„Már tudom, mire vagyok képes” – Sinner a tavalyi Djokovic elleni meccsből merít önbizalmat füvön
Publikálva 15/06/2023 - 19:20 GMT+2
Hiába vezetett 2-0-ra Novak Djokovic ellen, Jannik Sinner végül a negyeddöntőben búcsúzott Wimbledontól 2022-ben. Az a bizonyos pohár azonban félig tele van, az olasz teniszező inkább pozitívan értékeli akkori teljesítményét, az így megszerzett önbizalmat pedig idén is kamatoztatná a füves versenyeken.
Jannik Sinner a tavalyi wimbledoni tapasztalataiból merítene erőt 2023-ban - Fotó: Sander Koning
Fotó: AFP
A fiatal játékosok többségéhez hasonlóan Jannik Sinnernek is rá kellett éreznie a füves borításra, de tavaly már voltak biztató eredményei.
Wimbledonban például megverte Carlos Alcarazt, a negyeddöntőben pedig 2-0-ra vezetett Novak Djokovic ellen, akinek mélyre kellett ásnia, hogy megfordítsa a találkozót. Sinner azon a mérkőzésen (és tornán) bebizonyította, hogy erre a borításra is megvan a játéka, és ha a jelenlegi legjobb füves pályás teniszezőtől el tudott csenni két játszmát, bárki mással szemben lehet esélye.
A tavalyi sikereiből kiindulva a 2023-as füves szezonnak egészen más mentalitással fut neki, egyértelműen az a célja, hogy a pozitív élményeire támaszkodva újabb szintet lépjen. A nyitány mindenesetre jól sikerült, ’s-Hertogenboschban 6:4, 6:2-re legyőzte a füvön mindig veszélyes Alexander Bublikot.
Az olasz teniszezővel még a torna előtt beszélgettek a verseny szervezői, és a szakmai kérdések mellett néhány személyesebb is belefért.
Üdv újra itt! Sok dolog változott azóta, hogy legutóbb itt jártál.
Az biztos. Legutóbb abban sem voltam biztos, hogy elindulhatok egyáltalán a tornán. Elvárások nélkül léptem pályára a selejtezőben, és aztán sikerült főtáblára kerülnöm. Először teniszeztem füvön, nem igazán tudtam, hogyan kellene mozogni, szóval nagyszerű volt ez az eredmény, mert rendkívül fiatal és tapasztalatlan voltam. Furcsa, de úgy alakult, hogy a tavalyi wimbledoni negyeddöntőig ez volt a legjobb eredményem füvön.
Valóban, a füves meccseid felét tavaly Wimbledonban játszottad le, ahol legyőzted Alcarazt, és öt szettre kényszerítetted Djokovicot.
Ez is csak azt bizonyítja, hogy ha megvan az önbizalmad ezen a borításon, az nagyon sokat ér. A tavalyi eredmények után úgy térek vissza, hogy hiszek a saját képességeimben. Most már tudom, mennyire jó teniszre vagyok képes, és kíváncsian várom, meddig jutok idén.
Sokan úgy érzik magukat, mintha nyaralni jönnének ide, különösen most, hogy még az idő is meleg. Neked mi jut eszedbe a nyaralásról?
Nálam ez általában azt jelenti, hogy van időm hazamenni, és a hegyekben tölthetek egy kis időt a barátokkal és a családdal. Utána azokra a tevékenységekre koncentrálok, amiket egyébként is szeretek: például focizok vagy gokartozok. Igazából az a legjobb, hogy a nyaralás során egészen más az élet, ami nagyon fontos a megfelelő mentális állapot szempontjából.
Vannak rejtett képességeid?
Mindig nagyon komolynak tűnök a pályán, de a való életben sokat szoktam viccelődni. Ja, és elég jól tudok főzni, különösen, ha tésztáról van szó. Ezen kívül sütiket is készítettem korábban, amik persze kevésbé ideálisak egy sportolónak, de ettől még nem lesznek kevésbé finomak.
Nemrég kiadtál egy gyerekkönyvet a teniszről és az iskoláról. Milyen volt a fogadtatása?
Remek. Különösen a római verseny helyszínén, ahol seperc alatt elkapkodták. Különböző méretben és színben árulják, a gyerekek aktuális életkorától függően.
Azt tudjuk rólad a játékod alapján, hogy szereted a sebességet. Mi a helyzet a pályán kívül?
Imádok vezetni, imádom a gyors vezetéssel felszabaduló adrenalint. Ezen a téren közös a szenvedélyünk Hubert Hurkaczcsal például. Néhány hónapja elmentünk egy körre Monacóban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/05/3404813-69576428-2560-1440.jpg)
Sinner débute bien sa saison sur gazon : les temps forts face à Bublik
Videó forrása: Eurosport
Mi volt a legkalandosabb történeted?
Cincinnatiben van egy nagy vidámpark a teniszpályák mellett, ahol megtalálható egy hatalmas hullámvasút. Na, azt például imádtam. Az volt az egyik legnagyobb élményem valaha. Eleinte féltem, de a végére azt kívántam, ne érjen véget. Tavaly abban hibáztam, hogy közvetlenül egy kiadós reggeli után ültem fel. Szerintem a történet többi részét kitaláljátok. Ráadásul a meccsemet is elveszítettem, pedig volt mérkőzéslabdám is.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés