Régóta várjuk már, hogy Roger Federer végre visszatérjen a tourra. De természetesen a svájcinál ezt senki sem várja jobban, úgyhogy érthető, hogy igyekszik kiélvezni a dohai torna kezdete előtti néhány napos időszakot. 


Ahogy a Twitter-bejegyzéséből is kiderült, Federer rendkívül izgatott, hogy bő egy év után végre újra tétmérkőzést játszhat a Katar Openen. 
A svájci legutóbb a 2020-as Ausztrál Open elődöntőjében lépett pályára versenyzőként, ahol három játszmában kikapott Novak Djokovictól. Ezt követően meg kellett műteni a jobb térdét, amit néhány hónappal később egy újabb beavatkozás követett.
Tenisz
Djokovic vagy titkolja, hogy be van oltva, vagy kivételeztek vele egy rendezvényen
2 ÓRÁJA
Mivel a rehabilitációja és formába lendülése lassan haladt, Federer úgy döntött, nem tér vissza az idei Ausztrál Openen, hanem inkább Dohában méretteti meg magát.
Federer kihagyja a Miami Opent, két másik verseny még képben van | Eurosport
Roger Federer hétfőn bejelentette, hogy nem indul a március végén kezdődő Miami Openen. A svájci ügynökeként dolgozó Tony Godsick a döntést azzal indokolta, hogy a 20-szoros Grand Slam-bajnok fokozatosan próbálja felkészíteni a testét a tourra, és a visszatérő versenyét követően inkább az edzésekre helyezi a hangsúlyt. Dubajban ugyanakkor ott lehet a mezőnyben.
"Egy év telt már el azóta, hogy legutóbb elutazhattam egy versenyre, úgyhogy most iszonyú izgatott vagyok"
- mondta
Federer
, mielőtt felszállt a Katarba tartó gépre.
"Ez az a pillanat, amikor köszönetet mondhatok mindazoknak, akik ezt lehetővé tették a számomra. Hosszú és kemény út van mögöttem, és bár pontosan tudom, hogy ennek az útnak még nem értem a végére, azért ez most nagyon jó érzés."
Federer a csúcstartó a dohai tornagyőzelmeket tekintve. Összesen háromszor szerezte meg a trófeát, legutóbb 2011-ben. 
"Úgy érzem, megfelelő állapotban vagyok, egészen jól mentek már az edzések"
- tette hozzá a svájci.
"Remélem, srácok, nézni fogjátok a versenyt, és azt is, hogy minél előbb találkozunk. Vigyázzatok magatokra!"
A 20-szoros Grand Slam-bajnok a tervek szerint rajthoz áll a március 14-én kezdődő dubaji 500-as tornán, a Miami Opent azonban kihagyja. Ez azt is jelenti, hogy elveszíti a Floridában 2019-ben megszerzett 1000 pontját, aminek következtében a hetedik hely környékére csúszik majd vissza a világranglistán. 
Erőnléti edzője szerint soha nem tapasztalt mennyiségű munka van a visszatérésre készülő Federer mögött | Eurosport
Túlzás nélkül állítható, hogy teniszrajongók milliói várják, köztük bőven olyanok is, akik nem Federer-fanok, hogy a dohai ATP-tornán több mint egyéves kihagyást követően a svájci legenda visszatérjen a Tourra. Azt követően, hogy 2020 januárjában Novak Djokovic ellen az elődöntőben búcsúzott az Ausztrál Openen, két térdműtét, néhány Instagram videó és mindenek feletti óvatosság jellemzi leginkább a jó eséllyel utolsó szezonjának nekivágó Federert.
A két csúcspont Wimbledon és a tokiói olimpia lehet majd Federer számára. Michael Stich, 1991 wimbledoni bajnoka szerint, ha kilencedszer is győzni tudna az All England Clubban, az tökéletes alkalom volna arra, hogy befejezze a pályafutását. 
"Az azért egyértelmű, hogy egy ponton majd ő is abbahagyja"
- mondta
Stich
.
"Sokan azt gondolták, hogy ez már öt évvel ezelőtt megtörténik. Kívánom neki, hogy győzni tudjon Wimbledonban, és aztán mondja azt, hogy 'Tudjátok mit? Itt befejezem!' Ennél jobb vége nem lehet egy pályafutásnak, és ez nagyon sokat adna a sportágnak."
Tennis Majors
Indian Wells
Norrie és Baszilasvili a döntőben
4 ÓRÁJA
Indian Wells
Basilashvili lesz Norrie ellenfele a döntőben
5 ÓRÁJA