke. Annak ellenére, hogy ez a leggyorsabb borítás, ezáltal leginkább kedvez a támadó felfogású tenisznek, nem törvényszerű, hogy egy erőteljes és ösztönösen támadó beállítottságú játékos eredményesen tud rajta játszani.

Ennek számos oka lehet: vannak, akik nagyokat ütnek, cserébe viszont az ütéseiket jóval nagyobb ívben hajtják végre, a pörgetések és a kickszervák kevésbé hatásosak, mivel a fű inkább a lapos játéknak és a nyeséseknek kedvez. Mindez magyarázat arra, hogy Samantha Stosur miért nem tudott eredményesen játszani füvön, ám Osaka esetében némileg összetettebb a kép, ő ugyanis ezekre az erényekre kemény pályán is csak ritkán támaszkodik.

Füvön két további készség bír nagy jelentőséggel: az alacsony súlyponttal való játéknak, illetve a vertikális teniszhez való érzéknek: itt ugyanis nagyon jól fizetnek a rövidítések és a röpték. Magyarán füvön egészen másfajta lábmunkára van szükség, az ütések jó részét behajlított lábbal kell kivitelezni, amelyhez teljesen át kell állniuk fejben a játékosoknak, főleg a szinte teljesen ellentétes játékot megkövetelő salakpályás versenyeket követően.

Időbe telhet, mire a borításon nem természetesen mozgó játékosok megtalálják az ideális formulát, vagyis itt ismételten a tapasztalat bizonyulhat meghatározónak.

2019-ben az a Yulia Putintseva verte meg Wimbledonban, aki inkább salakpályán mozog otthonosan, cserébe viszont nagyszerű technikával rendelkezik. A kazah kiválóan hatástalanította a japán 200 km/h körüli szerváit, emellett rövidítésekkel és röptékkel törte meg a játék ritmusát. Abban az évben egyébként Birminghamben is legyőzte Osakát, amely mérkőzésen csak a direkt nyerők terén teljesített a japánnál gyengébben, vagyis nem csak egy kifutott eredményről van szó.

Wimbledonban ugyanakkor az utóbbi időben egyre többször nyertek nem kimondottan füves specialisták, legutóbb épp Halep, amely azt jelzi, hogy a klasszikus erények kevésbé érvényesülnek ezen a pályán. Osaka kezében hatalmas fegyver lehet a sebesség, főleg a rövid labdameneteket megalapozó első szervái, ráadásul számtalanszor bizonyította versenyzői adottságait, ezekre tehát kritikus helyzetben, nyomás alatt is bátran támaszkodhat.

Mindemellett az adogatásfogadások hossza is meghatározhatja a füves labdamenetek képét, márpedig ezen a téren rengeteget fejlődött a japán.

Osaka októberben tölti be a 24. életévét, így a következő két-három év meghatározó lehet a kemény pályán kívüli játék tekintetében. Radwanska 26 volt, amikor tudatosan vagy sem, de elkezdte elengedni azt a borítást, amihez a legkevésbé tudott alkalmazkodni. A spektrum másik végén Sharapova található, aki épp 25 éves korára találta ki, hogyan tudná az erényeit a salakon kamatoztatni, bezsebelve ezzel az összes Grand Slam-tornát.

Ha a nagyobb képet nézzük, egy játékos pályafutásában nem csak a GS-győzelmek száma, de a sokoldalúság és az alkalmazkodókészség is meghatározó lehet. Vitán felül minden játékos karrierjében hatalmas pluszt jelent, ha sikerül több borításon versenyeket nyerni – Serenának és Sharapovának ez sikerült, Venus és Henin (igaz, ő csak éppenhogy, két elveszített wimbledoni döntővel) lemaradt a történelmi lehetőségről.

Osaka intelligenciája és professzionalizmusa egészséges versenyszellemmel társul, így nagy elvárásai vannak magával szemben. Az a tény, hogy több Grand Slamet nyert, mint ahány WTA-versenyt, azt jelzi, hogy a formáját képes a legfontosabb tornákra, mérkőzésekre időzíteni. Talán ez az oka a 2019-es wimbledoni búcsúját követően látott csalódottságának, amikor is a sajtótájékoztató egy pontján udvariasan megkérdezte az újságírókat, távozhat-e, mert épp a sírás kerülgeti.

Egy dolog biztosan leszűrhető abból a videóból: Osaka hatalmas nyomást helyez magára, hogy jól teljesítsen a Grand Slameken, különösen azon a kettőn, amely legfeljebb 12 hónap után garantál lehetőséget a javításra. Minél nagyobb sikereket ér el a kedvenc borításán, annál nagyobb lesz rajta a nyomás a média és a nézők részéről, hogy máshol is megmutassa magát. Ez az oka annak, hogy fényes sikerei ellenére a salakos és a füves pályás sikereket tűzte ki legfontosabb cél gyanánt.

via Ubitennis

Indian Wells