Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Roger Federer: Még nincs itt az ideje, hogy én legyek Európa kapitánya

Nánási Antal

Frissítve 10/02/2024 - 10:17 GMT+1

Jól mutatja az európai csapat nimbuszán esett csorba mértékét, hogy a 2024-es Laver-kupa szeptemberi hétvégéje előtt bő nyolc hónappal már bejelentették a csapatot erősítő legnagyobb neveket. Carlos Alcaraz első alkalommal, Daniil Medvedev és Alexander Zverev pedig már rutinszerűen öltözik kékbe az eseményen, amelynek idén Berlin adhat otthont.

Ilyet is csak egyszer látni az életben: Federer és Nadal egymás mellett zokog az utolsó meccsük után

Az ötletgazda Roger Federer még nem lenne az európai csapat kapitánya, de idővel látja magát ebben a szerepben.
A bejelentésekkel párhuzamosan, de a véletlen egybeesést azért talán mégiscsak kizárva adott interjút a Süddeutsche Zeitungnak Roger Federer. A svájci zseni mellé becsatlakozott ügynöke, Tony Godsick is, aki meglehetősen nyíltan beszélt egy olyan, a globális teniszt érintő témáról, amit a legtöbben igyekeznek elkerülni.
A Laver-kupa Roger Federer szerelemprojektje, amelyet a golfozók Ryder-kupája ihletett. A 2017-ben életre hívott eseményen Európa és a többi földrész által képviselt Világ csapat legjobbjai mérkőznek egymással egy izgalmas lebonyolítású, a lefutottságot innovatív pontrendszerrel elkerülő egész hétvégés eseményen.
Ötletgazdaként, illetve valamilyen szinten tulajdonosként Roger Federer a kezdetektől az esemény egyik headlinere volt, és az sem véletlen, hogy 2022 szeptemberében ezt az eseményt választotta ki arra, hogy páratlan karrierjét hivatalosan is lezárja. Ugyanígy az sem a puszta véletlen műve, hogy 2023-ban épp azon a szeptemberi hétvégén járt Vancouver-ben, amikor a város adott otthont a 2024-es eseménynek.
picture

Federer, mosoly, könnyek - ilyen volt egy hihetetlen és megismételhetetlen utazás utolsó állomása

Már ekkor sokan azt kezdték pedzegetni, hogy Roger esetleg 1-2 éven belül átveheti az európai csapat kapitányi tisztségét a posztot a kezdetek óta betöltő Björn Borgtól. A 20-szoros Grand Slam-bajnok a minapi interjúban azonban elmondta, nem érzi úgy, hogy eljött volna az ő ideje.
„Látom magam előtt, hogy egy nap én lehetek a csapat kapitánya, de az a nap még nem jött el. Úgy érzem, hogy előbb valaki olyannak kell ezt a posztot betöltenie, aki korban közelebb van Rod Laverhez, valaki, aki 50-65 év között van. Mielőtt az én sorom következne, jöjjenek ők, mert ők jobban megérdemlik.”
picture

Federer és Borg a 2023-as Laver-kupán

Fotó: AFP

Amióta hivatalosan is lezárta a pályafutását, Federer egy, de inkább két lépést is hátrébb lépett a nyilvánosság elől. 2023-ban Wimbledonban mutatkozott, ahol a centerpálya centenáriumi ünnepségére volt hivatalos, de ha már ott járt, akkor a királyi páholyban helyet foglalva néhány mérkőzést is megnézett. Ezen kívül pedig Sanghajban tűnt fel, ahol egy kis búcsúünnepséget szerveztek neki, lévén, hogy amikor 2019-ben a tornát legutóbb megrendezték, Federer még bőven aktív volt.
Visszavonulása óta, már amennyire az egy ilyen kaliberű szupersztár esetében lehetséges, éli a hétköznapi családapák életét és átlagos dolgokat csinál. Ilyen például a síelés, amit profi karrierje során a sérülésveszély miatt gyakorlatilag teljesen mellőznie kellett, most viszont kedvére szelheti a legjobb pályákat.
„Az élet szép, boldog vagyok” – kezdte jelenlegi napjainak leírását, majd hozzátette:
„Az aktív sportolói karrier lezárásának folyamata még akkor is megterhelő volt, ha a korábbi sérülések miatt meglehetősen simán is ment.
Most elsősorban próbálok jó apa lenni, bár ez két 14 éves lánnyal egyáltalán nem könnyű.
Otthon néha úgy érzem magam, mint egy motivációs szakember, és néha azon kapom magam, hogy szinte megdicsérem magam, hogy milyen jókat mondtam a gyerekeimnek. Öt perccel később meg azt látom, hogy abból amit elmondtam, semmi sem valósult meg.”
picture

Roger Federer visszatért a wimbledoni centerpályára

A beszélgetés elsődleges apropójául szolgáló Laver-kupa kapcsán nem volt elkerülhető az a kérdés, hogy Federer és csapata mit szól a globális sportba egyre nagyobb ambíciókkal betörő Szaúd-Arábiához. A közel-keleti királyság épp a napokban jelentette be egy nagyszabású bemutató torna megrendezését, amelyen többek között Carlos Alcaraz, Novak Djokovic és Rafael Nadal is részt vesz, utóbbi mindezt ráadásul hivatalos minőségében, a helyi teniszszövetség nagyköveteként teszi meg.
A felvetésre Godsick adott amolyan iránymutatását tekintve egyenes, részletességét tekintve azonban hiányos választ:
„A Laver-kupát felváltva rendezzük egy-egy európai, és a kontinensen kívüli városban. Arra számítok, hogy Szaúd-Arábia a jövő egy bizonyos pontján szóba fog jönni lehetséges házigazdaként.”
Emlékeztetőül, Szaúd-Arábia befolyása a NextGen-világbajnokság rendezési jogának megszerzésével hivatalos minőséget öltött, ami jó eséllyel az első lépés azon az úton, amely a későbbiekben nagyobb formátumú versenyek helyi megrendezéséhez vezethet.
A Public Investment Fund (PIC) törekvéseivel kapcsolatos friss hír, hogy a szervezet tárgyalásokat folytat az ATP-vel a ranglistarendszer névadó szponzorációs jogának öt évre való megvásárlását illetően. Még mielőtt lekezelően legyintenénk, mondván ez egy sokadrangú információ, tegyük gyorsan tisztába, hogy mit is jelent ez.
Ha valaki manapság meglátogatja az ATP honlapját, és ott a ranglista menüpontot választja, akkor az "ATP rankings" kifejezés előtt a jelenlegi szponzor, a Pepperstone nevét látjuk. A "Pepperstone ATP ranking" mint formula, az ATP honlapján megjelenő valamennyi írás, elemzés, egymás elleni összevetés és miegymás kapcsán megjelenik, amikor egy adott játékos jelenlegi vagy múltbéli ranglistahelyezése kerül szóba.
Így tehát, amennyiben a felek egyezségre jutnak, úgy a PIF mint kifejezés, gyakorlatilag bekerül az ATP szókészletébe, ami a kapcsolatok szorosabbra fonásának egy újabb hangsúlyos lépcsőfoka lehet. Innen pedig már aligha választja el sok a teniszt attól, hogy Szaúd-Arábia felnőtt szinten is ATP-tornának adjon otthont, miközben a PIF azon is gőzerővel dolgozik, hogy az évek óta gazdátlan WTA-világbajnokságot Rijádba telepítse.
A hírt az X-en megszellőztető újságíró szerint a ranglista-névadási üzlet hivatalos bejelentésére Indian Wellsben kerülhet sor március elején.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés