Buli helyett munka – a brit teniszező 25 évesen fordított hátat az éjszakai életnek, nem bánta meg

Liam Broady kiemelkedően sikeres játékosnak számított a juniorok között, a két egyéni Grand Slam-döntő mellett párosban két címet is begyűjtött. Felnőtt szinten már közel sem volt eredményes, hosszú évekig tartott, mire a legjobb 100 közelébe került a világranglistán.

A 29 éves brit teniszező a claytenis.com-nak adott interjúban elárulta: fiatalon nagyobb hangsúlyt fektetett a bulikra, mint az élsportra, ami az eredményekre is hatással volt. Pár évvel ezelőtt azonban megváltoztak az arányok az életében, és ma már a teniszt tekinti a legfontosabbnak.

Amikor fiatalabb voltam, nem fejlődött annyit a játékom, amennyit szerettem volna, mivel túl sok időt töltöttem a klubokban és a bárokban. Volt néhány remek verseny Thaiföldön, ahol a tenisz hamar háttérbe szorult. Általában kikaptam, utána viszont nagyon jól mulattunk a Khaoszan út környékén és a Phi Phi szigeteken. Túlságosan is élveztük az életet, amit a ranglistám nem annyira élvezett, ezért néhány év után úgy döntöttem, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnem a teniszemre.

2019-ben, akkor voltam 25. Azt mondtam, a következő évben a teniszre koncentrálok a szórakozás kárára, és aztán meglátjuk, mi történik. Mivel ez volt a legjobb szezonom, úgy döntöttem, ezt az utat fogom folytatni. Rá egy évre a karrierem során először főtáblára jutottam egy Grand Slamen, méghozzá a Roland Garroson, majd jött még néhány szép eredmény, ezért minden évben egyre izgatottabb vagyok a folytatás miatt. Játszottam olimpián, az Australian Openen, nyertem pár Challengert. Még a kisebb eredmények is azt mondatják, megéri.

Így gondolom, igen. A testvéremnek született két gyereke. Novemberben tartottuk a babaváró bulit, jól éreztem magam, bedobtam pár italt. Valószínűleg két és fél év után ittam újra alkoholt. Most már túlságosan fontosnak tartom a teniszt, a sport élvezi a prioritást. Talán a visszavonulásomat követően eltűnök, és egy éven át senki sem lát, élvezem az életet, talán elmegyek Dél-Amerikába, hogy lássam, milyen ott az élet. Kimondottan érdekelnek a különböző kultúrák, az építészet, a történelem. Dél-Amerika pedig rengeteg csodát rejt.

Mindig is azt mondtam, hogy szívesen visszatérnék Thaiföldre, a szigetekre. Ott élveztem legjobban az életet.

Nem! (Nagy nevetés.) Egyszer elutaztam oda két Challenger-verseny miatt. Kikaptam az első héten, és miután a brit srácok közül ketten is ott voltak, azt mondtuk, a két torna között elmegyünk három napra a Phi Phi szigetekre. Egyikük azt mondta, hogy ááá, ő inkább nem akar, fel kell készülni a következő versenyre, amire azt feleltem, igazából leszarom, jönnek-e, ha úgy alakul, elutazom egyedül is. Végül a másik srác jött csak. Három napot voltunk ott, a selejtező előtti napon tértünk vissza. Iszonyat meleg volt, én pedig még a pályán is másnapos voltam. Szóval villámgyorsan kikaptam. Mindig jó visszagondolni ezekre az emlékekre és sztorikra, de most már a tenisz foglalkoztat jobban.

Szerintem így van, mert a fiatalabb éveimben sem volt rá lehetőségem, de volt két olyan év, amikor élveztem a bulikat. Az egyetemi teniszben edződő játékosok sokszor játszanak, de emellett az egyetemista élet előnyeit is élvezik. Fiatalon kerülnek ki a rendszerből, és aztán a profik között rögtön koncentrálhatnak a játékra. Nekem ez nem adatott meg, mivel remek junior pályafutásom volt, onnan pedig egyből profinak álltam, így kimaradt az életemből az az időszak, amikor a szórakozáson van a hangsúly. Pár évvel később ezt pótoltam.

Nagyon menő, nem igaz? Imádtam. Emlékszem, hogy még hajnali 1-kor is baromi meleg volt, meg az alkohollal teli vödrökre, az eladásra szánt rovarokra.

Egy skorpiót. Egynek elment, nem volt annyira rossz. Baromira részeg voltam, máskülönben talán nem eszem meg. Egy pálcára tűzték, sóval, borssal és szójaszósszal ízesítették. A páncél darabkái a fogaim közé ragadtak, de ezt leszámítva rendben volt.

Mindenki megőrül az asztaloknál. Többnyire olyan emberek mennek oda, akik nyitottan gondolkoznak, szórakozni szeretnének, élvezni az életet.

Igen, azt hiszem voltak néhányan. (Nevet.) Elég sok furcsa ajánlat volt, amire persze nemet mondtam.

Láttam egy dokumentumfilmet a tévében a manchesteri szexmunkásokról, közülük sokan mondták azt, hogy legálisnak kellene lennie. Hogy szabályozásra van szükség, mert ezáltal biztonságosabb lenne a környezet. Nem sokat tudok erről, jobban meg kellene érteni a helyzetet.

Nemrég volt egy futballista és egy rögbijátékos, akik coming outoltak, ami jó dolog. Remélhetőleg ez szép lassan kialakul, és egyre több ember érzi magát komfortosan. Ez nem csak az teniszre, de az életre is igaz: a többség szerintem teljesen normálisan reagálna. De mindig vannak olyanok, akik merevebben gondolkoznak, és talán ezért gondolják azt a meleg sportolók, hogy nem fogadná el őket minden játékos. Vagy talán azt érzik, hogy a coming out nagyobb nyomást helyezne a játékukra. Megértem, miért bonyolult dolog ez. Remélem, hogy egyszer nyugodtan coming outolhatnak és önmaguk lehetnek.

Nagyon szórakoztató és stresszes, a közönség teljesen őrült, na meg persze Nick is eléggé őrült a pályán. Néha nem is igazán tűnik éles meccsnek, inkább valamilyen edzésnek, mert megnyugszol játék közben; egyszer elkezd nagyon jól és koncentráltan teniszezni, aztán visszaesik. Mintha egy macska-egér játék lenne. Fantasztikus élmény volt, jó volt megtapasztalni, milyen az, amikor a közönség ennyire az ellenfélnek szurkol, sokat lehetett tanulni abból, hogyan kezeld az ilyen szituációkat. Kiváltképp az én helyzetemben lévő játékosnak. A legnagyobb meccsek ebben a környezetben zajlanak.

Most, hogy maga mögött hagyta a sérüléseit, és a játékán is változtatott, jó évet várok tőle. Úgy tűnik, fejben is összeállt, a tenisze is rendben van.

Nagyon jó a humora, iszonyat szarkasztikus. Szeret nevetni, és a társaság része lenni. Emellett nagyon szerény.

Már vagy tíz éve rajta vagyok, elég sokat látok a tenisz Twitterből.

Fiatalabb korban, a juniorok között, vagy a Future-versenyeken, többet találkoztok, az ATP és a WTA azonban profibb és koncentráltabb világ. Nincs olyan sok interakció közöttünk. Szerintem a srácok és a csajok is jobban szeretik a külön megrendezett versenyeket, mivel ilyenkor nincs gond az edzőpályák beosztásával például.

Hát, az én barátnőm teniszező, szóval valószínűleg szétrúgná a seggem, ha a többiekkel flörtölnék. (Nevet.)

Az csodálatos. Amikor megvásárolták a klubot, Robinhót hoztuk el az átigazolási időszak utolsó napján, de először fordult elő, hogy a világ két legjobb játékosának valamelyikét sikerült megszerezni. Mbappé és Haaland a következő szupersztárok Cristiano és Messi után. Egy ManCity-drukkernek furcsa érzés ez, de nagyon izgalmas. Hasonló volt a helyzet Agüeróval is, de nála nem számítottunk arra, hogy ennyire jó lesz. Haaland esetében viszont egy olyan játékost igazolt a klub, aki már most a világ legjobbja. Minden meccsen azt érzed, hogy valami különleges dolog fog történni. Elképesztő, mennyire gyors és erős!

Nagy kár érte, mert sosem nyerte meg a BL-t a ManCityvel. Megérdemelte volna. Csodálatos játékos, a Premier League történetének egyik legjobb csatára. És aztán Argentína világbajnok lett. Amennyiben a szíve rendben van, nyilván ott lett volna a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy azt érzi, a válogatotthoz tartozik.

Számomra ez Messi és Mbappé párharcáról szólt. A valaha volt legjobb vb-döntő. A meccs előtt azt akartam, hogy Argentína nyerjen, mivel a franciák ütötték ki Angliát, és a francia barátaim nem kíméltek. Viszont annyi piszkos húzása volt az argentin csapatnak, hogy a végén már Franciaország győzelmét szerettem volna.

Megértem, hogy mindent megteszel a világbajnokság érdekében. Ha az angolok tennék ugyanezt, nagyon boldog lennék.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.